Terepfelmérés nagy eső után tartós hőhullám előtt, avagy lehangoló összefoglalója a hanyatlásnak

Az általam Kétkörösköznek nevezett gombászterepem szívcsakrája látható a képen, ahol a Fekete-Körös és a Fehér-Körös egyesül, majd az emberkéz alkotta mederben Kettős-Körös néven folynak tovább, míg a Sebes-Köröst befogadva Körösladánynál már Hármas-Körösként haladnak együtt, és Csongrádnál a Tisza fogadja be hármójukat. A Tisza pedig már az országhatáron túl találkozik a Dunával.
A folyóknak mindig is jelentős szerepük volt és van az emberek életében. Ezért magam is szívesen időzöm a partjukon. A Köröseink áradása látta el extra vízzel a Körös-Maros közét, aminek köszönhetően a fás vegetáció megtelepedhetett a tájban. A puhafás és keményfás ligeterdők, illetve a már korábban kiirtott tatárjuharos lösztölgyes foltok voltak a természetes erdőink. Ugyan a táj jelenlegi meghatározó képe a végtelennek tetsző szántóföld, avagy agrársivatag, de igazából itt az extra víznek köszönhetően nedves rétek, időszakos mocsarak, hatalmas nádasok, és a folyók mentén ligeterdők, a megye déli, szárazabb részén pedig a lösztölgyesek gazdagították a pusztát. A pusztát ne valami kihalt földi pokolnak képzeld el! Elég csak bejárnod a védett szabadkígyósi pusztát és meglátod, hogy tele élettel. A valódi földi pokol megtestesülése a kietlen szántóföld, amin egyetlen egy monokultúra van ipari eszközökkel fenntartva, szabályosan ráerőszakolva az ember esztelen akaratát a természetes élővilágra. 

Most nem készítettem fotót az agrársivatagról, a gazdálkodásunk másik ágazatának ténykedését örökítettem meg, ahogy a faanyag termelés ciklusa lezárul a tarvágással majd újraindul a makkvetéssel. Bal oldalt a téli fakitermeléssel megnyitott óriási lék látható az ültetvényrendszerben, ami az egyik ősi erdőterületünk helyén van. A Dobozt körbevevő egykori erdőről középkori okirat is van. De a mai fás élőhelyek mind gazdasági célú faültetvények, és a legidősebb sem több nyolcan évesnél. A százhúsz éves, erdei flóraelemekben gazdagabb, korábbi korszakok erdészeinek hagyatékát még a 90-es években tarvágták. Egyet sem hagytak meg, mert csak összeomlottak volna. WTF. Hagyom a dolgot, mert elforr az agyvizem. Szóval a fotómon egy jelentősen megváltozott élőhely szegmens látható, ami ugyan emberkéz alkotta, de a természet maradéka heroikus szívós munkával igyekezett visszaalakítani ligeterdővé. A 2019-es nyári bejegyzésemben lévő gombafotók a tarvágás helyén, az egykori fák között készültek. Nos, ez megszűnt létezni. Az a gyönyörű zöld atmoszféra, amit a képeimen látsz, megsemmisült. Ha teljesen tudatlan vagy ember vs. természet küzdelemben, akkor meglepődtél a jelen és múlt összevetésén. Én már 2018 februárjában átestem a sokkon, amikor szembesültem egykori kedvenc helyem másik felének végfelhasználásával. A pósteleki 117B-ben lettem sötétzöld gondolkodóvá, eredeti szentélyem elvesztése kijózanított. Sajnos rajtam kívül nagyon kevés embert érdekel, hogy végzetesen károsítjuk zöld életfenntartó rendszerünket. Pedig csak élni akarunk és jól akarunk élni. 

Ez a kép is jól tükrözi Békés megye nyári hangulatát. A Kettős-Körös gátja magasodik a kép bal felén. Nyáron a folyóink a duzzasztás miatt szinte megállnak és a folyómeder hálózat mintegy különös tórendszerré változik át. Elgondolkodtató tény, hogy a duzzasztás nélkül megdöbbentően kevés víz lenne a folyóinkban. Erősen vízhiányos táj a szülőföldem, nincsenek vízbázisaink. Sajnos a csapadékos időszakok rövidebbek lettek, és jelentősen nőtt a köztük lévő száraz periódusok hossza. A tél gyakorlatilag egy hidegebb késő ősszé alakult át nagyon kevés valóban fagyos nappal és hóeséssel. Az is nagy szám, ha dér vagy zúzmara alakul ki. A nyár egyértelműen forróbb lett, és a meleg már igen korán jelentkezik, lásd az idei februárt hazánkban, illetve az október is tud bőven nyári hőmérsékleteket produkálni. A klímaváltozás hatásait kalkuláló modellfutások pechünkre elég jól lemodellezték a változásokat, amiket most is átélünk, és a jövőben jön a többi! Mert a klímaváltozás fokozódik. Ez egy elszabadult folyamat, amit esetleg fékezhetnénk, de ahhoz tényleg a legszükségesebbek kivételével minden olyan tevékenységünket le kell állítanunk, ami szén-dioxidot juttat a légkörbe. Ne légy cinikus, hogy a légzés is ilyen, mert nem globális öngyilkosságot javaslok, hiszen azt már elintéztük magunknak. A kihalásunk nagyon is lehetségessé vált száz éven belül. 

A negyedik képet Pósteleken készítettem a kastélypark mögötti tölgyültetvényben, amerre a sárga turistaútvonal vezet Gerla felé. Ez a kép még velem is elhiteti egy pillanatra, hogy erdőt örökítettem meg. Aztán ránézek az erdőtérképre és látom, hogy az egész ültetvény pusztán alig több mint három hektár. Ligetnek mondanám inkább. Rezignáltan közölhetem, hogy az erdei ökoszisztéma a végóráit éli Békés megyében, és a mostani gyerekek gyerekei már csak a félszáraz pusztát ismerhetik meg. A fák jelentős része elpusztul. És ahogy látom a felmelegedés ütemét, mi is könnyen hőhalálban szenvedhetünk ki. A tölgymakkra esküszöm, nem akartam ennyire depresszív és komor lenni, de a passzivitásunk és a hanyatlás mértéke ijesztő számomra. Valaki megvádolt azzal, hogy halál madár vagyok és direkt élvezem mások nyomasztását. Ja, kb. annyira élvezem mint a szembesülést a 117B tarvágásával, amikor érezhetően reccsent valami a felső testemben. Egyelőre még én sem találtam hatékony megoldást, csak annyit tettem, amennyit jelenlegi lehetőségeimből ki tudtam hozni. Most újra kitöltöttem az ökológiai lábnyom kalkulátort és sikert 2,5-ről 1,7 Földre csökkentenem, vagyis édes álom, hogy a példámat követve megmentjük magunkat. Csak mérsékelni tudjuk a károkat és biztosítani, hogy néhány száz millió ember megélje a 21. század végét. Igen, tömegesen fogunk elhullani 2050-től kezdődően vagyis megélhetem a kataklizma fokozódását. És én még a gombák miatt aggódtam.