Vízkereszt

A fekete hunyor másik neve karácsonyi rózsa és tökéletesen illik a mai naphoz. Vízkereszttel ér véget a karácsonyi ünnepkör. A téli napforduló óta tél van, de az időjárás kissé késve követi a csillagászati eseményt. Azonban a héten a sarkvidék felől megérkezik a hideg légtömeg, ami meghozza az évszaknak megfelelő időjárást. Talán még havazás is lehet, amihez régen volt szerencsém. Bár kissé meglepő lehet, hogy virágot fotóztam január elején, de a fekete hunyor korai virágzású, akárcsak a pompás hóvirág, ami szintén bontogatja szirmait. Egyik sem őshonos nálunk, dísznövények. Még a téltemető is kihajtott, majdnem virágzik, de korán búcsúztatná a telet. Egyik növénynek sem lesz semmi baja a keményebb időben, a fagy után tovább virágoznak.
A téli fülőke -10 Celsius fokig fagyálló, így zimankóban is gyűjthető. Nem megy tönkre a termőteste a fagytól mint a többi gombának. Természetesen idővel elnyílnak a termőtestei, tehát elöregszenek, állaguk megváltozik, az élénk narancsos kalapszín barnás lesz. Az elnyílott termőtesteket ennél a fajnál sem javasolt étkezésre felszedni. A romlott gomba ételmérgezést okoz. A téli fülőke gyönyörű színével kitűnik a szürkeségből, és még feltűnőbbé válik, ha kifehéredik a táj. Hamarosan az évszaknak megfelelő időben járhatjuk a terepet. A fagynak kivételesen örülni fogok, mert megdermeszti a sarat. A mediterrán ciklonok rongyosra áztatták Békés megyét. A háztájimra 20 mm esőt hullattak, ami nem tűnik soknak, de eleve nedves talajra érkezett az égi áldás. 17 mm kell még és 1 méteren is telítődik a föld. A száraz tavasz ellenére 2020 csapadékos év volt, több mint 600 mm esőt kaptunk. Ha kitart a pozitív tendencia, akkor márciusban jó cseh kucsmagomba szezonra számítok.
Remélem, hétvégén igazi téli fotókkal gyarapíthatom a blogomat!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése