A tavasz aktuális kezdési ideje a gombász tanfolyamoknak. Eddig kettőről szereztem tudomást. Az egyik Szarvas városában kerül megszervezésre, és március 10-ig lehet jelentkezni rá. A részletes tájékoztató ITT olvasható el.
A másik tanfolyam magasabb szintű, OKJ-s gombaszakellenőri végzettséget ad. A terepgyakorlattal egybe kötött előadások Esztergom-búbánatvölgyben, a Duna Ipoly Nemzeti Parkban lesznek megtartva. A részletes tájékoztatót ITT lehet megtekinteni.
Mindenkit biztatok legalább egy alap tanfolyam elvégzésére, mert így a leggyorsabb megismerkedni a természet különceivel. Nekem egyedül évekbe telt összeszedni a jelenlegi tudásomat.
A gombák csodálatosak, az ehető fajok finomak, az egysejtű gombák nélkül pedig nagy bajban lennénk. Tehát mindig érvényes marad, hogy érdemes közelebbről megismerkedni velük. A gyilkos galócánál viszont jobb észben tartani, hogy mindent a szemnek, de semmit a szájnak, mert halál lehet a bensőségessé vált kapcsolat vége.
Az ördög vérző foga
Az "ördög foga" hivatalos magyar neve csípős parásgereben Hydnellum peckii. Nagyon különös és jellegzetes tulajdonsága, hogy a fiatal termőtestek vörös nedvet választanak ki. Ez ihlette az angol neve közül az egyiket, vérző fog. Én meg összevontam a másik nevével, az ördög fogával. Persze nevezik egyszerűen vérző gombának is.
A parásgerebenek nem közvetlen rokonai a gerebeneknek. Meglepően messze vannak egymástól a közös tulajdonságuk, a tüskés termőrétegük ellenére.
A csípős parásgereben ritka gomba hazánkban, de nem lehetetlen találkozni vele. Hegyvidéki faj. A savanyú talajú fenyvesek gombája. Kedveli a lucot és a kéttűs fenyőket, mert ezek gombapartnere. Fenyőelegyes lomberdőkben is rálelhetünk, ha nagyon szerencsések vagyunk.
A Hydnellum nemzetség fajai ritkák. Ezért a ritkaságokra fogékony gombászok figyelmére biztosan számíthatnak.
Megjegyzés: A fotó eredetije itt látható.
A parásgerebenek nem közvetlen rokonai a gerebeneknek. Meglepően messze vannak egymástól a közös tulajdonságuk, a tüskés termőrétegük ellenére.
A csípős parásgereben ritka gomba hazánkban, de nem lehetetlen találkozni vele. Hegyvidéki faj. A savanyú talajú fenyvesek gombája. Kedveli a lucot és a kéttűs fenyőket, mert ezek gombapartnere. Fenyőelegyes lomberdőkben is rálelhetünk, ha nagyon szerencsések vagyunk.
A Hydnellum nemzetség fajai ritkák. Ezért a ritkaságokra fogékony gombászok figyelmére biztosan számíthatnak.
Megjegyzés: A fotó eredetije itt látható.
Márványos pereszke vs. Mezei tölcsérgomba
A két faj közül a mezei tölcsérgomba(jobb oldali kép) Clitocybe rivulosa a fontosabb, mert muszkarin tartalma miatt kellemetlen meglepetést okozhat nekünk, ha megesszük. Sok fehéres és kisméretű tölcsérgomba van, és szintén mérgezők. Fontos megkülönböztetni őket az egészen más nemzetségbe tartozó, jó, ehető gombáktól.
A mezei tölcsérgomba kalapja 1-7cm átmérőjű. Fehéres vagy bézsszínű, gyakran viaszos foltok láthatók rajta körkörösen. A lemezei tönkre kissé lefutnak, sűrűn állnak, fehéresek. A spórapora krémfehér színű. A fehér vagy sárgásfehér húsa kalapban puha, tönkben rostos-szálas. Enyhén lisztszagú, lisztízű. Ne kóstolgassuk! A tönkje gyakran görbe. A neve utal a kedvenc élőhelyére, füves helyek gombája, de megtalálható erdőszéleken, parkokban is. Gyakorisága miatt gyakran találkozhatunk vele. Legtöbbször mezei szegfűgomba közé szedik őt és rokonságát.
A márványos pereszke Lepista panaeola nagyobb termetű gomba, mégis hasonlít a mezei tölcsérgombára, azonban számos különbséget fedezhetünk fel köztük. A márványos pereszke "igazi" pereszke, vagyis szürkés lemezei pereszke foggal érintik a tönköt. A spórapora halvány húsrózsás színű. Halvány szürke húsa vastag, jellegzetes "pereszkés" illata van. Kalapjának széle sokáig begöngyölt, majd aláhajló. Általában szaruszínű, szürkés-barna és márványszerűen vízfoltos. A füves élőhelyek gombája. Sajnos csak közepes étkezési értékű. Nagyobb termete, erősebb illata, vastag húsa, szürkés színei segítenek megkülönböztetni a kicsi, fehéres tölcsérgombától.
Megjegyzés: A márványos pereszke és a mezei tölcsérgomba fotójának eredetijét a nevükre kattintva nézheted meg.
A mezei tölcsérgomba kalapja 1-7cm átmérőjű. Fehéres vagy bézsszínű, gyakran viaszos foltok láthatók rajta körkörösen. A lemezei tönkre kissé lefutnak, sűrűn állnak, fehéresek. A spórapora krémfehér színű. A fehér vagy sárgásfehér húsa kalapban puha, tönkben rostos-szálas. Enyhén lisztszagú, lisztízű. Ne kóstolgassuk! A tönkje gyakran görbe. A neve utal a kedvenc élőhelyére, füves helyek gombája, de megtalálható erdőszéleken, parkokban is. Gyakorisága miatt gyakran találkozhatunk vele. Legtöbbször mezei szegfűgomba közé szedik őt és rokonságát.
A márványos pereszke Lepista panaeola nagyobb termetű gomba, mégis hasonlít a mezei tölcsérgombára, azonban számos különbséget fedezhetünk fel köztük. A márványos pereszke "igazi" pereszke, vagyis szürkés lemezei pereszke foggal érintik a tönköt. A spórapora halvány húsrózsás színű. Halvány szürke húsa vastag, jellegzetes "pereszkés" illata van. Kalapjának széle sokáig begöngyölt, majd aláhajló. Általában szaruszínű, szürkés-barna és márványszerűen vízfoltos. A füves élőhelyek gombája. Sajnos csak közepes étkezési értékű. Nagyobb termete, erősebb illata, vastag húsa, szürkés színei segítenek megkülönböztetni a kicsi, fehéres tölcsérgombától.
Megjegyzés: A márványos pereszke és a mezei tölcsérgomba fotójának eredetijét a nevükre kattintva nézheted meg.
Ismerd fel!
A gyilkos galóca Amanita phalloides évente legalább egy ember halálát okozza és többeket küld intenzív kezelésre a kórházba. Sajnos a galócák felületesen hasonlítanak a csiperkékre. Mindketten kalapos, és lemezes termőrétegű gombák. A két család összetévesztése életveszélybe sodorhatja a tudatlan, hobbi gombagyűjtőt.
A fotót 2007 októberében készítettem egy az átlagosnál kisebb méretű gyilkos galócáról, amin jól megfigyelhető a három legfontosabb tulajdonsága: fehér lemezek, fehér gallér, fehér bocskor. Egy kicsi rész látható a kalapjából is, ami világos zöld színű volt.
Szerencsére könnyedén felismerhető a gyilkos galóca. A hiba mindig ott van, hogy sokan mégsem ismerik, vagy kapkodva gyűjtik a gombát és nem figyelnek oda az árulkodó tulajdonságokra. Tehát ezek még egyszer: fehér lemezek, gallér és bocskor.
A gombafelismerő vetélkedő fajlistáján számos olyan faj van, amelyekkel összetéveszthető, de a tévedés kizárva, ha a legfontosabb három tulajdonságát szem előtt tartjuk.
Ha erdőben bóklászva rálelünk, szintén ezek alapján tudjuk azonosítani. Bár a fehér galóca Amanita verna is galléros, bocskoros, de ezt sem fogjuk leszedni és megenni, mert szintén halálosan mérgező!
A csiperkéknek színes lemezeik vannak, rózsaszínből váltanak barnára. A nagyon fiatal, még zárt kalapú termőtestek lemezei egyes fajoknál piszkosfehér színűek. Ilyen például az erdőszéli csiperke Agaricus arvensis. A gyilkos galóca lemezei mindig fehérek. A csiperkék is gallérosak, de a gyilkos galócának van még egy szembetűnő tulajdonsága, a nagyméretű bocskora. Ezért kell tövestül felvenni a gombát, hogy minden része látható legyen. Az avarban mélyen ülő galócánál rejtve maradhat a bocskor, ha csak levágjuk a termőtestet.
A gyilkos galóca másik "rossz" tulajdonsága, hogy változatos színű a kalapja: fehér, halvány sárga, világoszöld, sötét zöldesbarna egyaránt lehet. A zöld kalapú termőtestek leginkább a galambgombákkal téveszthetők össze, hiszen ezeknek a lemezei és tönkje gyakran fehérek, azonban sosincs gallérjuk és bocskoruk. Ráadásnak a húsuk legtöbbször kemény és pattanva törik. A galócáké puha és vizenyős.
Időnként előfordul, hogy a galóca gallérja hiányzik, mert leette egy csiga, a bocskora pedig leszakad, amikor kihúzzuk, de azért a kalapszíne, a sűrű és szabadon álló lemezei, a finoman márványmintás tönkje, az enyhe szaga, ami engemet krumplira emlékeztet, továbbra is felismerhetővé teszi.
A még tojás alakú galócát pöfetegnek vélhetjük, de kettévágva(kép) jól látható a kalap, a lemezek és a tönk is.
A többi Amanita fajtól, amik szerepelnek a listán, könnyedén megkülönböztethetjük.
A citromgalócának A. citrina, a párducgalócának A. pantherina, és a piruló galócának A. rubescens pettyes, vagyis szakadozott burokmaradványokkal díszített a kalapja és nincs bocskora.
A szürke selyemgombának A. vaginata nincs gallérja és bordás a kalapszéle.
Sajnos a gyilkos galóca mindig örökzöld témája lesz a blognak, hiszen sokan megfeledkeznek az óvatosságról, és gyakran bevizsgáltatni sem viszik el a maguk szedte gombát. Pedig jobb körültekintőnek lenni mint intenzív osztályon kikötni. Ne feledjük, a gyilkos galóca nem véletlenül viseli a nevében a gyilkos jelzőt!
A fotót 2007 októberében készítettem egy az átlagosnál kisebb méretű gyilkos galócáról, amin jól megfigyelhető a három legfontosabb tulajdonsága: fehér lemezek, fehér gallér, fehér bocskor. Egy kicsi rész látható a kalapjából is, ami világos zöld színű volt.
Szerencsére könnyedén felismerhető a gyilkos galóca. A hiba mindig ott van, hogy sokan mégsem ismerik, vagy kapkodva gyűjtik a gombát és nem figyelnek oda az árulkodó tulajdonságokra. Tehát ezek még egyszer: fehér lemezek, gallér és bocskor.
A gombafelismerő vetélkedő fajlistáján számos olyan faj van, amelyekkel összetéveszthető, de a tévedés kizárva, ha a legfontosabb három tulajdonságát szem előtt tartjuk.
Ha erdőben bóklászva rálelünk, szintén ezek alapján tudjuk azonosítani. Bár a fehér galóca Amanita verna is galléros, bocskoros, de ezt sem fogjuk leszedni és megenni, mert szintén halálosan mérgező!
A csiperkéknek színes lemezeik vannak, rózsaszínből váltanak barnára. A nagyon fiatal, még zárt kalapú termőtestek lemezei egyes fajoknál piszkosfehér színűek. Ilyen például az erdőszéli csiperke Agaricus arvensis. A gyilkos galóca lemezei mindig fehérek. A csiperkék is gallérosak, de a gyilkos galócának van még egy szembetűnő tulajdonsága, a nagyméretű bocskora. Ezért kell tövestül felvenni a gombát, hogy minden része látható legyen. Az avarban mélyen ülő galócánál rejtve maradhat a bocskor, ha csak levágjuk a termőtestet.
A gyilkos galóca másik "rossz" tulajdonsága, hogy változatos színű a kalapja: fehér, halvány sárga, világoszöld, sötét zöldesbarna egyaránt lehet. A zöld kalapú termőtestek leginkább a galambgombákkal téveszthetők össze, hiszen ezeknek a lemezei és tönkje gyakran fehérek, azonban sosincs gallérjuk és bocskoruk. Ráadásnak a húsuk legtöbbször kemény és pattanva törik. A galócáké puha és vizenyős.
Időnként előfordul, hogy a galóca gallérja hiányzik, mert leette egy csiga, a bocskora pedig leszakad, amikor kihúzzuk, de azért a kalapszíne, a sűrű és szabadon álló lemezei, a finoman márványmintás tönkje, az enyhe szaga, ami engemet krumplira emlékeztet, továbbra is felismerhetővé teszi.
A még tojás alakú galócát pöfetegnek vélhetjük, de kettévágva(kép) jól látható a kalap, a lemezek és a tönk is.
A többi Amanita fajtól, amik szerepelnek a listán, könnyedén megkülönböztethetjük.
A citromgalócának A. citrina, a párducgalócának A. pantherina, és a piruló galócának A. rubescens pettyes, vagyis szakadozott burokmaradványokkal díszített a kalapja és nincs bocskora.
A szürke selyemgombának A. vaginata nincs gallérja és bordás a kalapszéle.
Sajnos a gyilkos galóca mindig örökzöld témája lesz a blognak, hiszen sokan megfeledkeznek az óvatosságról, és gyakran bevizsgáltatni sem viszik el a maguk szedte gombát. Pedig jobb körültekintőnek lenni mint intenzív osztályon kikötni. Ne feledjük, a gyilkos galóca nem véletlenül viseli a nevében a gyilkos jelzőt!
Párduc vs. Piruló
A párducgalóca Amanita pantherina és a piruló galóca Amanita rubescens gyakori gombák hazánkban. A párducgalóca általában a savanyú talajt kedveli, de bármelyik lomb- és fenyőerdőben rálelhetünk, ugyanígy a piruló galócára is, ami talajban nem válogatós. Gyakoriságuk és összetéveszthetőségük miatt érdemes megismerkedni velük.
A párducgalóca az igazi bolondgomba, részegséghez hasonlító, őrjöngéses mámort okoz, ami picit sem kellemes. Fő méreganyaga az iboténsav. Termőtestének jellegzetes vonásai: kalapja halványszürkés, sötétbarna, felületén letörölhető burokmaradványok, fehér pettyek vannak. A kalapszél bordázott(!). Nincs bocskora.
A piruló galóca nevében benne van, hogy puha, fehér húsa különösen a tönk bocskortalan tövében és a rágásnyomokban vörösödik. A fehér lemezei is vörösen foltosodnak. Kalapja általában vöröses árnyalatú. A pettyei színesek, sárgásak, és idővel rózsásbarnásak lesznek. Kalapszéle sima. A fehér gallérja viszont bordás(!). Puha, fehér húsa szagtalan, fiatalon édeskés ízű. Elkészítése előtt a kalapbőrét húzzuk le. Alapos főzés, legalább 20 perces hőhatás után biztonsággal fogyasztható. Nyersen semmiképpen ne együk meg! Legjobban önmagában érvényesül íze, aromája. Töltelékekhez, pástétomokhoz, serpenyős ételekhez, pizza feltétekhez, levesekhez érdemes felhasználni.
Röviden összefoglalva a két galóca közti különbséget:
Párducgalóca: bordázott kalapszél, sima gallér, nem színeződő hús.
Piruló galóca: sima kalapszél, bordázott gallér, vörösödő hús.
A galócák gyűjtése kezdők számára kerülendő. Ugyan a legtöbb fajuk méreganyaga hőre lebomlik, de például a gyilkos galóca méreganyaga, az amatoxin hőálló, vagyis mindenképpen megmérgez minket, ha megesszük a gyilkos galócát Amanita phalloides vagy a rokonát, a fehér galócát Amanita verna.
Megjegyzés: A párducgalóca és a piruló galóca fotóinak eredetijét a nevükre kattintva nézheted meg.
Kicsi, lila, szagos és mérgező
A retekszagú kígyógomba Mycena pura szintén rajta van a gombafelismerő vetélkedő fajlistáján. Elméletileg összetéveszthető a szürkéslila pereszkével(adatlap) Lepista sordida és lilatönkű pereszkével(adatlap) Lepista personata. Azonban a netről letöltött fotóján tipikus termőtestei láthatók, amik egészen más jellegűek mint a pereszkéké. Bár a szürkéslila pereszke egy kisebb termetű faj a családján belül, de élőben összehasonlítva a retekszagú kígyógombával, a kígyógombát leleplezné a nevében is benne lévő tulajdonsága, a feltűnő retekszag. Az íze is a retekre emlékeztet, de erősen kétlem, hogy bárki étvágygerjesztőnek találná a szemnek szép, de gyomornak kellemetlen gombácskát. A muszkarin tartalma miatt mérgező gomba.
A retekszagú kígyógomba lilásrózsás, halvány lila színű termőtesteivel lomb- és fenyőerdőben egyaránt találkozhatunk júniustól novemberig. Gyakorisága miatt sokszor rálelünk. Felvéve és szétszedve egy termőtestét észrevehetjük, hogy a húsa vékony, puha és vizenyős. A kedvelt és tömegesen gyűjtött pereszkék húsa rugalmas, vastag, jó ízű, illatos vagy már-már orrba vágóan aromás mint a szürke tölcsérpereszkéé Clitocybe nebularis.
A lilatönkű pereszke(kép) a legelők, rétek gombája, de füves erdőszéleken, parkokban lombos fák alatt is találkozhatunk vele. Feltűnő méretű, vastag húsú, pereszkés illatú és ízű, jó étkezési gomba. Kedvenc élőhelyein nagyon nagy tömegben fejleszti termőtesteit. Világosbarna kalapjáról, fehéres vagy világos kalapszínű, pereszkefogas lemezeiről, és a lila színű tönkjéről könnyedén felismerjük.
A szürkéslila pereszke(kép) szintén ehető, de nincs gasztronómiai értéke. A sűrű, sápadt lila, pereszkefoggal lefutó lemezei jelentősen eltérnek a retekszagú kígyógomba széles, ritkán álló, tönkhöz nőtt vagy szabadon álló, kezdetben lilásrózsás majd szürkésfehérre fakuló lemezeitől. A foggal lefutó lemezről itt találtam ábrát. Talán így már jobban érthető, hogy miért olyan jellegzetes tulajdonság a pereszkéknél.
Megjegyzés: A retekszagú kígyógomba fotóját innen vettem.
A retekszagú kígyógomba lilásrózsás, halvány lila színű termőtesteivel lomb- és fenyőerdőben egyaránt találkozhatunk júniustól novemberig. Gyakorisága miatt sokszor rálelünk. Felvéve és szétszedve egy termőtestét észrevehetjük, hogy a húsa vékony, puha és vizenyős. A kedvelt és tömegesen gyűjtött pereszkék húsa rugalmas, vastag, jó ízű, illatos vagy már-már orrba vágóan aromás mint a szürke tölcsérpereszkéé Clitocybe nebularis.
A lilatönkű pereszke(kép) a legelők, rétek gombája, de füves erdőszéleken, parkokban lombos fák alatt is találkozhatunk vele. Feltűnő méretű, vastag húsú, pereszkés illatú és ízű, jó étkezési gomba. Kedvenc élőhelyein nagyon nagy tömegben fejleszti termőtesteit. Világosbarna kalapjáról, fehéres vagy világos kalapszínű, pereszkefogas lemezeiről, és a lila színű tönkjéről könnyedén felismerjük.
A szürkéslila pereszke(kép) szintén ehető, de nincs gasztronómiai értéke. A sűrű, sápadt lila, pereszkefoggal lefutó lemezei jelentősen eltérnek a retekszagú kígyógomba széles, ritkán álló, tönkhöz nőtt vagy szabadon álló, kezdetben lilásrózsás majd szürkésfehérre fakuló lemezeitől. A foggal lefutó lemezről itt találtam ábrát. Talán így már jobban érthető, hogy miért olyan jellegzetes tulajdonság a pereszkéknél.
Megjegyzés: A retekszagú kígyógomba fotóját innen vettem.
Mókus és a tudatmódosítás
A párducgalócáról Amanita pantherina kerestem jó fotót, amikor észrevettem a sok gombás kép közt egy szürke mókust. A kép eredeti helye egy varázsgombás fórum. Hihetetlen, de a mókus egy fiatal párducgalóca termőtestet kóstolgatott. Ha teljesen megette, akkor hasonló hatással lehetett rá mint az emberre. Ki tudja, hogy mi vette rá a szokatlan csemegére? Elméletileg az állatok a saját jól felfogott érdekükben kerülik önmaguk megmérgezését. Egy elkábult mókus könnyű zsákmánya lehet egy ragadozónak. Vagy egyszerűen a mókus akart magának egy "jó estét". Kár, hogy nincsenek információim a különleges ízlésű rágcsáló további sorsáról.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)