Miért nem lehet megállítani a magyar nemzet kisajátítását a narancs rezsim által?

A címben feltett kérdés önállóan is egy bejegyzésnek tekinthető. Ez egy központi problémája a mai magyar roncs-társadalomnak, hogy képtelen védekezni az elhatalmasodott, féktelen, kontrollálhatatlan önérdekkel szemben, mert több hiedelem is blokkolja már abban is, hogy válaszokat keressen az általam feltett kérdésre! Még az én civil kurázsival megáldott független elmém se szívesen foglalkozik a témával, mert ez messze túlmutat az egyénen. Egy ember semmit se tud tenni egy erőszak szervezettel szemben, melynek tagjai igencsak érdekeltek az általuk működtetett rendszer minél hatékonyabb üzemeltetésében, hiszen így tudnak átlagember számára felfoghatatlan, milliárdos nagyságrendű vagyonokhoz jutni. Rég elvált egymástól a NER és az ország, a demokratikus színjáték során már négyszer újraválasztott narancs kormány pusztán a fedőszervezete a NER-nek, ami kizárólag pár ezer vagyonos család érdekeit védi a magyar emberekkel szemben. Milyen érdekes önámításban vannak azok, akik a hazai gazdasági helyzet miatt külföldön dolgoznak és mégis a narancs kormányra szavaznak, mert azt hiszik, hogy a rezsim az ország érdekében ténykedik. Hűha, komoly bajok vannak egyesek helyzetértékelő képességével.
2026 után a rezsim elindul egy fehéroroszországi úton, az életszínvonal a többség számára bezuhan, a szolgáltatások a magán szférába kiszervezések miatt az átlag számára megfizethetetlenek lesznek. Miközben  belső munkanélküliség nőni fog, a rezsim külső magyar lakta területekre telepített janicsár képzőkből új csinovnyik osztályt fog magának gründolni, a gyári munkákat a fejlődő országokból behozott munkaerő fogja átvenni, az oktatás és az egészségügy harmadik világbeli szintre fog lezuhanni.
Már most megugrott a halálozás és nemcsak a természetes elöregedés miatt, de a közel jövőben még inkább hullani fog a magyar, mert totálisan elveszti önmagát, az életerejét és az akaratát. Nem is tudom, hogy most bosszankodjak vagy zokogjak. Egyetlen ember képtelen egy rendszerrel szembemenni, Navalnij közelmúltbeli balsorsa mutatja, hogy az egyén pusztán áldozat lehet a féktelen önérdekkel szemben.
Ha a magyar emberek nem értik meg, hogy joguk van a saját érdekeik megvédéséhez és az "öltönyösök" egyáltalán nem jogosultak felszámolni a jó élethez szükséges társadalmi intézményeket, akkor kiabálhat bármennyit a hozzám hasonló független gondolkodó, esélytelen megmenteni az országot a balsorsától. 

Ui.: Se hatalomra, se vagyonra nincs szükségem, mert a magam hatókörén belül van hatalmam és a fejemben hordozom a tudást, ami a vagyonom, amire szükségem lenne, az egy élhető ország, de ennek vége 2026 után. Mivel semmi se marad az országból, amiért élnem érdemes, csendesen távozom még mielőtt a narancs rezsim halotti tort ül a nemzeten.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése