Egyetlen egyszer élünk. Egyetlen egyszer formálódik a testünk a földi bioszféra anyagából. Egyedi hullámai vagyunk az élet óceánjának. Kár, hogy a tudatunk, ami körbe-körbe jár az agyvelőnkben, bizonyos értelemben elszigetelődve az élettől, retteg a végtől, mert folyton áramló illúzióként elképzelhetetlen számára önön megszűnése. Pedig a tudatunk egy eszköz, amit jól kell használni a közös célok érdekében, és nem igazán valódi. Ami valódi, az a testünk és minden, ami körülvesz. Érzem, hogy része vagyok a bioszférának, annak ellenére, hogy a tudatom acsarogva követeli a figyelmet és hisztizik, hogy már megint a végre gondolok. Nem a halál riaszt, mert imádok aludni, hanem az esetleges rögös út az életem történetének végét jelző pontig. Ha van reinkarnáció, következő életemben óriás földigiliszta leszek, és Ausztráliában fogok élni, és hosszú évekig békésen fogom majszolni a földi lét egyik csodáját, a talajt. Sokaknak fogalma sincs róla, hogy mennyire értékes a termőtalaj. Minden tavasszal ámulva morzsolom ujjaim közt és szagolgatom.
A másik csoda a víz. Amikor kerti munkák után a kinti csapnál megmosom a kezemet, figyelem a cseppjeit, ahogy szétszóródnak kezemről, és felsorolom magamban a fantasztikus tulajdonságait. Pár nap alatt szomjan halunk. Testünk 67% belőle van. Talán azt kéne mondani, hogy vízből és porból lettünk; nedves agyagból formálódtunk.
Harmadik csoda a levegő. Amikor erős szél fúj és megyek valahová, szélirányba fordítom a tenyeremet és hagyom, hogy az áramló levegő körbetáncolja az ujjaimat. Létfontosságú számunkra a gázok elegyének egyike, az oxigén. Nélküle pár perc alatt megfulladunk. Az első autotróf élőlények termelték, és jelentősen megnehezítették a többiek életét az oxigénnel, ami nekik mérgező volt. Az oxigén feldúsulása hozta el az élővilág egyik nagy válságát. Azonban az élet alkalmazkodott az új tényezőhöz és elindult egy nagy folyamat, aminek egyik pontján megjelent az emberi faj őse is. Mi "imádjuk" az oxigént.
A negyedik kedvenc csodám a tűz. Fagyos téli napokon számtalanszor pakoltam a felhasogatott fát a kazán tűzterébe és figyeltem a lángokat. Megunhatatlan látvány a táncuk, és az égés kémiai folyamata, aminek a vége a szürke hamu. Narancssárga lángok és szürke hamu, színeik megjelennek a kedvenc zöldségemben, ami a nagydobosi sütőtök. Egy újabb csoda, amihez kell mindegyikük: föld, víz, levegő, és a tűz, aminek legnagyszerűbb megtestesítője a Nap. A napfény egyszerre pusztít és éltet. Az egyik legnagyobb ellentét az égen ragyog.
A sütőtök minden egyben, amiért jó élni. Belsejében sok tucat mag rejtőzik, egy-egy leendő növény, az élet.
Az élet azért jött létre, hogy az anyag hatékonyan tudjon védekezni az entrópia ellen.
Az ember azért jött létre, hogy (kertésze) gondozója legyen a világegyetem egyik csodájának.
Nem azért vagyunk, hogy uraljuk a természetet vagy uraljuk a másik embert. Hiábavaló gőg az uralom hajszolása. Ez olyan, mintha a májam fellázadna és parancsolgatni kezdene az agyamnak vagy a szívemnek. Az ember a földi bioszféra része. Nincs értelme dirigálni az elemeknek.
Meg kéne óvni az életet, és belátni, hogy nincs értelme még többet elvenni a természettől, hogy még több ember legyen, hogy végül csak mi legyünk. Ebből elképzelhetetlen iszonyat lenne.
Vigyázzatok az életre, minden életre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése