Madarak és fák napjára, ausztrál madarak

A rózsás kakadukat Eolophus roseicapilla Margaret river közelében fotóztam december 8-án délelőtt. Sátrazni mentünk ki egy éjszakára. Alkonyatkor és pirkadatkor a kokabura Dacelo novaeguineae nevetésére aludtam el majd ébredtem fel. Sajnos vadon nem tudtam kacagójancsit fotózni. Állatkertben lőttem róla képet, de a mai bejegyzésbe csak szabadban fotózott madarakat rakok ki. Nekem mint gombásznak a gombák és a fák az elsődleges kedvenceim, a madarak másodlagosak, viszont az ökoszisztéma látványos, mozgékony tagjaiként én is rájuk nézek. Ha éppen nincs gomba. Kompakttal elég nehéz a megörökítésük. A madarak fotózásához megfelelő technikai felszerelés kell. A fotózásuk melós feladat, de a megfigyelésük jóval könnyebb. Ezért lehetnek ideális alanyai természet megőrzéssel kapcsolatos figyelem felhívó programoknak. Mivel a madarak közt nincs az emberre veszélyes faj Európában, így gombszemeikkel, díszes tollazatukkal, az énekesek kedves énekükkel könnyedén leveszik az embert a lábáról. Persze ez csak a látszat. Például a fehér gólya Ciconia ciconia ragadozó, és számomra sokkoló volt látni, ahogy az útszegélyhez veri a békát, hogy végezzen vele. Ja, a természet kegyetlen... 

A fehérarcú gémet Egretta novaehollandiae Margaret rivernél fotóztam le. Rokona a mi nagy kócsagunknak Ardea alba, ami a hazai természetvédelem jelképe. A gémfélék vizes élőhelyekhez kötődő madarak.

Az emu Dromaius novaehollandiae hazánkban állatkertekben tekinthető meg, én viszont alig tíz méterre álltam tőle a Nambung nemzeti parkban. Később egy egész emu családot láttam a homokdűnéken vonulni. Lenyűgöző látvány volt.

Az ausztrál sirály Larus novaehollandiae mindenfelé röpködött az Indiai-óceán partján. Az éttermeknél a kaja maradékokon veszekedtek. Azért néha valamelyikük megállt, és ilyenkor lehetett fotót lőni a pihenő madárról.

A fehérhasú legyezőfarok Rhipidura leucophrys a vendéglátóm apró kutyáját tekintette fészkére veszélyes ragadozónak és a szemére ment a kutyusnak. Spriccelővel kellett távol tartani. Akkora mint a mi barázdabillegetőnk Motacilla alba.

A tengerkék tündérmadár Malurus splendens sokkal barátságosabb, de mozgékonyabb is volt. Mit sem törődött velem, aki loholt utána, hogy gyenge kis gépével megörökítse. Kész csoda, hogy sikerült egyetlen egy használható képet készítenem róla. Gyönyörű.

Az ausztrál szarka Gymnorhina tibicen csak költési idejében megveszekedett fészekféltő. Decemberben a fiókái nagyok voltak, így közömbösen szemlélt engem. Nagyobb mint a mi szarkánk Pica pica, így érthető, hogy jogosan tartanak tőle a városi parkokban biciklizők. Erős csőrével megvakíthatja az embert.