Ugrás a fő tartalomra

Kultúrsokk és tárgylemez, avagy tanya és operaház

Március tizenhetedikén délután két óra után elindult a vonatom a békéscsabai állomásról. Budapestre mentem, mert tizennyolcadika a második elméleti képzési napja volt a felsőfokú gombaismereti tanfolyamnak. A vonat egymás után hagyta el az állomásokat: Murony, Mezőberény, Gyoma, Csárdaszállás, Mezőtúr, Szolnok, amikor felfigyeltem a tájra, ami száz kilométerrel messzebb is a szülőföldemre hasonlított. A zakatoló vonatból lőttem pár képet, amik közül a tanyás lett a legjobb. Itt már Pest megyében voltam, és életemben először esett le, hogy az Alföldön bárhol otthonosan érezhetem magamat, mert a táj ugyanaz. Azonban volt némi csavar a felismerésben, mert az Alföldbe benyúlik az Északi-Középhegység egy része, ami a Gödöllői-dombvidék. A vasútvonal pont a legdélebbi csücskén megy át. Ez a rész nekem mindig tetszett. Legközelebb próbálok majd a vonat bal oldalán tanyázni és jó képeket lőni, mert tényleg szép. Utánanéztem és a Felső-és Alsó-Tápió alakította tájon haladtam keresztül, amelyben több öreg kocsányos tölgy van. Ártéri ligeterdő maradványok? Igen. A Tápió-vidékből csak villanásnyi képeket láthattam, de így is megtetszett. Feltétlenül érdemes alaposabban megismerni. Előnyben vannak a Pest megyeiek, nekem Békésből elég macerás lenne a bejárása. Inkább a szülőföldemen túrázok, lásd a "történelmi uszadékok" témájú bejegyzéseimet, amiknek hamarosan lesz újabb része.
 Öt óra után megérkeztem a Keleti pályaudvar egyes vágányára. Utastársaim közül egy hölgy megjegyezte, hogy mindig a szélén áll meg a vonatunk, mert messze vagyunk a fővárostól. Sajnos a megye leszakadóban van. Valamilyen szinten én is távolodók a 21. századtól, mert sok-sok év után először lepett meg egy-két dolog a fővárosban. Az Operaházat, a kiegyezés utáni virágzó időszak egyik reprezentatív műemlékét, évek óta nem láttam, és vásári cicomája meghökkentett. Például az egykori bérletpénztár helyén magyaros ételeket kínáló étkezde nyílt. Nem semmi. Régi szokásomhoz híven körbejártam Európa egyik legszebb dalszínház épületét, Ybl Miklós remekművét. Az épület mögött újabb kultúrsokk ért, turisták segwayeket próbálgattak, mert városnéző túrára készülődtek. Itt már pedzegettem, hogy elment mellettem az idő, és visszanézve a gyönyörű palotára, elindultam a Deák tér felé, hogy még egy kortyot lehúzzak a kultúrsokkból. 
 Felfedezőnek éreztem magamat, Kishercegnőnek a földi nagyvárosban, ahol csak idegen lehet a magamfajta vidéki különc. Elsuhantam a fiatalok között. Rácsodálkoztam a gyönyörű északi lányokra, akik jó egy fejjel voltak magasabb nálam és legalább két évtizeddel fiatalabbak. Ápoltságuk, szépségük, és természetes lényükből áradó magabiztosságuktól padlót fogott az állam. Elgondolkoztam, hogy voltam én valaha ennyire egyben? Nem. Lőttem egy képet az óriáskerékről és keresni kezdtem a metróállomást. Közben elsiettem egy kuporgó, arctalan koldus és egy Starbucks mellett. Valahonnan utcai pop koncert hangja szállt felém. Álmélkodtam a pezsgő nagyvároson. Élesen érzékeltem a különbséget a feledésbe merülő Békéscsaba és a vadállatként életre törő Budapest között. Azonban a nyüzsgő főváros sem elég erős, mert nincs a legjobb EU-s régiók között. Ott csak Pozsony szerepel Közép-Európából. Sóhajtottam egyet és leszálltam a mélybe, majd még messzebb tekintetem, pedig csak a lábam elé néztem.
 A Deák téri metróállomáson három metróvonal találkozik. A hármashoz vezető lépcsőnél a burkolat tardosi vörös mészkőből készült, amiben rengeteg őslénymaradvány van. Nem kellett sokat bóklásznom, hogy Ammoniteszt találjak. Az áramló tömeggel mit sem törődve leguggoltam és lőttem egy fotót a megkövült házakról, amikben egykor tintahalakra emlékeztető lények éltek. 150 millió év nézett vissza rám. A fény, amit tavaly érzékelt a Hubble, ennyi ideje indult el az NGC 4696 galaxisból. Igazából felfoghatatlan távlatok, amiknek elképzelésével csak kísérletezik az elmém. Ez még nekem is sok.
Feladtam a merengést az arányokon, és célra fordultam. A kettes metróval elmentem az Örs vezér térre és onnan a bátyámhoz. Fővárosi útjaim alkalmával nála szállok meg, mert bár indul kora reggel is vonat, de kialvatlanul nehéz a tanulásra koncentrálni. Ez így praktikusabb. Este tízkor ágyba bújtam és az éjfél körül eleredő eső hangja ringatott el. Azért az eső kopogása ott is pont ugyanolyan mint itthon.

Szombaton tízkor kezdődött az oktatás, így kilenckor elindultam a bátyámtól. Az eső még mindig szemerkélt és megerősödött a szél, de nem volt kellemetlen az időjárás. Nyugodtan vártam a 32-es buszra, amivel a Béke térre mentem. Ott átsétáltam a 14-es villamos megállójába és csak két megállót mentem, mert megérkeztem a Nébih központhoz. Most én voltam az utolsó. Pár perccel később belekezdtünk az anyagba. A téma a világos spórás őzlábgombák és a tuskógombák voltak. Az előbbi csapatból ismertünk meg több nemzetséget, amik között régi ismerősök vannak, hiszen mindenki evett már rántott nagy őzlábgombát, látott fehér tarlógombát, vagy kerülgette a kicsi és gyanús őzlábgombákat, a Lepiota nemzetség fajainak termőtesteit. Az elmélet két órakor véget ért, és rátértünk a mikroszkópos gyakorlatra, amikor különféle őzlábgomba fajokat vizsgáltunk. A mobilommal belefotóztam a tubusba, hogy megörökítsem a látványt. Jó kérdés, hogy mit. Délutánra elpilledtem a sokféle cisztida közt. Pedig ezek a meddő hifavégek fontos határozóbélyegek. Legközelebb bőven lesz alkalmam mikroszkópot használni, mert az első terepgyakorlaton még inkább a központban lesz. Intenzívnek ígérkezik a vértesi túra Áprilisban. 
Négykor véget ért az oktatás. Hirtelen mindenki mozgásba lendült és gyorsan kiürült a terem. A hatkor induló vonatig bőven volt időm, így az 1-es villamossal átmentem a Duna felett. A felhőzet felszakadozott, szép, hidegfrontra jellemző gomolyfelhők sodródtak az erős szélben. A napsütésben csodálatosan nézett ki a Duna és az égbolt. Lelkesen fotóztam a villamosból. Csak itthon vettem észre, amikor a fotókat válogatni kezdtem, hogy a legjobban sikerült képen megörökítettem valamit, ami majdan a narancsrezsim egyik szocreál emlékműve lesz. Az ott jobb oldalt az épülő Duna Aréna, a vizes vb helyszíne. Nem az uszoda érdekelt, hanem a városrész, ami a hídtól északra van és a neve, Vizafogó. Itt a középkorban még zsombékos vízi világ volt, ahová a Fekete-tengerből felúsztak az óriási tokhalak ívni. Most már nem jönnek. A 19. század során jelentős változások zajlottak Békéscsabán és Budapesten egyaránt. Ma alig van nyoma a víz uralmának. A Duna is inkább egy gondosan szabályozott, óriási csatorna. Ettől még lenyűgöző, és szívesen gyönyörködök benne. A szinte kötelező dunai élmény után az egyes végállomásán a másik irányba visszaszálltam a villamosra. Lezártnak tekintettem a budapesti kalandot. A Puskás Ferenc stadion megállónál metróra váltottam és a Keletibe mentem. A vonat indulását várva a következő utazás megtervezésén töprengtem, hogyan jutok el Békéscsabáról a Vértesbe?

Őzlábgombák és tuskógombák a blogban:
Nagy őzlábgomba, 2012-ben az év gombája volt
"Csalóka" (mérgező) őzlábgomba
Vöröslemezű őzlábgomba
Kékeszöld őzlábgomba
Halálos hetesben két kicsi mérgező Lepiota
Fehér tarlógomba
Kerti őzlábgomba
Gyűrűs tuskógomba
Sötétpikkelyes tuskógomba

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Csalóka őzlábgomba

A mérgező őzlábgombaChlorophyllum molybdites melegkedvelő faj, a mi éghajlatunk egyelőre túlságosan hideg neki, azonban már megjelent a Földközi-tenger térségében. Előfordulhat, hogy a klímaváltozás miatt végül bejut a Kárpát-medencébe. Ez kevésbé lenne örvendetes, mert fiatalon megkülönböztethetetlen a piruló őzlábgombátólChlorophyllum rhacodes.Sajnos tényleg mérgező, erős hányást és intenzív hasmenést okoz. A méreganyagai nincsenek azonosítva, feltehetően egyes fehérjéi okozzák a mérgezést. Felismerését egyetlen különleges tulajdonsága segíti, a spórapora zöld(!) színű. Emiatt lesznek az érett termőtestek fehér lemezei zöldes színűek A rokonaihoz hasonlóan korhadékbontó, emiatt városi parkoktól, erdőszéleken át, az erdők belsejéig számos élőhelyen megtalálható. Esős, meleg őszökön hatalmas boszorkánykörökben fejleszti termőtesteit. Észak-Amerikában sokszor megtéveszti a hobbi gombászokat, akiket a csillapíthatatlan gyomorrontás döbbent rá a tévedésükre. Szerencsére hazánkban még…

Halálos hetes

Az emberek többsége kerüli a gombákat, mert keveset tudnak róluk. Az ismeretlentől tartózkodunk, félünk. Pedig a gombák a földi élővilág fontos részei. Ezt rég felismerték a hobbi kutatók, profi tudósok és nekik köszönhetően bőséges ismeretanyag halmozódott fel a természet különceiről. Az ismeretgyűjtés a jelenben is zajlik, a tudásunk folyamatosan gyarapodik. Rajtunk múlik, hogy leszámolunk a félelemmel, és megismerkedünk a gombákkal. A gyilkos galóca nem egy mumus, ami szánt szándékkal megeteti magát a gyanútlan emberekkel. A többi mérgező gomba sem magától kerül a tányérunkba, hanem az ismeretek, a gyakorlat hiánya miatt.
A számunkra ártalmas gombák az élőhelyükön hasznos korhadékbontók vagy a fák partnerei. A mérgező vegyületeik ellenére teljesen ártalmatlanok. Ha felismered, nem eszed meg. Ennyi az egész. Ez a titka a gombamérgezés elkerülésének. Nem kell rémmeséket kitalálni róluk, és hamis információkkal riogatni egymást. A gombákkal semmi baj sincs, mi fújjuk fel…

Családok és nemzetségek: tinórufélék

A májustól októberig tartó fő gombaszezon legkeresettebb gombája a tinóru nemzetségbe tartozik, azonban a gombász az ízletes vargánya mellett a rokonait is örömmel látja a kosarában és az asztalán.
A tinórufélék Boletaceae hagyományos, kalap+tönk felépítésű termőtesteket fejlesztenek. A termőtestek változatos méretűek, 5-30 centis kalapátmérő közt minden méret előfordulhat. Egyes nagyra nőtt vargányák akár egy kilósak is lehetnek.
A tinóruk könnyen felismerhető gombák. Elég csak a kalapjuk alá nézni, és jellegzetes, csövecskékből álló, könnyen lehúzható termőrétegükről azonnal tudjuk, hogy tinórut találtunk. (A taplók szintén csövecskés termőrétegűek, de náluk a hús és a csövecskék összenőttek, szétválaszthatatlanok.) A tinóruk együtt élnek a fákkal. Gyakran a társfa azonosítása segít a tinóru meghatározásában. A családon belül a legfontosabb nemzetség a vargányáké. A Boletusokat nevezik még valódi tinóruknak is. Megjelenésüket és némely faj kiemelkedő ízét tekintve megérdemlik a …