Vége a szezonnak

Hét közepén túrát szervezni nehezebb a munkanap miatt, de sikerült új gombásztárssal hegyre mennem. Kissé szorosan voltunk a kocsiban, de működött a teleportáló képességem, Nagyszalonta után lehunytam a szememet és Biharpoklos erdejénél nyitottam ki. Alaposan ki lehettem merülve, ha azokon a rázós szakaszokon sem ébredtem fel, hanem álomtalan álomban átszunyókáltam az út nagyobb részét. Ébren már ismét szembesültem a szoros helyzettel, így Belényes után megálltunk az út szélén és nyújtózkodtunk. A Bihar őszi színekben derengő tömbje már egészen közel volt. Belényes a Szigethegység három hegyvidékének ölelésében fekszik, mindig mondom, hogy tökéletes gombász lakhely. Az új társaknak elmondtam, hogy a Nagy-Bihar a hegység legmagasabb csúcsa és ott látható a toronnyal a tetején. Most a szárazabb levegőben remekül látszott. Budureasa falucskába érve ismét megcsodáltam a kék hortenziákat. Kár, hogy utastársaim nem vették észre a páratlan kerti díszeket, amik nekem már évek óta kedvesek. Az út során a magabiztos sofőr megeresztett egy-két törzsi kötődést erősítő szalonnáci beszólást, amiktől nekem csak forgott a szemem. Négy vérvonal keveredik bennem, full Közép-Európai vagyok, nem bírom az ostoba törzsi melldöngetést. Ki is fakadtam. Én ezentúl magyarozni fogok, mert még egy ilyen kretén és rosszindulatú nép nincs Európában. Persze ez szándékos irónia volt, mert hozzátettem, hogy az egyént kell elbírálni és tettei alapján. Butaság a népi tipizálás. Semmivel sem vagyunk jobbak a románoknál. (Az egyik felmenői ágon vannak román őseim is.) Ezután ismét magamba süppedtem, és a szerpentinről figyeltem a hatalmas bükkfákat, amik mindig lenyűgöznek. Odafent a munkanapon dolgoztak a favágók. Rengeteg munkát adott nekik a tavaly őszi nagy szélvihar. Túrázókkal nem találkoztunk. Elindultunk egy új útvonalon, amin eddig nem jártam és egyik régi gombásztársam javasolta. Ez egy rövid szakasz, ritkán járt művelési út, így meglepően szép volt. Akárha erdei ösvényen haladtunk volna. Tetszett, de őszinte csodálatomba belerondított a keserűség a ritka ocsmány aszály miatt, ami tönkretette a kedvenceim termőtesteit. Szerencsétlen gombáim hősiesen próbáltak teremni, de csodás kis esernyőik összeaszva hanyatlottak a lehullott levelek közé. Mindenfelé voltak, és zömmel már tönkremenve. Ez a kis hegyi szakasz fantasztikus lehet normális időjárás idején. A nagy kompakt is velem volt, de inkább a nyakamban lógó kicsivel lőttem néhány képet. A nagyobbat közeliekhez használom, de most nem volt ép termőtest.
Magyar idő szerint egykor lejöttünk a hegyről, és elnéztünk a Bélibe is. Kár volt. Ott még rosszabb a helyzet. Linkelem az egyik két évvel korábbi őszi túra képeit. 2016. október 15-én csodás volt a Béli. Mindenkinek jutott elég gomba. Most nyoma sem volt a megszokott bőségnek. Rossz irányba mennek a dolgok. Kísérteni kezdett a gondolat, hogy lesz ez még rosszabb is. Azonban adott egy értékes felismerést az idei utolsó túra a hegyvidéken. Legalább láthattam igazi erdőt. Úgy halok meg ismeretlen idő múlva, hogy részem volt a természet csodájában, így nem éltem hiába.