Gondolatkísérlet

Teljesen hiányzik belőlünk a hosszútávú tervezés. Annyira leköt minket a napi megélhetés, pont úgy mint az állatokat, hogy fel sem fogjuk, hogy milyen hatással vagyunk a környezetünkre. Mit művelünk az életmódunkkal. Hogyan éljük fel az élővilágot. Milyen károkat okozunk. És végső soron vakságunk, hogyan ássa alá a fajunk jövőjét is. Pedig ipari civilizációnk pár évszázada semmiség a természet idejéhez mérten, és mégis olyan hatékonyságú, hogy globális változásokat idéz elő. Hasonlat, olyan sokat furkáltuk a hegyet, hogy ránk omlik. Bizony, hegyomlásként fog hatni a klímaváltozás durvábbik szakasza. Ami most van, szó szerint csak bemelegítés. Azonban a mai bejegyzésben nem a klímaváltozás során bekövetkező változásokról akarok írni, hanem azon túltekintve, a távolabbi jövőbe nézek. Ehhez a múltat hívom segítségül. 2013-ban jártam Felsőtárkányban, így pont vannak a cikkhez illő kőzet illusztrációim. A nyitóképen az egykori dolomitbánya látható. A Bükk-hegység tömbjét leginkább a földtörténeti középidőben kialakult karbonátos kőzetek alkotják. A középidő három szakasza: triász, jura, kréta. Igen, ez volt a dinoszauruszok kora, amelyek mai leszármazottai a madarak. Nem mind halt ki, egyik fejlődési águk alkalmazkodott. De ez csak kis színes megjegyzés. Mennyivel másabb volt akkor a világ! Ember számára élhetetlen. Mi másik földtörténeti korban fejlődtünk a mai formánkká. Annak környezeti feltételeihez alkalmazkodtunk. Pont ezért lesz számunkra halálos a klímaváltozás, ami pont olyan gyorsan pörgő folyamat mint a dinókkal végző, a kisbolygó becsapódás során kialakult "nukleáris tél".

 Felsőtárkányban található a kőzetkiállítás, aminek legidősebb kőzete látható a második képen. A prekambrium idején még nem voltak ma ismert állatok, azok ősei sem léteztek. Élettelen bolygónak vélted volna a Földet. Pedig az első élőlények már megjelentek, a prokarióták: kékalgák és baktériumok, majd ezeket kezdték kiszorítani az oxigént használó eukarióták, vagyis az első, igen primitív valódi sejtmagvas élőlények. Mi a csuda, az életnek nem kell olyan bonyolultnak lennie mint az ember? Pontosan. Az életnek számos formája van és néha a legegyszerűbbek a legkitartóbbak. A számodra elképzelhetetlen ősidők kékalgái a mai napig léteznek, és nagy valószínűséggel a mi korszakunkat is túlélik. Mi viszont belehalunk a hőmérséklet növekedésébe.

A harmadik képen a kiállítás legfiatalabb kőzete van, a pár millió éve történt vulkanizmus emléke. Az erős vulkán kitörések, illetve ezek sorozata szintén képes "nukleáris telet" okozni, illetve olyan sok szén-dioxidot a légkörbe juttatni, hogy globális klímaváltozás induljon be. Azonban a mi időnkben egészen nyugisak a vulkánok. Nem tehetők felelőssé a légköri szén-dioxid szint extrém növekedéséért, mert annak oka most mi vagyunk. Az ember figyelemreméltó tulajdonsága, hogy egyetlen fajként képes globális jelenséget előidézni. Ilyesmire nem tudok példát a régebbi földtörténeti korokból. Ez annyira rendkívüli, hogy a tudósok javasolják az antropocén korszak bevezetését a földtörténeti időskálára. Ez a jelen, amikor az ember a saját igényei alapján feldúlja a Földet. Másik filozófiai eszmefuttatás témája bennem, hogy az ember mennyire felelős a tetteiért, hiszen állatként zömmel természetes állati ösztönök hajtják és a természet részeként változtatja meg a világot. Mi számít az igazi bűnnek? Mert a természet nem ismeri a jó és rossz fogalmát, nincs erkölcse, nincs belátása, nem érez fájdalmat, és nem is istenség. Teljesen hamis a Gaia elmélet. Természetbúvárként sok mindent láttam, nincsenek illúzióim. Az igazi bűn, halálos hiba, életfeltételeink tönkretétele. A természet nem aggódik, én sem aggódok érte, ami félelmetes önmagunk halálba hajszolása, és a minket körülvevő ökoszisztéma megsemmisítése. Ennél cifrábbat is átvészelt már a földi élet, lesz utánunk is bőven felvirágzása az életnek. 

A negyedik képen a Thetis-tó sztromatolitjai láthatók. Azok az ősi kékalgák a prekambriumból a mai napig fennmaradtak. A távoli múlt élő képviselőit a jelenben látni több mint elgondolkoztató volt. Fejet hajtottam előttük. Mi az ember és a civilizációja a természet idejéhez mérten? Tettem fel magamnak a kérdést a tavat szemlélve. Amikor felnézek a fák lombjára, vagy a csillagos égre, álomnak tűnik csupán fajunk zajos tündöklése. Bolond karnevál. Aztán hisztérikus tömegmészárlás... De utána? Mi marad az ember után? A távoli jövőben, pár millió év múlva miféle réteg fog utalni ránk a kőzetekben? Milyen elemek jelzik majd a korszakunkat? Hogy élt itt egy faj, ami akkora hatással volt az élővilágra, hogy globális klímaváltozást indított el. Egy biztos, bármennyire istenítjük a technikánkat, bármennyire kreatívan használunk eszközöket, élő testünk korlátai, a körülmények, amikhez alkalmazkodtunk, kötnek minket. Közel sem vagyunk olyan szívósak mint az extrém viszonyokat elviselő kékalgák, amik valójában baktériumok. Ráfaragtunk, hogy az eszközhasználatunk ellenére pont olyan egyszerűek vagyunk mint a lemmingek. Nem a klímaváltozás ellen harcolunk, ugyan már, önmagunk ellen. Mi a következő lépés? A természetet sarokba szorítottuk, most már magunkat kellene megfékezni. Sok sikert! Ez lesz aztán az igazi harc! Lesz belőle nukleáris tél? Mert az ember a harmadik, ami képes rá.