A Magyarhoni Gombász Egylet és a Magyar Természettudományi Múzeum közös rendezvénye a gombakiállítás, ami péntektől vasárnapig várja a látogatókat. Én és négy gombásztársam ma értünk rá, így együtt elmentünk megtekinteni a kiállított gombákat. Ők szakellenőrnek tanulnak, így számukra ez egy remek alkalom volt az ismétlésre. Ráadásnak olyan fajokat láthattak élőben, amik a tananyag részei, de még nem kerültek elő terepgyakorlaton. Ilyenek voltak például a pókhálósgombák: keserű, mérges, nyálkástönkű, óriás és a gyűrűs ráncosgomba. Az óriás pókhálósgomba védett, és rajta kívül további ritka fajok is asztalra kerültek: olaszgomba, gyepi likacsosgomba, tüskegomba, süngomba, császárgalóca. A kedvezőtlen időjárás ellenére legalább 200 faj termőtestét nézhettük meg. Ami nagyon tetszett, a gyökeres álpereszke, a mézszagú galambgomba, a csillaggombák. Érdekesnek találtam az újságpapír tesztet, ami segít kimutatni a gomba amatoxin tartalmát, a gombák szagát adó vegyületeket, a fagyasztva szárított gombákat, amik mindig meglepnek élethű megjelenésükkel.
Igaz, hogy egy rutinos gombász vagyok, de fontosnak tartom az ismétlést, illetve tanárként a lehető legtartalmasabb ismeret átadást. Ezért kiváló ötlet volt a mai extra gombatúra a fővárosba.
Gombásznak lenni Kétkörösközben eleve nehéz, de a helyzetet súlyosbítja a tény, hogy folyton kitermelésre kerülnek a már megszeretett és megismert fás élőhelyek. 3-6 éve van hátra a második indikátor helyemnek, és a fene se érti, hogy miért siratom. Egyelőre megvan, szeptember 15-én jártam benne. A montázson szereplő összes gomba közül egyedül a körösi csiperke nem lehetett kint, mert tavaszi termőidejű. Mindenki mással találkoztam a szárazság ellenére.
Január 28-án fotóztam le a már kitermelésben lévő 117B-t, a pósteleki kedvencem másik felét, aminek hátsó részét 2013 telén vágták le. Ez kevésbé volt borostyános, így több talajlakó faj élt benne. 2012 őszén mértem fel, akkor éppen 50 könnyebben azonosítható faj termett benne, amiket kezdő gombászként is felismertem. Aztán decemberben észrevettem, hogy tisztítják az alját, majd pár héttel később láthattam a pusztulását is. Mostanra baba tölgyek vannak benne. Két éve bevetették makkal. Még harminc év és megnőnek annyira a fák, hogy járni lehet köztük. Hetvenéves leszek...ha megélem.
2012. szeptember 23-án lőttem a fotót a 117A-ban a gyapjaslábú fülőkéről, ami egy közönséges avarkorhasztó, de a picike termőteste ott a talajszinten olyan közelségbe hozta az első kedvenc erdőtagomat, ami ritkán adatik meg a gombász életében. Basszus, elég nehéz tárgyilagosnak maradnom, amikor szerettem azt a tölgyest, és amint rájöttem, hogy szeretem, kitermelésre került. A másik fele vigasztalt pár évig, igaz ennek fajkészlete kicsit más volt mint a hátsó résznek, de jó volt keresztül menni rajta a felmérő túrák során és köszönteni az ismerős gombákat. Ott voltak hűen a fáikhoz, és együtt haltak meg.
Ha ügyesen fotózom, akkor nem látszik, hogy a kép jobb oldalán, a hagyásfákon túl csak baba tölgyek vannak, a felújított 117A. Ez az ösvény a maradék pósteleki indikátor helyem. Itt a hagyásfák alatt és hátul a csatorna partján meglepően sok gomba él még mindig. Amolyan utolsó menedék hangulata van. Itt tolonganak a túlélők.
Az a baj, hogy hiába írnak az erdészek olyan szépen az erdőről, amikor pont így beszél a gazda is a hízójáról. Amikor eljön a vágás ideje, meglátod a valódi természetüket. Te pedig ott állsz kétségbeesve, siratva a gombákat és a fákat. És senkit sem érdekel a veszteség, ami nemcsak az enyém, hanem mindannyiunké. Azzal áltatjátok magatokat, hogy az csak faanyag, ami kell és különben is újratelepítik. Fogalmatok sincs, mert hülye módon halhatatlannak vélitek magatokat, amíg meg nem legyint az elmúlás, hogy mennyi idő, amíg megnő egy erdő és végül elindul a természetessé válás felé! Évszázadok! Mit sem érdekel titeket. Azt sem tudjátok, hogy milyen bonyolult kölcsönhatások vannak az erdőt alkotó élőlények között. Nem érzékelitek, mert teljesen közömbösek vagytok. Én pedig kétségbeesve futkosok, mert leomlik az összes zöld fal, ami oltalmaz minket is. Akkor fogtok ráeszmélni az öreg erdők értékére, amikor késő lesz.
A változékony tinóru Suillellus luridus meglepően pontosan követi a naptárat. Egy éve szeptember 23-án találtam rá a már elnyíló termőtesteire, idén viszont a termőhulláma elején csíptem el. Egy hete ránéztem az élőhelyére, de akkor még nem volt kint. Most viszont tucatnyi friss termőtestében gyönyörködhettem. Az egyiket, ami szépen pózolt, így jól látszott egyik fontos határozóbélyege, a vörös hálószem-minta, lefotóztam. A változékony tinóru az egyik nagy méretű és gyakori tinórunk. Kétkörösközben számos helyen megtalálható, így a megyeszékhelyen is. Nem válogatós élőhely tekintetében. Tehát a kertedben is megjelenhet, ha van a közelben tölgy, gyertyán, hárs. Nem lehet nem észrevenni, amikor terem.
Rokonai a vörös S. queletii és csalóka S. mendax kicsit válogatósabbak, velük természetesebb helyeken találkozhatsz. Van egy rész Pósteleken, ahol mindhárom él. Onnan most hétvégén is előkerült egy csalóka, ami nevét arról kapta, hogy hasonlít a változékonyra, de azzal ellentétben hálószem-mintája csak a tönk felső részén van, lefelé már vörösen pontozott. A vörös tinórunak pedig nevéhez hűen csodaszép kalapszíne van.
Mindhárom Suillellus 20 perc alapos főzés után ehető, de a csalóka ritkább, így kímélendő.
Gombász szemmel nézve a szülőföldem picit sem az az édenkert, amiről titkon álmodunk. A mezőgazdasági nagyüzem szinte mindent "felfalt" és igazi erdőnk nem maradt. Bár azoknak már a török időkben vége lett. Amiket ma látsz mind többször felújított gazdasági célú faültetvény. A rideg valóság ellenére a gombák nem hagynak magunkra minket, és ott élnek, ahol tudnak. Belakják az ültetvényeket, és esős időszakban mindenfelé előtörnek a termőtesteik. Ha a gombász jó időben van jó helyen, akkor Kétkörösközben is számos gombával találkozhat. Igaz, hogy felénk hiányoznak a közismert hegyvidéki fajok, de nem kell szégyenkeznünk a fajkínálat miatt. Nekem mindig öröm, amikor telepakolhatom az ehetetlen, de gyönyörű termőtestekkel a kosaramat. Azokkal a gombákkal, amik a szülőföldemen élnek és dacolnak minden nehézséggel. Egyáltalán nem bánunk velük kedvesen. Őszintén, a pár tucat gombász kivételével senkit sem érdekel a sorsuk. Folyton elpusztítjuk az élőhelyeiket, kész tömegmészárlás a tarvágás. Aggódva nézem kedvenc helyeimet, hogy mikor kerülnek sorra. Idén télen kivágták a 117/B-t. Amikor megláttam a kitermelését, átszaladt rajtam, hogy mi értelme a munkámnak, ha egyszer még az indikátor helyemet sem tudom megvédeni? Azóta is azon kattog az agyam, hogy miként lehetne legalább egy ültetvényt megőrizni, amiben ott van a szinte teljes ligeterdei gombakínálat! Van egy-két jelölt, ami számos fajnak otthont ad, és egyszerűen mesés bennük járni termőhullám idején. Ráadásnak a fő fafajuk a kocsányos tölgy. Ma az egyikben jártam és fellelkesített, hogy szinte minden karakter faja kint volt. Ezek a gombák minden ligeterdő jellegű ültetvényünkben megtalálhatók. Azonban ennyire együtt, szinte útvonalszerűen bejárható módon nincsenek egy helyen összegyűlve. Kényelmes tempóban mentem egyiktől a másikig és gyűjtöttem össze a termőtesteket. Tökéletes gombatúra volt. Idén az egyik legjobb. Ugyan tizenhétszer jártam eddig hegyvidékeken 2018-ban, és mindegyik túrát élveztem, de egészen más, felfokozottabb élmény a szülőföldön beleszaladni a tutiba. Ünnep. Becsülöm a gombák kitartását.
Ma nem lőttem sok képet, mert a gombák begyűjtésére koncentráltam. Vasárnap mini kiállítást csinálok Gyulán a piac csarnokában délelőtt.
Ma tettem egy sétát a városban, hogy megnézzem a hónap eleji esőzés milyen hatással volt a kedvenceinkre. Sajnos a nyári időjárás maradt, picit sem éreztem az őszre jellemző nyirkosságot, amit imádnak a gombák. A száraz melegben kevesen bújtak elő. A szárazság nyomait viselte a déli tőkegomba, amit illusztrációnak választottam. Ez a termőtest már nem fog megnőni, összeszárad és tönkremegy. Pedig a városban a füves részeknek és a fáknak köszönhetően sokféle gomba él. Azért nem volt teljesen reménytelen a felmérő séta, láttam sárga gévagombát szilvafán zárt kertben, "kivadult" kétspórás csiperkét az Árpád-soron, ugyanitt aprócska őzlábgombát, valamelyik Lepiota fajt, és a gyökérkapcsolt gombákat a homoki tinóru képviselte. De lehetett volna ennél sokkal jobb is.
Az előrejelzés nem sok jóval kecsegtet. Egyszerűen nem akar véget érni a nyár, és eső sem akar jönni. Egyre nehezebb a gombász élete.
A génbank területén a fehér nyárfáink mint például a Cimborafa utódai is megtalálhatók. A fiatal fákkal társultan él a nyárfa-érdestinóru, ami helyben az egyik legfinomabb gomba. A múlt heti zivatarok egyike Pósteleket öntözte meg, ami termőtest növesztésre serkentette az érdestinóru tenyésztesteket, amiket sose láthattunk, mert a talajban vannak. Ellenben a termőtestek könnyedén észrevehetők, ha a gombász tudja, hogy mit keres. A fotómon a lényeg. Ha ezt látod, és fehér nyárak alatt jársz, nagy valószínűséggel nyárfa-érdestinórura találtál. Nem lemezes, hanem csöves termőrétegű gomba. Húsának színeződése csak meglepő, ízére nincs hatással. Kimondottan finom. Ha megjön a keddre ígért eső, akkor többfelé előjön. A tuti nyárasodat érdemes figyelni. Egyébként a városban is meg tud telepedni, csak legyen fapartnere.
Ez ugyan még augusztus 23-án lőtt mobilos kép sárga gévagombáról, de most is érdemes keresni, aki szereti a csirkemell állagú gombát. Mivel a faanyag szivacsként tárolja a vizet, korhadékbontóként kevesebb csapadék is termőtest képzésre serkenti. Amikor még jó vastag a széle, nem keskenyedett el és terült szét mint valami legyező, addig kellően puha. Alapos főzés után változatosan felhasználható. Kifakult, szétterült termőtestei már parafaszerűek, nem alkalmasak ételnek. Fölösleges leszedni. Mindenféle lombhullató fán megtelepedő faölő korhadékbontó, így a kert gyümölcsfáitól kezdve az ártéri fűzfákon át a kocsányos tölgyekig mindent megtámad és felfal. Nagy mennyiségben gyűjthető.
Tehát két ehető és árusítható gomba jelenleg is terem Békés megyében. Érdemes gombászni a hét második felében, miután felfrissült a táj az ígért esőtől, amit már nagyon várok.
Az Erdőkóstoló blog a facebook oldalán megosztotta a vadkörtés receptjeit, aminek hatására vágyni kezdtem a vackorra. Szerencsére őshonos fafajunkból Kétkörösközben többfelé találni időset és fiatalt. A Dobozi úton a Marói erdőnél látható az egyik 100 éves példány. De az öreghez nem kellett elmennem, mert a Körös Klub génbankjában a vadkörtéink utódaiból is található jó néhány. Kettőről szedtem a kicsiny vackorokat. Összehasonlítom a két fa terméseinek utóérését és aromáját. Ha bejön a kiválasztott recept, akkor jövő héten ismét gyűjtök vackort.
Kedvelem a vadkörtét. Tavasszal szívesen fotózom, és most is örömöm telik benne.
