Traumatikus élmények

Gombásznak lenni Kétkörösközben eleve nehéz, de a helyzetet súlyosbítja a tény, hogy folyton kitermelésre kerülnek a már megszeretett és megismert fás élőhelyek. 3-6 éve van hátra a második indikátor helyemnek, és a fene se érti, hogy miért siratom. Egyelőre megvan, szeptember 15-én jártam benne. A montázson szereplő összes gomba közül egyedül a körösi csiperke nem lehetett kint, mert tavaszi termőidejű. Mindenki mással találkoztam a szárazság ellenére. 

 Január 28-án fotóztam le a már kitermelésben lévő 117B-t, a pósteleki kedvencem másik felét, aminek hátsó részét 2013 telén vágták le. Ez kevésbé volt borostyános, így több talajlakó faj élt benne. 2012 őszén mértem fel, akkor éppen 50 könnyebben azonosítható faj termett benne, amiket kezdő gombászként is felismertem. Aztán decemberben észrevettem, hogy tisztítják az alját, majd pár héttel később láthattam a pusztulását is. Mostanra baba tölgyek vannak benne. Két éve bevetették makkal. Még harminc év és megnőnek annyira a fák, hogy járni lehet köztük. Hetvenéves leszek...ha megélem. 

 2012. szeptember 23-án lőttem a fotót a 117A-ban a gyapjaslábú fülőkéről, ami egy közönséges avarkorhasztó, de a picike termőteste ott a talajszinten olyan közelségbe hozta az első kedvenc erdőtagomat, ami ritkán adatik meg a gombász életében. Basszus, elég nehéz tárgyilagosnak maradnom, amikor szerettem azt a tölgyest, és amint rájöttem, hogy szeretem, kitermelésre került. A másik fele vigasztalt pár évig, igaz ennek fajkészlete kicsit más volt mint a hátsó résznek, de jó volt keresztül menni rajta a felmérő túrák során és köszönteni az ismerős gombákat. Ott voltak hűen a fáikhoz, és együtt haltak meg.

 Ha ügyesen fotózom, akkor nem látszik, hogy a kép jobb oldalán, a hagyásfákon túl csak baba tölgyek vannak, a felújított 117A. Ez az ösvény a maradék pósteleki indikátor helyem. Itt a hagyásfák alatt és hátul a csatorna partján meglepően sok gomba él még mindig. Amolyan utolsó menedék hangulata van. Itt tolonganak a túlélők.
Az a baj, hogy hiába írnak az erdészek olyan szépen az erdőről, amikor pont így beszél a gazda is a hízójáról. Amikor eljön a vágás ideje, meglátod a valódi természetüket. Te pedig ott állsz kétségbeesve, siratva a gombákat és a fákat. És senkit sem érdekel a veszteség, ami nemcsak az enyém, hanem mindannyiunké. Azzal áltatjátok magatokat, hogy az csak faanyag, ami kell és különben is újratelepítik. Fogalmatok sincs, mert hülye módon halhatatlannak vélitek magatokat, amíg meg nem legyint az elmúlás, hogy mennyi idő, amíg megnő egy erdő és végül elindul a természetessé válás felé! Évszázadok! Mit sem érdekel titeket. Azt sem tudjátok, hogy milyen bonyolult kölcsönhatások vannak az erdőt alkotó élőlények között. Nem érzékelitek, mert teljesen közömbösek vagytok. Én pedig kétségbeesve futkosok, mert leomlik az összes zöld fal, ami oltalmaz minket is. Akkor fogtok ráeszmélni az öreg erdők értékére, amikor késő lesz.