Október végén Baranyában jártam a Pécs-Baranyai Gombakör meghívására. Pécsről hazafelé jövet semmiképpen sem hagytam volna ki a zengővárkonyi gesztenyeligetet és az év fája versenybe benevezett öreg fát. Ugyan éppen egy markáns hidegfront vonult át az országon viharos széllel, ami fütyülve cibálta kabátomat, de még ez sem tudott eltántorítani a fa lefotózásától. Akartam, hogy nyerjen. Óhajom teljesült. Jövőre hazánkat képviseli az európai versenyen. Ugyan a kocsányos tölgy a szívem csücske fafaj, de ott van a közelében a szelídgesztenye is. Imádom a termését sütve. Kedves emlékeket idéz fel. Téli esték gyerekkoromban. Karácsonyok.
Az életfa fontos jelképe a napforduló ünnepének. Ugyan az örökzöld fenyők állnak feldíszítve a lakásokban, de az öreg szelídgesztenye méltóságteljesebben jeleníti meg az ünnep üzenetét. Évszázadok óta dacol az időjárással, évtizedek óta a kéregrákkal, de még mindig él és terem. A remény szimbóluma. Mert mi másról is szólhatna a napforduló mint a reményről, hogy a fény újra és újra győz a sötétség felett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése