Egy boldog emlék

2019. december 14-én Perth csillagdájánál töltöttem az éjszakát a fogyó Hold fényénél próbálva elcsípni néhány fényes Geminidát. Akkor éjjel tetőzött az év utolsó hónapjának nevezetesebb meteorraja. A déli féltekén kora nyár volt, és eukaliptusz illatban, 28 Celsius fokban üldögéltem az ég alatt. Nem a meteorokra koncentráltam, mert régebben egy fagyos éjszakán még 2000 előtt megfigyeltem a raj csúcsát és láttam Geminidákat. Inkább a csillagokat próbáltam megörökíteni a mobillal. Kihagyhatatlan volt számomra a Dél Keresztje, a híres csillagkép. Az ágak közt felvillant fényes csillag már a Kentaurhoz tartozott. Ezeket nem lehet megfigyelni Magyarországról, sosem emelkednek a horizontunk fölé.
A déli csillagokon kívül megörökítettem az északiakat is. Annyira délen voltam, hogy onnan nézve a téli kedvenceim mintha fejre álltak volna. Fura volt így látni az Oriont és a Bikát. Eleve a nyári idő is különlegessé tette az élményt. Hiába tudom a természetes okát a fordított évszakoknak, élőben megtapasztalni mesei volt.
Amit nem fotóztam le, mert a magányos fehér csillag a sötét égen nem mondott volna rajtam kívül másnak semmit sem, az Achernarról nem készítettem képet. Az Égi Folyó, Eridánusz legfényesebb csillagát csak a déli féltekéről lehet látni. Egyik álmom volt eljutni a folyó végéhez. A sors furcsa játéka, hogy sikerült. Az Achernarra sokszor felnéztem esténként Perthből. 

A nyári éjszaka harmadik képe a Hajógerinc csillagképet örökítette meg és főcsillagát, a Canopust. Az esti égbolton a Szíriusz után a második legfényesebb. Az Argonauták hajóját három csillagképre osztották fel, mert túl hatalmas volt: Hajógerinc, Hajófar, Vitorla. A három közül a Hajófar északi része figyelhető meg Magyarországról a téli hónapokban.
Most jön az északi féltekén a nyár. Igaz, hogy az időjárás késő tavasznál tart, de nem kell sok idő, és 30 Celsius fokok lesznek. A városi fényszennyezéstől távol, a sötét égre nézve rácsodálkozhatsz a Tejútra, ami a meleg évszakban mutatja meg központi, fényes, sűrű magját a Nyilas csillagképben. A déli horizontot könnyű felismerni, a Skorpió főcsillaga, a vöröses Antares uralja. Ugyan a városból is tisztán látom, ahogy a háztetők felett vonul, de sokkal jobb lenne például a zselici csillagparkból követni éjszakai mozgását.
Jó szívvel ajánlom neked az égbolt megismerését. Segít a világlátásodat szélesíteni.

Okkerszínű vs. kesernyés


A tinóruk, vagyis a csöves termőrétegű kalapos gombák közel állnak a gombász szívéhez, sokaknál az első helyen lehetnek a négy vargányának köszönhetően. Bár nálunk minimális eséllyel esetleg a nyári vargánya előfordulhat, de húsz éves terepjárásom során még nem akadtam rá. Ellenben bőven van más tinórunk, például az Alföld vargányájának becézett nyárfa-érdestinóru Leccinum duriusculum. Helyben az egyik legjobb étkezési gomba.
A mai cikkben szereplő két rokonát nem szoktam gyűjtésre javasolni. Azonban gyakoriak, mindegyik idősebb tölgyesünkben ott lehetnek, így könnyen felkeltik a természetjáró figyelmét.
Az okkerszínű tinóru Hemileccinum impolitum (balra) ehető ugyan, de gombásztárs elkészítette, és nem találta jónak. A klórszagú tönkjét eleve javasolt levágni és csak a kalapját elkészíteni. Egyéni döntés, hogy leszeded vagy sem. Tudományos nevében a leccinum utal az érdestinórukkal közös tulajdonságára, hogy tönkje finoman szemcsés. Húsa sehol sem kékül vagy színeződik. Májustól terem, és az idei szárazság ellenére már gyűjtötték. Gombaínséges időszakban mindenre elszánt gombászoknak örömet adhat.

A kesernyés tinóru Caloboletus radicans (jobbra) ehetetlenül keserű ízű. Hiába sütnéd-főznéd gondosan, az íze megmarad. Ez egyébként szerencsés, mert gyomorrontást okoz. Első ránézésre hasonlít az okkerszínűre, de kalapja inkább szürkés és tönkje csupasz. Ha megvakarod, kettévágod, sárgás húsa kékül. Ez egyből segít elkülöníteni az ehető hasonmásától. Nem érdemes felszedegetni. Jobb a helyén hagyni. Hasznos gombatársa a tölgyeinknek, akárcsak a rokona.
Valamikor mindketten a Boletus nemzetségbe tartoztak, de a genetikai vizsgálatok az utóbbi években tisztázták a pontos rokoni kapcsolatokat és mindketten saját nemzetségbe kerültek. A 2018-as magazinom harmadik számában írtam a változásokról. Érdemes elolvasni. A blogban tavaly két népszerű cikket írtam a tinórukról, amiket lentebb linkeltem.


Kétkörösköz tinórui  
Azok a csodálatos tinóruk a Bükkben

Indulnak a nyári táborok

Az idei lesz a negyedik gombász napom a Körös Klubnál. Július 9-én mutatom be a helyi gombákat a táborban részt vevő gyerekeknek. A fiatalok természetes kíváncsisággal fedezik fel a világot. Felelősségteljes feladat ismereteiket bővíteni. Idén új oktatóanyagot készítek, amiben jobban építek a gyermeki aktivitásra. Jó értelemben véve igénylik a "pörgést". Bár a gombák tanulmányozása békés tevékenység, viszont az oktatásukat lehet akciódúsan csinálni. A gyermekek számára kaland a világ felfedezése. Ehhez kell alkalmazkodnom oktatóként. Szerencsémre megőriztem a gyermeki kíváncsiságomat, így meg tudom oldani a feladatot, hogy izgalmas legyen a gombász nap.
A kutatóház erdei környezetben van, a génbank fiatal tölgyei, nyárfái veszik körül. Tele élettel. Nyári esők után a tanösvényén végig gombák bújnak elő. A képeket az előző táborokban készítettem és a válogatás a nap első programjának, a gombatúrának pillanatképeit mutatja be.

Póstelek és Gyula egy délelőtt alatt

Korán keltem és mondtam Atinak, reggeli után kimegyünk a háztájiba. Kaptam pár napja egy tuti lakcímet, amit érdemes megnézni, mert ott 100%-os esély van még idejében májusi pereszkét fotózni. Ez volt a fő cél, de előbb a fő indikátor helyemre mentünk ki és jártuk végig a felmérő útvonalat. Semmilyen gomba nem akadt utunkba. Egyedül a széleslevelű nőszőfüvek gyorsan fejlődő töveinek tudtunk örülni. A legnagyobbak már harminc centi magasak. Idén a szárazság miatt kevesebb a szúnyog, június közepén le fogom tudni fotózni a virágaikat. Tavaly elmaradt a fotózás, mert még az én türelmemet is kikezdte a több száz támadó szúnyog. Ha rálelsz a virágokra, semmiképpen se tégy kárt bennük. Apró fás élőhelyeink egyik kincséhez van szerencséd, amit vétek leszakítani. A nőszőfűre évekig vágytam, csak reméltem, hogy élhet helyben. És pont az indikátor útvonalamon bújt elő, amit 2012 óta járok és 2017-ben jelent meg ott. Az orchideák képesek hosszú évekig rejtve éldegélni. Aztán váratlan csodaként felbukkannak. Bár a faj a gyakoribb kosborjaink közé tartozik, de tekintve a megye pirinyó "erdő" foltjait, abszolút értéknek tekinthető nálunk. Őrültség bántani. 
A kastélyparkban és környékén a reggeli időpont miatt senki se volt. A friss, hűvös és párás időben jól esett a séta. A park tavacskájában a kecskebékák brekegtek. A kacsapár tojója terelgette a nyolc kiskacsát, a gácsér napozott. Idilli volt a béke.
A hűvösebb időjárás miatt az amerikai tulipánfa
Liriodendron tulipifera virágzását is sikerült elcsípni. A félig kinyílt virága látható a bejegyzés nyitóképén.
Póstelek után átmentünk Gyulára. Direkt nem írok semmit se helyről, amit megnéztünk, mert megígértem a gombásztársnak, hogy titokban tartom. Azonban az általános problémáról, ami közösségi erdőinket érinti muszáj szólnom. Egyszerűen szemétlerakónak használják igénytelenebb embertársaink. Azért a birkapörkölt hulladékát, az állat nem felhasznált részeit nem az erdő szélére kéne kidobni! Majdnem beleléptem a szétfolyt miazmába... A félig rohadt láb hívta fel a figyelmemet a szennyezésre. Az illegális hulladék elhelyezést ideje lenne letöltendő börtön büntetéssel vagy félmilliós pénzbírsággal szankcionálni. Egyszerűen a rosszul szocializált személyekkel mást nem lehet csinálni. Józan belátásra képtelenek. Bármennyit beszélhetsz nekik a felelősségről a környezetünk iránt, lepereg róluk. Börtön vagy komoly pénz elvonás, na, az kell nekik.
A sokkhatást kiheverve némi kóválygás után megtaláltuk a mai nap főszereplőjét, a májusi pereszkét Calocybe gambosa. Kételkedtem benne, hogy összejön idén az élőhelyi fotója. Saját lakcímeimen nem jött elő, hiába kerestem többször is. Az utolsó pillanatban leltünk rá, a gombalegyek és penész kikezdték a termőtesteit. Úgy kellett keresgélni a fotózásra alkalmas példányt. A városhoz közeli erdőcskében készült a többi gombafotó is. A sűrű árnyas zöldben lehetetlen volt színhelyes képeket készíteni. A képszerkesztővel próbáltam igazítani az árnyalatokon. Valamennyire sikerült. Sajnos a termőtestek elnyíltak, későn mentem ki, de legalább láttam idei gombákat. Hiába jönnek kisebb esők, a szinte folyton fújó szél a kicsi nedvességet hamar felszárítja. A talaj száraz. Egy kiadós sekély vagy mediterrán ciklon kellene, de azonnal. Jó a zöldben lenni, de még jobb, amikor mindenhol gomba van.

Gyomgomba

A kajsza lisztgomba Clitopilus prunulus jól ismert rózsaszín spórás gomba a döggombafélék családjában. Két éve kora nyáron fotóztam gyertyános-tölgyesben. Vasárnap írtam a család emblematikus fajáról, a nagy döggombáról. Ez terelte a figyelmemet a rokonság felé. A szakellenőri könyvemben elolvastam a Clitopilus nemzetség leírását és ott egy félmondat felkeltette a figyelmemet "egy faj gyomgombaként a csiperketenyészetben nő". Rávetettem magam a keresőre és némi kacskaringó után megtaláltam az apróságot, magyar neve nincs, Clitopilus scyphoides. Az első érdemleges találat régi holland csiperketermesztő kiadvány volt. A max 2 cm kalapátmérőjű gombácska talajlakó korhadékbontóként nem válogat élőhely tekintetében, de ennek ellenére magyar említését a könyv félmondatán kívül nem találtam. A Funga Hungarica adattárában benne van, de hazai adata nincs.

Kiegészítés: Gombásztárs kiegészítő találata az apró lisztgomba Clitopilus passeckerianus más téma kapcsán került elő az internetes kutakodásom során. Pleuromutilin nevű antibiotikumot termel. Ezért termesztését kutatják. Az apró lisztgomba gyomgombaként nem szerepelt találataim között. Az egy másik faj lett, amit fentebb említettem. 

Hidegcsepp

A wetterzentrale.de oldalról mentettem le a magassági szeleket jelző képet. Ezen szépen kirajzolódik a mai nap zivatarjaiért felelős hideg légörvény, amit hidegcseppnek is nevezünk. A talajon nem érzékelhető a jelenléte, viszont a légkört alaposan megkavarja. Nyári időszakban zivatarokat okoz.
Akkor a legintenzívebb, ha meleg nedves szállítószalaggal találkozik, amit felteker magára. Kettejük táncából viharvadászokat benedvesítő égi mulatság alakul ki. Ez történt pár nappal korábban, 20-án. Hajnalban lementettem a radarképet, amikor még csak indult a műsor Szerbiában. 
Sajnos a konvektív csapadék nem képes enyhíteni az országos aszályon. Sőt a jégverés még további károkat okoz. Két hetes esős időszak kellene, amikor sekély vagy mediterrán ciklonok vonulnak át. Ahogy az történt tavaly májusban. A zivatarok tényleg csak showműsornak jók.

Selyemcukorkaként fénylő, dohszagú csaligomba


A nagy döggomba Entoloma sinuatum az egyik csaligomba, ami több ehető gombára emlékeztet, és húsos, vonzó termőtestei egyből kiválthatják az "akarom" érzést a kezdő gombászból. Szerencsére több tulajdonsága segíti felismerését, és sokadik alkalommal már felülről ránézve azonosítod.
Melegkedvelő lomberdei faj, a kép 2019. június 6-án készült síkvidéki gyertyános-tölgyesben. A méret, a selyemfény bőven elég volt nekem, hogy régi ismerősként köszöntsem és békén hagyjam. Ha felfordítottam volna, akkor a fiatal gombák sárga lemezeit láttam volna. Ezek később a rózsás színű, érő spóráktól hússzínűre váltanak. Jellegzetes erős szagára, ami dohos lisztre hasonlít egyáltalán nem voltam kíváncsi. Ezért sem háborgattam.
Évekkel korábban októberben szürke tölcsérgombának Clitocybe nebularis néztem távolabbról, de közelébe érve selyemfénye és a fiatal gombák sárga lemezei egyből leleplezték. (Bár a szürke tölcsérgombát nem gyűjtöm, viszont pacsuliszagával sokkolni lehet a többieket. Az egyik legmarkánsabb szaga van a gombák közt.)
Szerencsére a nagy döggomba ehető rokonai, a "tövisaljagombák" ragaszkodnak a rózsafélékhez, kökény, galagonya, vadrózsa, szilva, kajszi alatt teremnek, vagyis utóbbiak miatt a gyümölcsöskertekben is gyakoriak és csak tavasszal teremnek: tövisaljagomba E. clypeatum, halványbarna döggomba E. saepium, ezüstszürke döggomba E. saundersii. Mindhárom ehető, hasonlítanak egymásra, összetévesztésük a többi rokonukkal a necces, amilyen a feltűnő nagy döggomba, de ott van a gyakoribb zöldesszürke E. rhodopolium, aminek viszont nincs lisztszaga, sőt néha csípősen lúgszagú és nem rózsafélék alatt terem. 

A döggombák spóraporszíne látszik ezen az összehasonlító képen, ahol a bal oldali nyomat az ízletes csiperkéé és a másik a tövisaljagombáé. Ehhez lemezekkel lefelé fordítva pihentettem a kalapokat egy éjszakán át. Reggelre a lehullott spórák láthatóvá tették az eltérő színüket. A lemezszín az érettebb termőtesteknél kapásból jó segítség a határozás megkezdéséhez. A csiperkéknél jellegzetesen csokibarna, a döggombáknál húsrózsás, a galócáknál fehér. Ez csak néhány példa volt. Míg barna és fehér spórás gombából nagyon sok van, rózsaszínből kevés.
A fehér spórásak közt akad egy hasonmása a májusi pereszke Calocybe gambosa, ami simán nőhet lomberdőben is és termőidejük összecsúszhat. Azonban a pereszkének nem lesz húsrózsás a lemeze és kellemesebb lisztes illata van.
Gombahatározás során körültekintőnek kell lenni, mert a nagy döggomba mérgező, emésztőszervi panaszokat okoz. Ha gombát ettél és menni kezd a hasad, a rémtörténetek miatt garantáltan halálfélelmed lesz. Ezért sose blicceld el kezdőként a szakellenőr felkeresését.

Merkúr-Vénusz együttállás


Péntek este kilenckor érdemes volt a nyugati égre nézni, mert egészen jó láthatósága volt a Merkúrnak, ami a Naphoz legközelebbi belső kőzetbolygó. Pluszba alig 1,5 fokra látszott a Vénusztól, ami az Esthajnalcsillag és a harmadik legfényesebb égitest a Nap, a Hold után.
A Merkúrt még napokig megfigyelheted a szürkületben.


Vénusz a Fiastyúkban
Bolygók a hajnali égen

Az év gombája Németországban

Az erdei szömörcsög Phallus impudicus szemérmetlen asszociációkra okot adó formája miatt a kezdő gombászokat rendre meghökkenti. Nemcsak az alakja megdöbbentő, hanem a szaga is. Dögszagú. Ráadásnak kezdetben teljesen zárt burok veszi körül, amitől fura pöfetegnek hat. Ekkor boszorkánytojásnak nevezzük.  A burokból emelkedik ki a tönk és rajta a süveg, amit bűzös nyálka borít. Ebben vannak a spórák. Különleges spóraterjesztési technikája van. A legyeket csapja be a szagával, amik ide-oda mászkálva a süvegen összekenik magukat a nyálkával, illetve le is nyalogatják azt. A spórák gond nélkül áthaladnak a légy emésztőrendszerén és kipottyannak. A gomba talajlakó korhadékbontó, az élőhelyi fotója tipikus. 
Gombakiállításon fotózott boszorkánytojások, egyben és kettévágva. Középen jól látható a leendő süveg és azt borító nyálka. Ha lepucolod a nyálkát, a belső része, amiből a tönk lesz, elkészíthető gombás ételnek, de elég markáns retek-zöldborsó aromája van, amit nehéz elnyomni. Szóval nem éri meg küzdeni vele. Hiszen számos jobb ehető gomba nő az erdőben. Inkább bizarr furcsaság a szömörcsög. Azonban rokonságában van termesztett és forgalmazott faj, a Phallus indusiatus, aminek gyógyhatása is van. A Phallus nemzetségen túl az egész család csupa furcsaságból áll. A Phallaceae bővelkedik az egyedi, színes termőtesteket növesztő fajokban. Kattints a családnévre a többiekért! Hálás téma a szömörcsögöké, mert garantáltan meghökkentenek.
Ezért érthető a német gombászok döntése, hogy 2020-ra az erdei szömörcsögöt választották meg az év gombájának.

Vargányára gondolva

A nyári vargányát Boletus reticulatus 2016. június 4-én fotóztam le a Belényesi-medence egyik gyertyános-tölgyesében nyári zápor után. Az erdő ezen részén éppen nincs tölgy, valamikor régen kitermelhették és mostanra a gyertyán vált egyeduralkodóvá. Ez a vargányát nem zavarja, ugyanúgy társul gyertyánnal és tölggyel is.
Négy éve május 16-án találtam meg a szezon első úrigombáját. Teljesen normális, hogy az ötödik hónap közepére a gyorsan felmelegedő, nyitottabb tölgyesekben megjelenik. A fehér akác virágzását kell figyelni, mert ennek hőigénye jól jelzi a gombának is optimális hőmérsékletet. Természetesen a lakhelyed közelében kell nézned az akácot, mert itt dél-keleten 2020-ban már 9-én virágozni kezdett és mostanra tömény akácillat van mindenfelé, de kétlem, hogy magasabb helyeken virágozna. Azonban megyünk bele a nyárba, a hőmérséklet emelkedik, a hűvösebb helyek is felmelegednek, és ha beáznak, akkor azokban szintén megjelenik a híres csemegegomba. Elsőként hazánkban a somogyi homoktalajú vörös tölgy (nem őshonos) ültetvényekben jön elő. Mostanra a dél-nyugati megyék több pontjáról van találata. Beindult a szezonja, amit a kevés eső negatívan befolyásol.
 
A bronzos vargánya Boletus aereus szorosan követi a nyári vargányát, pár nappal később bújik elő. Ez a kép 2018. június 17-én készült ugyanabban az erdőben, ahol a nyárit fotóztam 2016-ban. Sötétebb színű és jobb állagú mint rokona. Lassabban puhul meg fehér, jó ízű húsa. A nyári is finom, de szívesebben hajolok le a bronzosért. Elméletileg lehetséges a jelenlétük Kétkörösközben, azonban a háztájiban nekem egyikhez sem volt szerencsém. Érdekes, hogy alig hetven kilométerre tőlem a határ keleti oldalán már mindkettő bőven terem síkvidéki tölgyesben, ami alig tér el az itteni tölgyültetvényektől. A tavalyi csapadékos májusnak köszönhetően júniusra beindultak és pazar élményt adtak. A linkelt bejegyzésben láthatod, hogy micsoda bőség volt. A cikkben említett első erdő a síkvidéki tölgyes, ami a legközelebbi romániai gombászterepem.
Az ízletes vargányát Boletus edulis 2016. augusztus 28-án fotóztam Biharfüreden. Akkor indult be a termőhulláma a magashegység lucfenyvesében. A magyar neve beszédes, a négy vargánya közül a legismertebb. A többiek is hasonlóan jók, mégis az edulis a sztár. Zenei hasonlattal élve, a négy fős rockzenekar énekese. Érdekes, hogy júniustól teremhet, de a nyár elején még sosem találtam a melegkedvelő tölgyesekben. Ellenben ősszel a középhegységi tölgyesben ugyanott gyűjtöm, ahol hónapokkal korábban a nyárit vagy a bronzost. Sokáig kitart a hosszúra nyúló őszökön, ha esősek, még november közepén is szedhető. Ennek a fajnak igénye a savanyú talaj, így semmi esély rá, hogy Kétkörösközben meg tudjon élni.
A vörösbarna vargányáról Boletus pinophilus nincs élőhelyi fotóm, csak egy piaci felvételem 2017. október elsejéről, amin jól látható a kalap színe, amiről a nevét kapta. A másik két rokona, balra az ízletes, középen a bronzos. Talán még akadt nyári is a ládában csak nem olyan ropogósan friss alakban mint a trió. A biharfüredi lucfenyvesen kívül a Béli gyertyános-bükkösében akadtak rá gombásztársaim. Nekem erdőben tényleg nem volt még hozzá szerencsém, vagyis ritkább mint a többiek. A tudományos neve pinophilus fenyőkedvelőt jelent, de társul lombhullatókkal is. Kalapbőre nedvesen ugyanúgy tapadós mint az ízletessé. Kiváló csemegegomba, de ritkasága miatt kímélendő. A színe segít elkülöníteni a rokonaitól. 
2010 előtt sokat keseregtem magamban a vargánya hiányon, hogy a szülőföldemen minimális esély van rálelni. Sok jó ehető gombánk van, nincs igazi okom a panaszra, azonban a nemesvad mindig birizgálja a gombász fantáziáját. Életemben az első mindent bele vargányázása 2012 őszén volt, amikor Atival egy hetet töltöttünk az Őrségben és pont elcsíptük a termőhullámot. Az első szép vargányafotóm a bejegyzésem utolsó képe és ízletes szerepel rajta. Amióta átjárok a Szigethegységbe gombászni, 2013 júliusa óta, rengetegszer hajoltam le az úrigombához és emeltem fel, hogy kosaramba tegyem. Sokszor megtapasztalhattam a vargányázás élményét. Ennek köszönhetően nincs bennem sóvárgás, türelmesen várom, hogy megjöjjenek a nagy esők és megnyíljon a határ kelet felé. Biztos vagyok benne, hogy idén is fogok vargányát fotózni. Ha máshol nem, akkor a Mecsekben, mert dél-nyugatra is szívesen megyek.

Történelmi uszadék és jégkorszaki reliktum egyben

2018 júliusa után, amikor Vésztő-Mágor emlékhelyén csodálkoztam rá a megye távoli múltjára, 2020 májusában ismét az időszámítás előtti időkbe tettünk látogatást Atival. Eredetileg a fokozottan védett bókoló zsályára Salvia nutans voltam kíváncsi, de a történelmi uszadék mérete lenyűgözött, így jobban körüljártam. Évezredekkel korábban, mintegy háromezer éve épített védmű elképesztő teljesítménye a régmúltban itt élt népnek. Az erózió, a szántás sem tudta eltüntetni, tisztán kivehető a mezőgazdasági nagyüzem táblái közt a meglepő szintkülönbség. A Google Maps felvételén is tökéletesen kirajzolódik a Tatársánc, aminek a neve becsapós, hiszen jóval a tatárjárás előtt készült el, és egykori lakói még időszámításunk előtt eltűntek. A jelen száraz viszonyai közt, a kultúrtáj sivatagában elég nehéz elképzelni a valamikori kettős vizesárokkal és folyóággal védett területet. A térképrészleten a világos "kifli" forma a sánc maga, míg a halványabb majdnem egyenes vonal tőle jobbra a valamikori folyóág. Az ív fenti végénél van az elképesztően ritka, becses kincsünk, az eredeti növénytakaró picinyke darabja, a legutóbbi jégkorszak óta háborítatlan ősgyep. Ez a picike természeti csoda ősibb mint a Tatársánc. Fennmaradását a valamikor gazda hagyománytiszteletének köszönheti, aki legelőként használta, akár a nagyszülei. Dr. Kiss István botanikus 1930-ban fedezte fel és javasolta védelemre, amit 1971-ben megkapott. A jelenben a Körös Maros Nemzeti Park gondozásában van. Hazánk egyik legkisebb védett területe, alig nagyobb fél hektárnál. 
A  kerítéssel körbevett részét csak kutatók látogathatják, de az ő munkájuknak köszönhetően azon túl is megfigyelhető a legbecsesebb értéke, a bókoló zsálya. Fokozottan védett, nagyon ritka, abszolút kímélendő az élőhelye. Lelkiismeret furdalásom van. Ide nem kellenek látogatók, nem kellenek hobbi fotósok, akik csak egy képet akarnak a ritka növényről. Nekem se kellett volna itt "idétlenkednem". Vitáztam is önmagammal, hogy mennyire helyes írnom róla. A szeretet és büszkeség vitája volt. Szeretem a természeti értékeinket, csodálattal zarándokolok el hozzájuk. Azonban kész katasztrófa lenne a bókoló zsálya számára, ha évente virágzási idejében százszámra keresnék fel a zarándokok, akik szintén csak egy fotót akarnának róla. NE! Pláne ne furgonnal! Mi a kisautónkat a dűlőút félreeső részén a gyomtársulásban hagytuk és gyalog mentünk az ősgyephez. De így is tekergettem magam, hogy nem kéne nagyon taposni, de nagyon nem... Vannak szentélyek, amiket jobb távolról csodálni. Soha többé nem megyek az ősgyephez. A Tatársáncot még egyszer fel fogom keresni, mert a nagyot néztük meg, a kicsiről csak este szereztem tudomást a neten böngészve.
A dűlőúton hagyott kocsitól fotózva az ősgyep kerítése (majdnem középen) és balra a Tatársáncon meghagyott picinyke fa-cserje folt. Ez pont az ívén van az egykori védműnek. Ha tovább fordulsz bal felé, akkor egyértelműen kirajzolódik előtted a régi erődítmény lankás oldala. A sánc jelentősen meredekebb szántatlan, ősgyepi részénél. Itt készítettem videót. A körbekerített védett terület a védmű egykori külső felén van. Tehát felfelé sétálva pont a tetejére másztam fel. Elég jelentős magasságú volt. Nyomasztó belegondolni, hogy a letelepedett népcsoportnak hányszor kellett szembenéznie fosztogatókkal, akik kíméletlenek lehettek, ha ellenük ilyen méretű sáncra volt szükség. Csak mellékes megjegyzés, miután a klímaváltozás hatására összeomlott a jelenlegi civilizációnk, a túlélő gazdálkodóknak ugyanazzal kell szembenéznie mint a Tatársánc megépítőinek. Ez egy ősi haláltánc az eltérő életmódot választó népcsoportok között. Sok tanulsága van a történelmi emlékeinknek. Érdemes fellapozni az idő könyvének lapjait, a különféle korokat őrző talajtani rétegeket. Különleges élmény ősi építményen sétálni. Biztosra vesszük, hogy mi vagyunk a legokosabb, legfejlettebb emberek, közben csak egy vagyunk a sokaságból, akik itt éltek. A jelenben a múlt a jövőre okít. Ne feledkezz meg az ősökről, és becsüld meg a táj értékeit.

A sivatagi harcos


Az ízletes csiperke Agaricus bitorquis azon kevés gomba közé tartozik, amely képes a minimális csapadékot hasznosítani. Az utolsó csapadékos hónap február volt, azóta jóval az átlag alatt maradnak a havi csapadékösszegek. A május is szárazabb, és a kevés esőt felszárítja a szél. A héten volt kisebb eső, pár percig tartott a zápor. Erre reagálva kezdett teremni a gombák erőművésze. Az ízletes csiperke okos taktikája, hogy a nedves talajban növeszti termőtestét, majd az kinyílt kalappal, érett spórákkal tör a felszínre. Olyan nagy a nyomás benne, hogy 70 kg tud megemelni, vagyis nem gond számára a keményre döngölt talaj, vékonyabb aszfalt áttörése. Mielőtt a felszínen tönkremenne a termőtest, be is tölti feladatát, lehullanak a lemezekről a spórák, amiket elvisz a szél.
A fotó mai. Az egyik városi lakcímén fotóztam le.
Hiába ismerem jól az ízletes csiperke trükkjét, az aszályban friss gombát látni akkor is meglepő volt.

Pósteleki séta

Ma csak rövid kört tettünk Pósteleken, hat kilométert sétáltunk az éppen megfigyelhető természeti értékeket megcsodálva. Ritka nagy mázliként sikerült friss gombát találnom, ráadásnak az egyik ritkaságunkat, körösi csiperkét Agaricus annulospecialis. Tavaszi termőidejű, így pont időben tudott teremni a kevés esőt hasznosítva. A négy termőtestből csak egyet vettem fel. A többit avarral takartam be, mert túlságosan közel nőttek a turistaösvényhez. Jobb lenne, ha más nem látná meg őket és tudnának spórázni. Bár ehető gomba és keményfás ligeterdő származékainkban sokfelé jól érzi magát, de a szárazságban jobb megkímélni. Amúgy is rendkívül kukacos volt.
Május 6-án jártam legutóbb a fő indikátor helyemen, akkor kezdtek virágozni a fehér madársisakok. Mostanra mind kinyílt, és a virágok feltűnőek az árnyas élőhelyükön. A génbankban a réti iszalagok bimbósak voltak múltkor, de egy héttel később is csak 3-4 nyílt ki. Mindkét növény védett értékünk. A képválogatásban az ötödik képen szereplő kis hőscincér és az utolsó képen lévő erdei pinty fióka is védett. A kismadár frissen repült ki a fészekből, teljesen rendben volt, nem igényelt segítséget.


Gombákkal a világ körül 36.


A rőt tölcsérgomba Aphroditeola olida magyar neve fejvakarásra készteti a gombászt. Ha rákeresel a tudományos nevére az Index Fungorum oldalon, akkor kiderül, hogy a csigagombafélék családjába tartozik, vagyis nem rokona a "valódi" tölcsérgombáknak. A génvizsgálat alapján derült ki a helye a gombák rendszertanában. Tehát becsapós formája ellenére valódi lemezes gomba, Agaricales. Nagyon szép, rózsaszín kis csoda rágógumira emlékeztető édes illattal. Tűlevelű erdők lakója. Kaliforniai gombász oldalon csodálkoztam rá, de megtalálható Európa északi fenyőerdőiben is.

Megjegyzés: A képet innen vettem.

Gondolatkísérlet

Teljesen hiányzik belőlünk a hosszútávú tervezés. Annyira leköt minket a napi megélhetés, pont úgy mint az állatokat, hogy fel sem fogjuk, hogy milyen hatással vagyunk a környezetünkre. Mit művelünk az életmódunkkal. Hogyan éljük fel az élővilágot. Milyen károkat okozunk. És végső soron vakságunk, hogyan ássa alá a fajunk jövőjét is. Pedig ipari civilizációnk pár évszázada semmiség a természet idejéhez mérten, és mégis olyan hatékonyságú, hogy globális változásokat idéz elő. Hasonlat, olyan sokat furkáltuk a hegyet, hogy ránk omlik. Bizony, hegyomlásként fog hatni a klímaváltozás durvábbik szakasza. Ami most van, szó szerint csak bemelegítés. Azonban a mai bejegyzésben nem a klímaváltozás során bekövetkező változásokról akarok írni, hanem azon túltekintve, a távolabbi jövőbe nézek. Ehhez a múltat hívom segítségül. 2013-ban jártam Felsőtárkányban, így pont vannak a cikkhez illő kőzet illusztrációim. A nyitóképen az egykori dolomitbánya látható. A Bükk-hegység tömbjét leginkább a földtörténeti középidőben kialakult karbonátos kőzetek alkotják. A középidő három szakasza: triász, jura, kréta. Igen, ez volt a dinoszauruszok kora, amelyek mai leszármazottai a madarak. Nem mind halt ki, egyik fejlődési águk alkalmazkodott. De ez csak kis színes megjegyzés. Mennyivel másabb volt akkor a világ! Ember számára élhetetlen. Mi másik földtörténeti korban fejlődtünk a mai formánkká. Annak környezeti feltételeihez alkalmazkodtunk. Pont ezért lesz számunkra halálos a klímaváltozás, ami pont olyan gyorsan pörgő folyamat mint a dinókkal végző, a kisbolygó becsapódás során kialakult "nukleáris tél".
 Felsőtárkányban található a kőzetkiállítás, aminek legidősebb kőzete látható a második képen. A prekambrium idején még nem voltak ma ismert állatok, azok ősei sem léteztek. Élettelen bolygónak vélted volna a Földet. Pedig az első élőlények már megjelentek, a prokarióták: kékalgák és baktériumok, majd ezeket kezdték kiszorítani az oxigént használó eukarióták, vagyis az első, igen primitív valódi sejtmagvas élőlények. Mi a csuda, az életnek nem kell olyan bonyolultnak lennie mint az ember? Pontosan. Az életnek számos formája van és néha a legegyszerűbbek a legkitartóbbak. A számodra elképzelhetetlen ősidők kékalgái a mai napig léteznek, és nagy valószínűséggel a mi korszakunkat is túlélik. Mi viszont belehalunk a hőmérséklet növekedésébe.
A harmadik képen a kiállítás legfiatalabb kőzete van, a pár millió éve történt vulkanizmus emléke. Az erős vulkán kitörések, illetve ezek sorozata szintén képes "nukleáris telet" okozni, illetve olyan sok szén-dioxidot a légkörbe juttatni, hogy globális klímaváltozás induljon be. Azonban a mi időnkben egészen nyugisak a vulkánok. Nem tehetők felelőssé a légköri szén-dioxid szint extrém növekedéséért, mert annak oka most mi vagyunk. Az ember figyelemreméltó tulajdonsága, hogy egyetlen fajként képes globális jelenséget előidézni. Ilyesmire nem tudok példát a régebbi földtörténeti korokból. Ez annyira rendkívüli, hogy a tudósok javasolják az antropocén korszak bevezetését a földtörténeti időskálára. Ez a jelen, amikor az ember a saját igényei alapján feldúlja a Földet. Másik filozófiai eszmefuttatás témája bennem, hogy az ember mennyire felelős a tetteiért, hiszen állatként zömmel természetes állati ösztönök hajtják és a természet részeként változtatja meg a világot. Mi számít az igazi bűnnek? Mert a természet nem ismeri a jó és rossz fogalmát, nincs erkölcse, nincs belátása, nem érez fájdalmat, és nem is istenség. Teljesen hamis a Gaia elmélet. Természetbúvárként sok mindent láttam, nincsenek illúzióim. Az igazi bűn, halálos hiba, életfeltételeink tönkretétele. A természet nem aggódik, én sem aggódok érte, ami félelmetes önmagunk halálba hajszolása, és a minket körülvevő ökoszisztéma megsemmisítése. Ennél cifrábbat is átvészelt már a földi élet, lesz utánunk is bőven felvirágzása az életnek. 
A negyedik képen a Thetis-tó sztromatolitjai láthatók. Azok az ősi kékalgák a prekambriumból a mai napig fennmaradtak. A távoli múlt élő képviselőit a jelenben látni több mint elgondolkoztató volt. Fejet hajtottam előttük. Mi az ember és a civilizációja a természet idejéhez mérten? Tettem fel magamnak a kérdést a tavat szemlélve. Amikor felnézek a fák lombjára, vagy a csillagos égre, álomnak tűnik csupán fajunk zajos tündöklése. Bolond karnevál. Aztán hisztérikus tömegmészárlás... De utána? Mi marad az ember után? A távoli jövőben, pár millió év múlva miféle réteg fog utalni ránk a kőzetekben? Milyen elemek jelzik majd a korszakunkat? Hogy élt itt egy faj, ami akkora hatással volt az élővilágra, hogy globális klímaváltozást indított el. Egy biztos, bármennyire istenítjük a technikánkat, bármennyire kreatívan használunk eszközöket, élő testünk korlátai, a körülmények, amikhez alkalmazkodtunk, kötnek minket. Közel sem vagyunk olyan szívósak mint az extrém viszonyokat elviselő kékalgák, amik valójában baktériumok. Ráfaragtunk, hogy az eszközhasználatunk ellenére pont olyan egyszerűek vagyunk mint a lemmingek. Nem a klímaváltozás ellen harcolunk, ugyan már, önmagunk ellen. Mi a következő lépés? A természetet sarokba szorítottuk, most már magunkat kellene megfékezni. Sok sikert! Ez lesz aztán az igazi harc! Lesz belőle nukleáris tél? Mert az ember a harmadik, ami képes rá.