Élet vs. entrópia

Bő harminc éve akaratlanul belegázoltam egy kortársam lelki világába, amikor lelkesen ecsetelte nekem, hogy a zene bizonyíték isten létezésére. Mire én józanul megjegyeztem, hogy extra energia hozzáférésünkre bizonyíték, hogy van időnk ilyesmivel foglalkozni mint művészet. Ugyan érzékeltem gesztusainak megváltozásából, hogy bezúztam hite törékeny rózsaablakát, de akkor picit sem gondolkoztam el rajta, hogy a társas interakcióban túlságosan nyersen reagáltam, és ártalmára lettem egy embertársamnak. Nem gondoltam bele, hogy igazából törékeny lelki állapotban van és valójában megerősítést remélt tőlem. Hát én meg trauma túlélőként bepancsoltam neki. Pár héttel később öngyilkosságot kísérelt meg. Remélem, azóta ő is középkorú ember lett és megbékélt a létezéssel. És itt jön a bejegyzés központi gondolata, amire a cím utal. A legfontosabb alap tény, ami alapján dolgozom, hogy az élet az egyetlen általam ismert jelenség, ami aktívan dacol az entrópiával, vagyis képes bizonyos ideig életfolyamatai által regenerálódni és ellenállni a pusztító környezeti hatásoknak és más ártalmaknak. Minden egyed az élet fennmaradási törekvéseit szolgálja, amikor életben tartja önmagát és közben gondoskodik fajának utánpótlásáról is. De az élet számára közömbös, hogy éppen milyen életforma alakjában dacol az entrópiával. Igazából értelme sincs az életnek, pusztán reagál és fennmarad, amíg csak képes alkalmazkodni a környezeti hatásokhoz.
Tekintve a földi élet elképesztő változékonyságát, az élet tényleg sikeresen ellentart az entrópiának. Mi az entrópia? A világegyetem rendezett állapotból halad a rendezetlen felé. Amikor az ember meghal, akkor a teste felbomlik és anyagai visszakerülnek a földi élet anyagáramlásába. Természetesen semmi szükség sincs rá, hogy valami feltételezett éteri lényeg legyen, ugyanis amíg ember él a bolygón, az emberi lényeg tovább él az utódokban.
Számomra örömteli volt, amikor felfedeztem a memetika tudományát. Nagyon sok mindenre rámutatott. Azon picit sem lepődtem meg, hogy morál filozófus vitába szállt az elmélettel, mert a moralisták számára kényelmetlen elfogadni, hogy bizony mindenféle érvelés nélkül zajlik az élet dacolása az entrópiával. Ebben nincs semmi értelem, érv, érzés, kegyelem és második esély. Érzéketlen erők hatnak egymásra és az ember sem moralizál túlélő helyzetbe keveredve. Úgy vettem észre magamon, hogy akkor moralizálok, amikor vert helyzetben vagyok. Tulajdonképpen a gyengék kegyelemért való fohásza az erkölcs óhaja és persze a történelmi példák alapján totálisan hasztalan.
A természet nem foglalkozik jóval és rosszal, és nem igazán imádkoznak az állatok. Kivéve az embert, aki extra energiaforrást felhasználva az állatvilág legbonyolultabb agyával képes mindenfélét gondolni. Mi volt előbb, az emberi agy vagy az isten mém? Az emberi agy találta ki az istent, hogy emberi arculatot adjon a közömbös világnak. A Gaia elmélet is hamis, mert a Föld nem élőlény, tessék csak ránézni a Marsra, élettelen kőkolonc. A földi élet törekvése a fennmaradásra minden fajban a másik fajtól függetlenül jelen van. Nem alkotnak az élőlényekben található sejtekhez hasonlóan testszövetet, és attól feljebb szervet, nem állnak össze élőlénnyé. A testünkön belül nem zabálják egymást a sejtek, míg az oroszlán önmaga és faja fenntartása érdekében megeszi a zebrát és más zsákmányállatokat.
Lenyűgöz a földi élővilág, őszintén csodálom a fákat, de nem vagyok olyan naiv, hogy vaksi legyek az élet könyörtelenségére, hogy élőlények zabálnak élőlényeket. Ha Gaia egy élőlény lenne, nem lenne érdekében a szöveteit alkotó sejtek (egyedek) önemésztése(?). Tény, hogy a testünkön belül a hibás sejteket likvidálja az immunrendszer, amíg maga sem hibásodik meg. A ragadozók a legyengült zsákmányállatokat könnyebben elkapják és kivonják az élet szövedékéből és anyagaikat maguk hasznosítják. Aztán az oroszlán is elhullik és testének anyagai lebomolva újrahasznosulnak. A Gaia elmélet semmit sem tesz hozzá az alap tényhez, hogy az élet egy olyan jelenség, ami aktívan dacol az entrópiával. Persze nagyon kedves próbálkozás arra, hogy az embereket kedvesebbé tegye a természettel kapcsolatban, de a tény az, hogy az embereket jobban foglalkoztatja saját fennmaradásuk még annak árán is, hogy felzabálják Gaiát. 
Ha most tovább mennék az emberi társas kapcsolatokra, egy dzsungel ökoszisztémáját tárnám fel, mert az ember a természetből kivonulva mesterséges tereket létrehozva ugyanúgy küzd a fennmaradásáért és mindenféle etikai megfontolás nélkül használja a többi embert és engedi át magát másoknak, ha önön felhasználásából előnyt remél. Még a látszólag irracionális viselkedésekben is fellelhető az előny figyelembe vétele. 
Itt most befejezem, de átsuhant az elmémen, hogy nyomorba született emberek közül emelkedett-e ki világszerte elismert morálfilozófus? Olybá tűnik nekem, hogy a morál emlegetése azoknak a privilégiuma, akik eleve biztonságban(?) élnek és oly jóindulatúak, hogy megengedik maguknak a magasabb eszmei terekbe való felemelkedést. A valóságban soha senki se vette figyelembe a morált az emberi életekre ható döntések meghozatala során. Az előny mindenek felett. Az élet él és élni akar és nem igazán foglalkozik a konkrét egyedek nyomorúságával.
Később folytatom.