A hőség átka

Nem a szanazugi szabadstrandon kerestem a gombákat reggel fél nyolckor, hanem a fák között. Azonban mindig felmegyek a gátra ránézni a Körösök összefolyására, illetve áttekinteni a gyulai oldalra, ahol szintén van strand. A korai órán csak néhány horgász volt arrább a Fekete-Körös partján és a nyaralóházak csendesek voltak. Egyedül a Fater motelnél szaladgált az itt pihenő család egyik gyermeke. Jól esett a csend. Ugyanakkor örvendetes volt számomra, hogy láttam felújított házakat és az egyik házikó téliesítést is kap, vagyis a tulajdonosa hosszabb távra tervez. Nem kell sok idő és a klímaváltozás nyári hőhullámai ráveszik az embereket a városok elhagyására és a külterületek jelentősen felértékelődnek. Aki most cselekszik, később jól jár. Ma még elképesztően olcsóak a vidéki ingatlanok. Ráadásnak Doboz-Szanazug valóban az erdőben lett kialakítva, nem utólag ültették a fákat. Sajnos a kis erdőterület miatt erősen túlhasználtak az ültetvénytagok és a nyolcvanévesek aktuális kitermelése miatt hatalmas üres részek vannak, amitől rossz irányba változott az erdő mikroklímája. Ami feltűnt, hogy ritkásabb a tölgyek lombozata, több fény tódul be és jobban felmelegszik az ültetvény. Nagyon gyorsan kiszáradt az erdei talaj felső része is. Csóró gombák összeaszalódnak. Pedig a talajban lévő víz és a reggeli párásság együtt termőtest képzésre sarkallja a kedvenceimet. Aztán a fáradtságos munkával létrehozott termőtest nem tud beérni, spórázni, túl hamar tönkremegy. Aggódva néztem imádottjaimat és még nagyobb aggodalommal a tölgyeket. 


Csináltam a szanazugi indikátor helyem egyik részén nagyobb rálátású fotót négy képből, mert láttatni akartam az egykori erecskét, ami valamikor plusz vizet biztosított az erdőnek. Ilyen erek többfelé megfigyelhetők az ültetvényekre és vadaskertre felhasogatott egykori erdőben. A folyószabályozás, a gátak elvágták a víztől a ligeterdő származékainkat. Természetesen sose volt hatalmas kiterjedésű erdőnk, az erdős-sztyepp zónába tartozva erdőcskéink voltak, de kis méretük ellenére minden tekintetben értékesek voltak. Sajnos a csökkenő talajvízszint, hektikus csapadékeloszlás, hosszú aszályos időszakok negatívan hatnak a fás vegetációra. Ez egyértelmű nekem. A szemem előtt zajlik a hanyatlás. Kínzó ellentmondás van bennem, mert ismerem az erdőink értékeit, ugyanakkor már látom a végzetüket. Öröm és bánat kettőse kicsinál. A nyári szúnyogdalos gombászat kellemetlenségei semmiségek a közel jövőhöz mérten. Valami vidámabbal kéne foglalkoznom. Egyszerűen nincs értelme az öngyötrésnek. Amit tudtam, részemről megtettem. 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése