Tegnap reggel óta azon gyötrődöm, a saját életkedvemet amortizálva és jogosan úgy érezve, hogy teljesen hiábavalóan, hogy biztosan az én dolgom lenne rámutatni az ország bajaira?! Nemcsak átvitt értelemben, de a pusztába kiáltok és szerintem rajtam kívül nem is hallja senki más kétségbeesett hangomat. Pénteken a rosszkedvem egyik oka volt a narancs rezsim által "titokban" felvett kínai kölcsön, amit természetesen az állam, vagyis mi fogunk visszafizetni. Egy korábbi írásomban említettem, hogy nekem nincsenek hiteleim, amik voltak már régen visszafizettem és azóta is ügyelek rá, hogy ne adósodjak el. De hiába az egyéni körültekintésem, ha a narancs rezsim a nyakamba lőcsöli a saját gyenge teljesítményének egyre növekvő árát!!! És ez az egyik a sok közül, amiről juszt se akar tudomást venni a többség, hogy az eladósodás miatt is jelentős életszínvonal romlás fenyeget minket. Hiábavalóan kiabálok, a pokol elkerülhetetlen még a mi életünkben.
Tisztában vagyok vele, hogy az ország politikai és nemzeti gondolkodásának megújítása kínkeserves feladat, de ha mindegyik generáció eltolja magától, végül tényleg kiszenved a "magyar nemzet" kezeletlen bajaitól. A "betegség" igencsak kedvez az élősködőknek, amilyen a narancs rezsim. Sajnos a rezsim teljes erőforrás leuralást csinált és nincs vele szemben hatékonyan ellentartó erő. Az értelmiség gyengének bizonyult. Az ellenzéki politikusok mögül kihátráltak az emberek, a szavazók, és igaz is, hogy némelyikük a rendszer haszonélvezője, gondolok itt a milliárdos csemetére, akinek hobbija a politizálás.
Ha valami csoda folytán összeroppanna a narancs rezsim, akkor végre elindulhatna a károk felmérése és a helyreállítás. Muszáj szembeszállni a jelenlegi, káros irányzatokkal, amik többek közt szétszakítják a társadalmunkat!
A sok súlyos baj közül igencsak veszedelmes, hogy a narancs rezsim ténykedése és a nemzeti önazonosság torzulása miatt az ország elszigetelődik a nyugati világtól, ami sebezhetővé tesz minket a keleti befolyással szemben. Ezt a helyzetet a nemzeti mázas hazug propaganda és a korrupt gyakorlatok által generált feszültség csak tovább rontja, ami végleg aláássa hazánk helyzetét a nyugati szövetségeseink körében.
A te életedben és az enyémben is mindez úgy jelentkezik, hogy a közszolgáltatások minősége romlik, szinte már unalmas említeni, mert akkora közhely, az egészségügy, az oktatás. Pedig már maradtak el műtétek és zártak be kórházai osztályok az orvosok elvándorlása miatt. Vannak életveszélyes állapotok, ahol az időben végrehajtott műtét tényleg élet és halál kérdése!
Sajnos a tanult fők hiánya már lehetetlenné teszi, hogy igazán felfogd miért oly veszélyes össztársadalmilag az oktatás lezüllesztése. Kétlem, hogy igazán felfognád, hogy az oktatók elvándorlása miatt kevesebb szakember marad az országban, ami alacsonyabb szintű közszolgáltatásokat eredményez. A testileg, szellemileg leépülő közösség pedig elriasztja a külföldi befektetőket. Ne aggódj, a keleti befektető elég profi, hogy hozza magával a munkásait is. Lásd a jelent.
Visszatérve a kínai hitelre. Sokan abban a tévedésben vannak, hogy a fidesz kormány érti a dolgát. Ha ez tényleg így lenne, akkor úgy gazdálkodna az ország javaival, hogy nem lenne szüksége kínai hitelre!!! Tévedés, hogy a fidesz érti a dolgát. Egyetlen egy dolgot csinál, de azt aztán az ország pusztulásáig, kifosztja a magyar államot. Miből is lettek milliárdosok a politikus vállalkozóink?! De persze annyi eszük már nincs, hogy felelősségteljesen és előremutatóan gazdálkodjanak! Az ország lerohad, te belehalsz egy triviális kezeletlen nyavalyába, a gyereked tök hülye lesz és majd takarít a második generációs keleti bevándorlónál, mert azok aztán sokkal életképesebb és szorgalmasabb típus. A magyar nemzet minden karakteres vonását elveszíti, és megszűnik létezni. A kopaszodó fejedre kenheted a nemzeti büszkeségedet, ami mellé nagyon úgy látom, hogy észt és becsületet, valamint erőt nem adott a magyarok istene.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése