Jövő a jelenben

Egyik ismerősöm Marokkóban van, és tölti fel utazása képeit. Ezt az Atlasz-hegységben készítette a hegyi szerpentinen. Amikor megláttam a fotót, azonnal észleltem, hogy kísértetiesen hasonlít a Pádis-fennsíkra vezető szerpentinre. Csak éppen az az út majd pár száz év múlva fog így kinézni, miután teljesen kiirtották a Bihar-hegység erdőit. Természetesen tudom, hogy más az éghajlat Észak-Afrika peremén és más Európa közepén, azonban bizonyos folyamatok mindig ugyanúgy zajlanak le. Ez a fotó a jövőt mutatja a jelenben. Komoly figyelmeztetés. Szeretjük réginek, állandónak hinni azokat a körülményeket, amik születésünkkor fogadnak minket. Pedig azok alig pár évszázad alatt jöttek létre az őseink keze munkája nyomán. Jól nézd meg a kopár hegyi utat, és gondolj a szülőföldemre, ahol végeláthatatlan poros síkságot látsz, nagyüzemi gabonaföldek őszi sivatagát. A két kép egymás rokona. Mindkettőt az ember hozta létre. Remélem, tudod, hogy milyen volt a Földközi-tenger térségének eredeti növényzete az őskorban, mielőtt megjelentek volna az ókori városállamok, birodalmak, amiknek óriási faanyag és szántóföld igénye volt. Akárcsak a mi őseinknek pár száz évvel korában. Jókat derülök azokon, akik cincogva hirdetik, hogy a klímaváltozás természetes folyamat, az embernek nincs hatása ilyen mértékű rendszerre. Ránézek a szülőföldemre, és beintek a makacskodó önámítónak. Hihetetlen durvasággal törlünk el egész élőhelyeket, se a fajunkat, se a természetet nem kíméljük, ha szűk csoportunknak szüksége van valamilyen erőforrásra. Nincsenek illúzióim a fajunk jövőét illetően. Pontosan ugyanúgy cselekszünk mint az Ausztráliába betelepített európai nyulak. Az eszünk se ment meg minket a kihalástól. Eszközeink egyre jobbak, de ugyanúgy szükségünk van a természetre az élethez. Kár, hogy képtelenek vagyunk a mértékletességre és megyünk előre éhesen, akár a nyuszik a déli félteke kontinensén.