Ismét 1000 méter felett

Pocsék idegállapotban vagyok, nem tudok aludni, így időben érkezett a természet részéről a segítség. Persze ehhez kellett egy munka is, a szakellenőr tanulókat vezettem a Bihar-hegységbe terepgyakorlatra. A Pádis-fennsík felé menet letértünk a Glavoj-rét felé és onnan átsétáltunk a Ponor-rétre, ahonnan visszatértünk a kiindulási pontunkra, átsétálva egy kisebb, fenyőkkel borított hegylábon. Ez egy könnyű (a hegyi terephez mérten), öt kilométeres körtúra nagyon sok gomba lakcímmel. Sajnos az idei év rendkívül száraz és meleg a magashegységben is, ami egyértelműen látszott a lucfenyvesen. A lombhullató bükkök levelei sárgák és perzseltek, lombjuk ritkás. Több páfrány elszáradt. A fenyők törzsén ott a gyantafolyás, ami jelzi, hogy a szúbogár rágja belsejüket. Nagyon sok fel van kopaszodva. Amikor a hegylábon járva felnéztem a fenyőkre, döbbenten láttam, hogy mennyire a végüket járják. A nyitókép távoli rálátást örökített meg a Ponor-rét felé, és szép párás volt az idő futó záporokkal, de az éltető csapadék és hűvösebb idő későn érkezett. A fajszám még mindig nem érte el a megszokottat. Kb. ötven fajt találtunk, ami töredéke a normálisnak. A lucfenyves a számos gombákkal társuló elegyfafaja miatt rendkívül gazdag élőhely, ha van elég eső. Ijesztő, hogy a magashegység sem kap elég csapadékot. Fontos észben tartani, hogy a Szigethegységben vannak a Köröseink vízgyűjtő területei. Ha oda nem érkezik elég víz, az komolyan kihat a folyóink vízjárására. Ne tévesszen meg a nyári visszaduzzasztás! Ha van orrod, érezni fogod a pangó víz szagát. Büdösek a Köröseink, mert állóvizek nyáron.
Egyrészt fantasztikus volt ismét látnom a hegyi erdőket, másrészt fejbe kólintott a pusztulásuk. Majd kettészakadtam az egymásnak ellentmondó érzésektől. Ez az egész már régen nem olyan mint kezdőként volt. Hová tűnt az ártatlan öröm és lelkesedés? Ennek nem így kéne történnie. Nagyon rá fogunk faragni az ostobaságunkra. Elkeserítő.
Lásd a képválogatást! A munka miatt nem lőttem sok képet, a gombásztanulókkal foglalkoztam.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése