Pósteleki séta

Ma csak rövid kört tettünk Pósteleken, hat kilométert sétáltunk az éppen megfigyelhető természeti értékeket megcsodálva. Ritka nagy mázliként sikerült friss gombát találnom, ráadásnak az egyik ritkaságunkat, körösi csiperkét Agaricus annulospecialis. Tavaszi termőidejű, így pont időben tudott teremni a kevés esőt hasznosítva. A négy termőtestből csak egyet vettem fel. A többit avarral takartam be, mert túlságosan közel nőttek a turistaösvényhez. Jobb lenne, ha más nem látná meg őket és tudnának spórázni. Bár ehető gomba és keményfás ligeterdő származékainkban sokfelé jól érzi magát, de a szárazságban jobb megkímélni. Amúgy is rendkívül kukacos volt.
Május 6-án jártam legutóbb a fő indikátor helyemen, akkor kezdtek virágozni a fehér madársisakok. Mostanra mind kinyílt, és a virágok feltűnőek az árnyas élőhelyükön. A génbankban a réti iszalagok bimbósak voltak múltkor, de egy héttel később is csak 3-4 nyílt ki. Mindkét növény védett értékünk. A képválogatásban az ötödik képen szereplő kis hőscincér és az utolsó képen lévő erdei pinty fióka is védett. A kismadár frissen repült ki a fészekből, teljesen rendben volt, nem igényelt segítséget.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése