Meglepően pontos gomba

A téglavörös susulykát Inocybe erubescens 2014 óta figyelem meg városi lakcímén. Ma elsétáltam az utcájába és kerestem a termőtesteit. Sikerrel jártam, ráleltem az első példányokra. Távolról nézve a fejlődése közben megpöccintett és ettől csálén nőtt, színes kalapot, már tudtam, hogy megtaláltam. Szeretettel guggoltam le hozzá. Imádom, amikor a kedvenceim ismét bizonyítják nekem a megbízhatóságukat. Például 2017-ben május 16-án fotóztam. Ez egy mérgező gomba, ha megeszed, de élőhelyén hagyva teljesen ártalmatlan és szemet gyönyörködtető. Fákkal társul, az utcabeli hársfák a partnerei, amik a múltkori nyárias melegnek köszönhetően pikpak kilombosodtak és gyártani kezdték a gombának is kedves cukor vegyületeket.
A téglavörös susulyka jelzi, hogy más gyökérkapcsolt fajokra is számítani lehet a hétvégi gombászat során. Én például többek közt megnézem az okkerszínű tinóru Hemileccinum impolitum pósteleki lakcímét.

Megjegyzés: A nyári vargányának szükséges hőösszeget a fehér akác virágzása jelzi. Amikor tájegységedben virágzik, akkor a délies tájolású melegkedvelő tölgyesekben érdemes keresni. Évről évre a somogyi vörös tölgy ültetvények adják a hazai első vargányákat.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése