A déli tőkegomba Agrocybe cylindracea
melegkedvelő faj. A melegebb időjárású éveknek köszönhetően jól érzi
magát nálunk, és gyakran találkozhatunk vele puhafás telepítésekben,
ártereken. Kedvence a nyárfa. Korhadékbontó. Akkor is valamilyen
fadarabot bont le, ha látszólag a talajon ül a csokra. Népszerű gomba a
mediterrán országokban és Ázsiában is. Közkedveltségét egyedi zamatának
és gyógyhatásának köszönheti. Ugyanolyan jellegzetes illata van mint a
csiperkének vagy a vargányának. Ha az orrod elé raknak egyet-egyet,
csukott szemmel is felismered őket az illatuk alapján. A déli tőkegomba
viszonylag könnyedén azonosítható. Mindig csoportosan nő valamilyen fa
körül, vagy annak tuskóján, akkor is, ha már a tuskót belepte az avar.
Kalapja változatos színű, krémszíntől egészen a szürkésbarnáig.
Általában a közepe sötétebb színű. A kalapbőr gyakran felrepedezik.
Felülete sima, nincsenek rajta pikkelyek, és ráncos. Ezek a ráncok a
képen lévő kalapokon is láthatók. A lemezek tönkhöz nőttek, vagy kicsi
foggal lefutók. Fiatalon fehéresek, később dohánybarnák lesznek. A
bőven hulló spórája gyakran az alsó kalapokat barnára színezi, akárcsak
a tönkön lévő fehér gallért. A tönk csoportos. A többi tuskón termő
fajtól a színe, a szürkés-barnás lemezei, a száraz termőteste
különbözteti meg. A jellegzetes illata is segít a felismerésében.
Érdemes megismerkedni vele a pozitív élettani hatása miatt. Ezért
termesztik nagy mennyiségben Japánban, Kínában, Koreában,
Ausztráliában. Otthoni termesztésével is meg lehet próbálkozni.
A déli tőkegomba az egyik kedvencem. Remélem, idén sokat fogok találni!
Megjegyzés: A kép innen van.
Az ízletes vargánya(adatlap) Boletus edulis
minden szempont szerint sokak legkedvesebb gombája. Lehengerlő az
illata, az íze. Mindenféle módon elkészítve garantáltan eljuttatja az
embert a gasztronómia legmagasabb csúcsára. Minden évben gombászok
százai, ezrei keresik a savanyú talajú lomb vagy fenyőelegyes
erdőinkben. De nemcsak őt keresik, hanem rokonait is, a többi vargányát.
A Boletus nemzetségből csak négy fajt illet meg a vargánya elnevezés, az ízletesen túl a bronzost Boletus aereus, a nyárit Boletus reticulatus, és a vörösbarnát Boletus pinophilus. (A királytinórut Boletus regius a szépsége miatt hívom királyvargányának.)
Az ízletes vargánya összetévesztése a többi vargányával semmiféle
gondot nem okoz, mivel mind a négyen kiváló csemegegombák. Azonban egy
másik nemzetségből származó tinóru fiatal termőtestei könnyen
megcsalhatják a kezdő gombászt. Ez a gomba, az epeízű tinóru(adatlap) Tylopilus felleus. A nevében benne van, hogy ehetetlenül keserű a húsa. Ezért nem érdemes leszedni, mert csak elrontja a gombás ételt.
Régebben a Boletusok közé sorolták, de idősen rózsaszínű
termőrétege alapján átrakták a Tylopilusba, mely nemzetségnek egyetlen
hazai képviselője. Észak-Amerikában számos rokona él. Az epeízű tinóru
jellegzetessége a kezdetben fehér, de az érő spóráktól rózsaszínűre
váltó csövecskéken kívül, hogy a halványbarna színű tönköt nagy szemű, sötétebb sárgás-barna hálózat díszíti. Fehér húsa fiatalon kemény, de később megpuhul. Sérülésre, nyomásra halvány rózsaszínűre színeződhet. Erősen savanyú talajú lomb vagy fenyőerdők lakója.
Találtam egy fotót,
amin együtt szerepel az ízletes vargányával. A bal oldali két
termőtest a vargányáé, míg a három jobb oldali az epeízű tinórué. Jól
láthatóan különbözőek. Az ízletes vargányának inkább a kalapbőre a
színes, a barna árnyalataiban pompázik, míg termőrétege és tönkje a
húsához hasonlóan fehér. A tönk néha halvány barna színű lehet. A felső
részét díszíti hálózatos erezet.
Az ízletes vargányát a fajlistán szereplő többi tinóruval nem lehet összetéveszteni. A farkastinóru(adatlap) és a gyökeres tinóru(adatlap) húsa és termőrétege halványsárga és húsok elszíneződik sérülésre.
Felületesen nézve a Boletusok egyformának tűnnek hiszen nagy, hasas
tönkjükön félgömb alakú kalapot viselő gombák, de azért pici
odafigyeléssel hamar felismerjük őket. Ahogy a Golden delicious almát
nem tévesztjük össze a birsalmával, hiába sárga mindkettő, úgy például
az ízletes vargányát sem nézzük királytinórunak(adatlap).
Most pedig egy kis oda-vissza magyarázás következik, hogy segítsek eligazodni a fajlistán szereplő Boletusok közt.
A gyökeres tinórut(kép)
nem téveszthetjük össze a királytinóruval, mivel kalapjában sosincs
pirosas árnyalat. A termőrétege nyomásra megkékül, míg a királytinórué
nem változtatja színét.
A farkastinóru(kép)
egyedi tulajdonsága, hogy tönkje lefelé vöröses színű, és egész
felületét hálózatos rece díszíti, ami sárga vagy vörös színű. Sárgás
termőrétege nyomásra azonnal kékeszöld lesz. Húsa is kékeszöldre
színeződik. Erősen savanyú talajú lomb- és fenyőerdőkben lelhetünk rá.
A sátántinóru(kép)
csövecskéinek nyílásai narancsvörös, vérvörös színűek. Nyomásra
kékeszöldre színeződnek. Meszes talajú lomberdők lakója. Fakószürke
kalapja, felül sárga, alul vöröses tönkje miatt igen jellegzetes
tinóru. Azonban feltétlenül olvassuk el az adatlapját is.
A változékony tinóru(kép)
gyakori faj, meszes talajú lomb- és fenyőerdőben szintén megtalálható.
Fő jellegzetessége, hogy már kézbe véve erősen kékül a termőteste,
akárcsak termőrétege, ami sárga, idősen olívszínű, de a csövecskék
nyílása vörös. A tönkjén végig hosszú szemű, vörös hálóminta van.
Halványsárga, tönk aljában gyakran borvörös, húsának jó illata és íze
van, de csak 20 perces hőkezelés után ehető nyugodt szívvel. Ellenkező
esetben porcelánra ülteti az embert.
Részletes leírása segít megértetni, hogy miért nem téveszthetjük össze a sátántinóruval.
Átnézve a képeket, nekem egyértelmű, hogy melyik fajt látom, de a kezdő
gombászok fejében most teljes kavarodás lehet. Semmi pánik! Figyelmesen
olvassátok el a gombák leírásait, nézzétek meg alaposan a fotóikat, és
memorizáljátok egyedi tulajdonságaikat.
Egyben biztos vagyok, az ízletes vargányát mindenki fel fogja ismerni.
Megjegyzés: Az ízletes vargánya fotóját innen vettem át.
Az erdőszéli csiperke Agaricus arvensis a csiperkék közt az egyik legjobb ízű. A termete is csábító. Az idős
kalapok átmérője időnként eléri a 20 centit. A kalap közepe krémsárgás
színű. Ez a szín, és a nagyobb méret, a fiatal kalapok félgömb alakja
már első ránézésre segít megkülönböztetni a nagyon gyakori karbolszagú
csiperkétől Agaricus xanthodermus,
aminek fiatal, zárt kalapjai szögletesek és kisebbek. Az erdőszéli
csiperke kellemes illatú, engemet ánizsra emlékeztet. A lényeg, hogy
teljesen más, édes illata van, ami szintén segít az azonosításában. A
lemezei a még zárt kalapokban halvány piszkosfehérek, de a kalap
kinyílása után gyorsan színesedni kezdenek, előbb szürkés-hússzínűek,
végül csokoládébarnák. A zárt kalapok alján a gallérnak szép mintázata
van, fogaskerékszerű. Az erdőszélen növő termőtestek miatt esély van
rá, hogy a gyilkos galócát
erdőszéli csiperkének nézi a kezdő gombász. Pedig a gyilkos galóca
egészen más! A lemezei mindig hófehérek, és bár kalapja időnként tiszta
fehér is lehet, de gyakrabban zöldes-barnás-sárgás, sokkal színesebb
mint a csiperke kalap. A gallérja, akárha krepp papírból lenne a tönkje
köré kanyarítva. Ráadásnak egy nagy fehér bocskorban álldogál a
gyilkos galóca termőtest, ami nagyon szembetűnő tud lenni. De ha mezőn
gombászunk, és mérföldes körzetben sehol egy fa, akkor csak a
karbolszagú csiperkével téveszthetjük össze az erdőszélit. Sajnos a
karbolszagúból van több, és a reménykedő gombász akkor is felveszi a
karbolszagút, ha már első ránézésre tudja, hogy az ehetetlen faj újabb
gombakörébe gyalogolt bele. A karbolszagút nincs értelme összeszedni,
mert főzés során még szagosabb lesz, és ha le is gyűrjük a belőle
készült ételt, hamarosan nagyon sürgős dolgunk lesz a
mellékhelyiségben. Erős hasmenést okozhat, és ebből még gombaundor is
kialakulhat. Ne kísérletezzünk a karbolszagú fogyasztásával! Inkább
menjünk jóval nagyobb kört a mezőn, és keressük meg az erdőszéli köreit.
Ha igazán mázlisták vagyunk, nagyspórás csiperkére Agaricus urinascens
is rálelünk, ami még ritkább, de az egyik legnagyobb csiperke. Szintén
kiváló illatú és ízű gomba. A csiperkék májustól novemberig teremnek
füves helyeken, erdőkben, ha gombanövesztő idő van, vagyis enyhe,
nedves. Korhadékbontók, így a szerves anyagban gazdag helyeken élnek és
fejlesztik a termőtesteiket.
Egy lényeges tulajdonság kimaradt, az erdőszéli csiperke termőteste
nyomásra halványan sárgul, de soha nem olyan erőteljes a sárgulás mint a
karbolszagúnál, amit kettévágva a tönk alja egyből élénksárga lesz. Az
erdőszéli bágyadt sárgulását ne keverjük össze a karbolszagú sokkal
élénkebb színeződésével.
Ha még több csiperke érdekel, egy régebbi írásomban bemutattam az ismertebbeket
Megjegyzés: A képet innen másoltam át.
A kékhátú galambgomba (bal oldalt) Russula cyanoxantha változatos színekben pompázhat. A kalapja lehet ibolya,
ibolyáskék, szürkésibolya, szürkészöld, ibolyászöld színű, azonban a
kalapbőr alatt mindig ibolyás a hús legalább a rágásnyomokban. (A
gombalegyek lárvái szintén nagyon kedvelik a jó galambgombákat.) A
fehér húsa galambgombásan kemény és pattanva törő, kellemes illatú és
ízű. A fehér lemezei viszont rugalmasak(!) egyáltalán nem morzsolhatók
szét. Nagyon gyakori gomba, mindenféle fával társul, így bármilyen
erdőben találkozhatunk vele májustól novemberig.
A varashátú galambgomba Russula virescens kalapja hamar
felrepedezik, amitől "ragyás" lesz. Erről kapta a nevét. Ez a
tulajdonsága a zöldes-kékes kalapszínnel együtt segít a
felismerésében. Az idősebb termőtestek kalapja néha kifakulhat, halvány
okkersárga színűek lesznek. Fehér húsa pattanva törő, a tönkben kemény. Törékeny lemezei krémes árnyalatúak, az élük gyakran rozsdabarnán
foltosodik. Fehér húsa sérülés nyomán okkeresre színeződhet, és
diószerű ízű, kellemes illatú. Júniustól októberig a lombos erdőkben
gyakori.
Mindkét faj felületesen hasonlíthat a gyilkos galócára, de a galócának van gallérja és bocskora, valamint a húsa puha, vizenyős. A kékhátúnak van egy zöld színváltozata, a Russula cyanoxantha forma peltereaui.
.
Megjegyzés: A kékhátú galambgomba és a varashátú galambgomba fotóinak eredetijét a nevükre kattintva nézheted meg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése