Esőben a hegyvidéken

Gyönyörű volt a sekély ciklon felhőzete alatt a hegyvidék. A fotómon a Béli-hegység látható, miközben mentünk a Bihar felé, hogy körülnézünk a Pádis-fennsíkon. Az ünnepi túrán az erdők vegetációs szintjét mértem fel, hogy mégis mennyi idő kell a kedvenceink első termőhullámának berobbanásához. Jó volt ismét megtapasztalni a finom átmenetet a tavaszból a nyárba, ahogy moccan az erdő alja, lélegeznek a gombák és száll a tenyésztestek illata, és itt-ott a galagonya édes virágillata keveredett a gombász szívnek kedves aromába. Vannak az életben olyan finomságok, amit csak az érzékenységünket megőrizve tapasztalhatunk meg. Nekem szerencsém volt, hogy sikerült még kisgyerekként ráhangolódni az apró dolgok szeretetére, és sem békától, sem kígyótól, sem gombától nem futok ki a világból, hanem érdeklődő gyöngédséggel fordulok feléjük. Ezért sikerülnek jól a fotóim, mert szeretem, amit látok. Annyira jó az igazi erdőkben lenni, hogy a fáradtság ellenére már rohannék vissza, hogy ismét láthassam a kedvenceimet. 

Érdekes számomra, hogy az évek során változott a fotós nézőpontom és érzékenyebb lettem a jó témákra. Ugyanúgy kompakttal fotózom szabad kézből, és mégis szebbek a képeim.  Amikor először kezdtem teljes szezonba a Szigethegységben, ami 2014. május 17-én volt, így láttam a világot. Remélem, valóban jobb lettem, és még mindig van bennem elég tehetség a fejlődésre.
Meg akarom örökíteni a pusztuló csodát, ami minden vagyontárgynál értékesebb. Az erdő az igazi kincs.