Háztáji gombaismeret

Régóta foglalkoztat egy olyan tudásanyag összeállítása és átadása, ami a helyi gombászataimra épül. Tiniként kezdtem el gyűjteni a gombákat és bejárni a várost a gomba élőhelyek után kutatva. Jól ismerem a helyben gyűjthető fajokat és fontosnak tartom, hogy mások is megismerjék Békéscsaba meglepően változatos gombavilágát. Természetesen az itteni fajok más városainkban is megélnek, szinte közönségesek. Azonban gyakoriságuk ellenére kevesen tudnak róluk. A gombászok szűk körén kívül szinte ismeretlenek jó gombáink. Pedig a gomba életünk része, és a földi bioszféra is elképzelhetetlen nélküle. Bár a Viharsarok nem éppen a gombáiról híres, azonban ideje, hogy változtassunk a megye gombákra vonatkozó megítélésén.
Az előadássorozat alapszintű tudásanyagot fog át, a legfontosabb nemzetségeket és gombákat mutatja be. Kevés elmélet és sok gyakorlat. A gombák termőidejében az előadásokat a városban tartom meg, kisétálunk az Árpád-sorra vagy a ligetbe. A terepgyakorlatok a reptéri mezőn, Pósteleken és Szanazugban lesznek, illetve a két erdélyi gombatúra a Béli-hegységben lesz. Alapvetően a helyi fajokra koncentrálok, de az igazi csemegegombák a hegyvidéken vannak. Nagyszerű élmény őserdőkben gombászni. Kihagyhatatlan. Jelenleg még dolgozom az előadások anyagán. Egy héttel az első előtt szólni fogok annak témájáról. Figyeld a blogot vagy a Viharsarki gombászok facebook oldalát


Kiegészítés: Kaptam pár kérdést, amikre itt válaszolok.
Mennyibe kerül? Az előadássorozat ingyenes, azonban lehet adni hozzájárulási támogatást: 500Ft előadás/fő.
Hogy történik az utazás? A terepgyakorlatokra telekocsival fogunk eljutni. Ezt együtt kell átbeszélnünk, sofőrök és utasaik találjanak egymásra. Benzinpénzen autóként osztozunk meg. Ez abszolút demokratikus és igényli a tagok együttműködését.

Mi történik, ha valaki lemarad valamelyik előadásról? Ismétlés a tudás anyja. A lényeget újra és újra el fogom mondani.

FONTOS: A könyvtár ingyen adja a termet, de ennek feltétele, hogy ingyenes regisztrációs jegyet kell váltani. Aki könyvtári tag, van olvasójegye, annak nem kell.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése