A nemzet kiárusítása: a magyar államvagyon magánkézbe csúszása

Hogyan lehetne szavakkal kifejezni azt a fájdalmat és dühöt, amit a nemzetünk sorsa fölött érzünk? Az állami vagyon kisemmizése, privatizálása, a magyar emberek kiszipolyozása olyan seb, amely egyre mélyül, miközben a NER parazitaként falja fel mindazt, ami közös tulajdonunk.

Személyes példával kezdem. Évente néhány alkalommal a MÁV szolgáltatásait veszem igénybe, többnyire gombásztúrákra indulva. A Keleti pályaudvar számomra ismerős terep: megszoktam, hogy a vonatom szinte mindig a külső vágányon áll meg, és lendületes tempóban kell besétálnom a Baross térig. A Déli pályaudvart is sokszor láttam, amikor még Pécsett dolgoztam, és a Nyugati környékén is többször megfordultam a fővárosi közlekedés forgatagában. Ezek a pályaudvarok nemcsak közlekedési csomópontok, hanem nemzeti vagyontárgyak, amelyek a közösségünk szolgálatában állnak – vagyis álltak, mert ma már kérdéses, meddig.

Nem valók magánkézbe! Mégis, a NER – mint egy éhes ragadozó – rávetette magát ezekre is. A kormányzati gépezet az állami vagyonból magánbirodalmakat épít, miközben a magyar emberek adójából finanszírozza saját dőzsölését. És mi, egyszerű magyarok, mindennek a költségeit viseljük: az ország drasztikus leépülését, a közszolgáltatások romlását, a jövőnk felszámolását.

2025-ben a narancsszínű hatalom végső rohamra készül. Mindent akar. Az országot, a földet, a közösségi vagyont, a lelkünket. És közben hidegen hagyja őket, hogy mit gondolunk, mit érzünk. Nem érdeklik őket a magyar emberek élete, jövője. Az éhségük kielégíthetetlen. Ez az „elit” a legrosszabb emberi tulajdonságainkat testesíti meg: az önzést, a mohóságot, a vagyontárgyak iránti kóros rajongást. De vajon ez lenne a magyar nemzet ideálja? Így szeretnénk magunkat látni?

Hol van a hősi magyar lelkület? Hol van az az erős, szabadságszerető nemzet, amelyre oly büszkék vagyunk? Az ország kiárusítása közben elveszett.

Nem ezért tanultam, nem ezért dolgoztam, és nem ezért éltem 1990 óta. Számomra vállalhatatlan az össznépi téboly. Ha ez az irány, amelyet választotok, hát tegyétek. De én más úton járok.

Utóirat: 

A maffiaszerű, kvázi-állami működés és az intézményesített lopás a politika rákfenéje. Ezt nem lehet szépíteni. Nem isten adta joga a politikai osztálynak, hogy könyékig túrjon a közpénzekben, mintha az a saját zsebpénzük lenne.

A mások közpénzéhsége a mi bőrünkre megy. Az enyémre, a tiédre, mindannyiunkéra.

Nincs az a szép ideológia, amiért megérné vásárra vinni az ember bőrét. Ha az élet és az ideológia összecsap, mindig az ideológia hazudik.

Sokan érzik ugyanezt. „Azért a víz az úr.” A történelem törvényei lassan, de biztosan felülírják a hazugságokat.

Orbán és a sleppje és bárki az "elitből" elküldhető melegebb éghajlatra. És a hűvösre is. És amikor ez megtörténik, mindannyiunk élete jobb lehet – nekem, neked, mindenkinek.