Nem gombásznak való időben sétáltam el a jaminai bányatavakhoz

Ma délelőtt kilenc után pár perccel, miután lehúztam a rolót a piaci helyemnél, elindultam a jaminai bányatavakhoz. A levegő kellemesen hűvös volt, amit fokozott az élénk szél. Nyár dereka lévén viszont a napfény erősen tűzött, de ezért vittem magammal a napernyőként funkcionáló esernyőmet. Másfél liter vizet tettem be a hátizsákomba, a kis válltáskámba pedig a turista kompaktot. A piactól csak 2,7 kilométernyire vannak a bányatavak, amik egykori agyagkitermelés nyomán keletkeztek mintegy száz hektáros területen. Több kisebb és néhány nagyobb tó alakult ki, némelyikbe a helyi horgászegyesületet halakat telepített és horgásztavakként vannak hasznosítva.
Nyár derekán, a tikkasztó hőség hete után és az újabb kánikula előtt a bányatavak csekély természeti értéket tudtak mutatni nekem. Azon morfondíroztam, hogy másik évszakban és napszakban jobb fotótéma lehet, például a madárvonulás idején. Eleve kényelmetlenséget okozott számomra a napernyő ellenére az erős napsütés, amiben fotózni se jó. Persze készítettem néhány felvételt, ha már odakint jártam. A nyitóképen a jaminai városrészbe átvezető hídról a pályaudvart fotóztam le. Békéscsabát megyeszékhellyé a vasúti csomópont kialakítása tette. Gyulától az elsőséget 1950-ben vette át, ami örök bosszúság Gyulának, ami a 15. századtól volt a megye központi települése, holott az eredeti megyeszékhely Békés volt még a 11. században.
Kis kitérő, hogy mennyire korszerűtlen a "nemzetes urak" valójában szedett-vetett gazemberek, aka politikusaink gondolkozása(?), hogy a megyéket visszanevezték vármegyékké. Egy ici-pici józan ész untig elég, hogy az ember lássa a maradiságukban rejlő összes veszélyt. Mert egy biztos, a változás, és az idő kerekét nem lehet visszafelé forgatni. Persze lehet sötétségbe borítani az elméket totális agybajjal, de az őrület még inkább fokozza az életveszélyt. És mindez miért, pár száz család eszement gazdagodásáért, de a tehetetlen bamba népen való vagyonosodás csak pünkösdi királyság lehet. Az életképteleneket ledarálja a kérlelhetetlen változás. 
A júliusi melegben és szárazságban, valamint erős napsütésben a mesterséges tavak minimális zöld életérzést párálltak és egyáltalán nem csábítottak maradásra. Amint felmértem értékeiket önmagam számára, sarkon perdültem és masíroztam vissza a belvárosba. Az orvosi ziliz bizonyult a legértékesebbnek. Ezért szerepel a képválogatás első helyén. Egyetlen egy kép ötlet viszont megnyerte tetszésemet, az egyik nagyobb tó partjáról este lefotózni a Tejutat, ahogy tükröződik a vízén. Azt nem tudom, hogy a fotós motyóm alkalmas lenne-e a feladatra, de a kép megfelelő cuccal biztosan ütős lenne.