2019 katasztrofálisan indult. A téli csapadék közel sem volt elégséges a jó szezonkezdethez. Sőt a február és március rendkívül száraz volt, aminek következtében tűzgyújtási tilalmat kellett elrendelni a megyében. A legtutibb kis ligetemben sem tudott teremni a cseh kucsmagomba. 2018 nagyszerű tavasza után borzalmas kikelet virradt ránk. Az év első négy hónapjában csak kóválygott a gombász.
Aggódtam, hogy semmi sem lesz a tavaszi gombákból, de az időjárás gondolt egyet és április végén megérkezett a felmentő sereg első sekély ciklonja. Ezzel kezdetét vette egy rendkívül csapadékos időszak. A május dupla havi csapadékkal kényeztetett minket. Ennek köszönhetően teljesen váratlanul előrobbant a tövisaljagomba és megjelent a májusi pereszke. Aztán jött a többi kedvencünk. Évek óta nem láttam ennyi gombát az ötödik hónapban. Régi fényében tündökölt a mezei szegfűgomba és tódultak elő a csiperkék. Ráadásnak még a hónap végén is találtam májusi pereszkét. Erre régóta nem volt példa. A kiadós csapadéknak köszönhetően a június sem okozott csalódást. Pedig itt már közel sem esett annyi mint májusban. A hatodik hónap a nyári vargányáról szólt nálam. A hegyvidéki tölgyesekben a sok szedő ellenére bőven jutott nekem is. Egyszerűen fizikai képtelenség volt összeszedni mindegyik termőtestet.
Aztán július ismét pozitív csapadékanomáliával lepett meg. A nyaralók panaszkodtak, a gombászok örültek. A hetedik hónap kiválóan sikerült a háztájiban. Sajnos erősebb zivatarok is átmentek rajtunk, az egyik a hónap végén Gyula-városerdőt tépte meg. Sajnos a bőségnek véget vetett a berobbant nyár és jelentősen kevesebb csapadék, de ekkor sem maradtam pazar gombászélmény nélkül, mert követve a termőhullámot elmentem a Bükkbe és ott kitomboltam magam. Ez az élmény segített átvészelni a forró, gombátlan heteket. Idén a háztáji jelentősen jobb volt a hegyvidéknél, amit tartós aszály sújtott. Hitetlenkedve néztem a száraz lucfenyvest szeptemberben. Ijesztő volt. Nem is mentem újra 1000 méter fölé később sem. Az ősz nehezen indult be. Az október közel sem emlékeztetett régi önmagára. Abszolút beillett késő nyári hónapnak. Nem gombásztam, fagyiztam... Szinte aggódva téptem magam, hogy mi lesz így a főszezonnal. Olyan lesz mint a 2018-as volt, aminél rosszabbat addig nem tapasztaltam?
Szerencsére másként alakult és novemberre megemberelte magát az időjárás és megajándékozta a gombászokat. Május után ismét gombabőség köszöntött ránk. Pedig nem volt kiemelkedően csapadékos, azonban a kiegyenlített hőmérséklet a bőséges harmattal, az esővel kiegészülve doppingolta a kedvenceinket. A késő őszies idő szinte december végéig kitartott. Ennek a fehér karácsony rajongói nem örültek, de a gombászok boldogan trappoltak sarat dagasztani és telepakolni kosaraikat.
Az időjárás elképesztő bakugrásai ellenére a háztájiban remek szezont zártam. Szerintem senki sem maradt gomba nélkül és bőven fel tudta tölteni a fagyasztóládát, és aszalványos üvegeit.
2019 a jobb gombász évek sorát gyarapítja.
A foltos szalamandra 2019-ben az év kétéltűje cím viselője volt, és pont idén jutott eszébe valami önző dögnek építési telekké nyilvánítani a budaligeti élőhelyük felét az önkormányzatnál. Közben pontosan tudom, hogy mennyire öntökön lövés a természeti érték vonzerejét kihasználva a telkek kijelölésével és eladásával pont az értéket megsemmisíteni. Komolyan mondom harácsoló kreténekkel van tele az ország. Nem fogok szelídebben fogalmazni, mert évek óta figyelem a visszaéléseket a természetvédelem területén és közben látom a klímaváltozás okozta romlást, így bőven elmúltak a nyugis-kedves órák, amikor még lehetett gügyögve kommunikálni az ostobákkal. És aki azt hiszi, hogy pár foltos szalamandra nem állhat a fejlődés útjába, annak üzenem, hogy jelenleg (kimoderált káromkodás) nem fejlesztünk, hanem ROMBOLUNK, méghozzá önkárosító tempóban.
Pénteken néhányan összejöttünk Pósteleken és a kutatóházban teáztunk, apró süteményeket majszoltunk. Ez egy spontán összefutás volt, de örültem a mini találkozónak. Kicsit sétáltunk a génbankban és a feldíszített borókánál lőttem a képet.
Egy hónapja kezdtem el a téli madáretetést. Aznap elmentem a közeli takarmányboltba és vettem nyolc kiló fekete napraforgót. A telken burjánzik a növényzet, nincs mértani rend, így sok madár lakik nálunk. A hideg időszakban még többen vannak, mert évek óta lombhullástól rügyfakadásig töltögetem az etetőket. Tudják, hogy itt találnak élelmet. Egyelőre a mezei verebek és a széncinegék a gyakori vendégeim, de akad néhány házi veréb és ma felbukkant egy kékcinege is. (Érdekes és szomorú, hogy mennyire megritkult a házi veréb.) Ha bejön az első keményebb fagy hóval még több madár fog érkezni. Csúcsidőszakban naponta háromszor is utántöltőm az etetőket, hogy mindenkinek jusson élelem.
Ma kimozdultunk Atival. Elmentünk a családomhoz. Tervben volt, hogy felkeressük az osztrák csészegomba egyik tuti élőhelyét, de a felázott talajra gondolva a finom ebéd után semmi kedvet nem éreztem a sárdagasztáshoz. Aztán kint sincs a gomba, miután ötszáz méteren át egyensúlyoztam a sárban... Volt már ilyen. Ezért odakint nem kerestünk gombát. Ellenben a gyorsan mozgó cinegék fotózása közben megkértem Atit, hogy nézzen rá a korhadt akácágakon tenyésző júdásfülgombára, amire májusban figyelt fel. A téli hármas vasárnap hiányzó tagja előkerült a telken. Remekül érzi magát, több földön heverő ágon is ott van. Akár egy bő marékkal is szedhettünk volna, de házi kedvencünket békén hagytuk.
Az örömöm továbbnőtt, amikor picike téli fülőkét találtam. Sajnos a késői laskagomba nem került elő, pedig maximális öröm lenne a téli hármas jelenléte a telken. Mindhárom jó étkezési gomba. A júdásfülgomba különleges állagú, a laskagomba rendkívül kiadós, a téli fülőke csúszós és finom. Csak a kalapját tudjuk megenni, a bársonyos tönkje rágós, szívós. Viszont -10 Celsius fokig fagyálló és felengedve tovább tud fejlődni a termőteste. Azonban csak a friss termőtesteit gyűjtsd! Ami már észlelhetően romlásnak indult, elveszítette szép színét, foltosak a lemezei, ne készítsd el! A téli fülőke is tönkremegy előbb-utóbb. Azonban most decemberben éppen termőhulláma van, sokfelé előjött. Akárcsak a laska és júdásfül. Amint látható a cikkben, egészen közel lehetnek hozzánk.
Legutóbb november 26-án voltam a háztájim fő indikátor helyén. December 2-án elutaztam és 21-én érkeztem vissza Békéscsabára. Ezért az első utam, miután kialudtam magam, egyből Póstelekre vezetett. Végigjártam a szokásos kört, megnéztem sok lakcímet, és akadt ehető gomba is. A téli trióból késői laskagombát és téli fülőkét találtunk Atival. A harmadik, a júdásfülgomba nem került elő. Ez számomra arra utal, hogy a sár ellenére nem esett elég eső és nem eléggé párás a levegő. A júdásfülgomba imádja a csuromvizes időjárást, és egész évben terem. Bár ez a vicces gomba nem került elő, de bőven akadt más, lásd a képválogatást. Meglepett, hogy találtam frissen nőtt galambgombákat! Nem, nem múmiákat láttam, hanem egyértelműen mostanában előbújt termőtesteket. A galambgombák nemzetsége melegkedvelő, és egy faj decemberi jelenléte szokatlan. Sajnos nem sikerült a fotó róluk, de viszont rokonukról, egy tejelőgombáról van kép. Az a szép narancssárgás termőtest. Ennek sem a december az ideje. Bár a gombák mindig készek meglepni a gombászt. Szóval ez is bőven belefér a furcsaságaik körébe. A mai túrával maximálisan elégedett vagyok. Sok jó képet tudtam lőni. Az ötödiken az olajszínű csigagombát láthatod, aminek kalapján jól megfigyelhető a magyar nemzetségnév oka, a nyálkásság.
Ezek egyszerű fotók, semmi extra, a gép is kompakt, mégis szépek, mert a gombák gyönyörűek.
December másodikán ritka esemény következik be életemben, hosszabb időre elutazom vendégségbe. Ezért az adventi naptár bejegyzései időzítve vannak, mindennap egy jelenik meg reggel nyolckor. Egy kép és egy csatolt bejegyzés. Az év számomra kedves élményeit idézem fel időben fordítva, vagyis novembertől áprilisig. Ez tudatos, mert elmúlik a tél, következik a tavasz, vagyis a huszonnegyedikén látható szépségekkel indul számomra 2020, ha nem marad ki száraz időjárás esetén a kucsmaszezon mint idén. Az év utolsó hónapjáról nem lesz visszatekintő, hanem az egész évről fogok írni szilveszterkor. A tizenkettedik hónap kivételesen nem a gombászatról szól nálam, hanem személyes dolgaimat intézem.
Az év 11. hónapja mindent megadott nekünk, amiről álmodunk. Pazar gombabőség árasztott el minket. Mindenki kedvére szedhetett az őszi gombákból. Rég látott tömegben bújtak elő a korhadékbontók. A nyáriasan meleg és száraz október után igazi őszi hónap volt a november. Azonban meglepően enyhe volt. Nem igazán fáztunk, és fagyokra sem emlékszem. Ugyan az ország keleti része kevésbé volt szerencsés, a mediterrán ciklonok szinte kikerültek minket, de kaptunk annyi esőt, hogy a talaj felső húsz centije átázzon, ami a bőséges harmattal, a magas páratartalommal együtt pörgette a gombákat. Végre régi pompájában láthattam a lilatönkű pereszkét. Természetesen a száraz október után el kellett telnie némi időnek, hogy az eső éreztesse hatását, de aztán BUMM. Persze volt csalódás is.
Az első gombatúrám a hónapban a hegyvidékre vezetett 10-én. Ez az a rét, ahol május 11-én a mezei szegfűgombákat fotóztam és videóztam. Teljesen eltűntek róla a vizes tocsogók. Kiszáradt. Értitek, ez a nedves legelő olyan száraz mint nálunk augusztusban a reptéri mező. Elkerekedett szemekkel kóvályogtam rajta. Nem hittem el, hogy ilyen mértékű szárazság sújtja a hegyi terepünket. Teljesen értelmetlen volt odaát gombászni, mert nem tudtak teremni a vízhiánytól. A hónapban még egyszer átmentünk hárman, 23-án, de az sem adott extra élményt, mert őzlábgombából itthon is szedhettünk volna annyit, amennyit csak bírunk. Ráadásnak csak az első erdőnkben volt gomba. Az aszály kicsinálta az őszi szezont odaát.
A hegyvidéki csalódás után 12-én a háztájit jártuk körbe. Oh, itt már minden volt. A nyitóképen látható zsákmányfotó is ezen a napon készült. Két gombásztársam telepakolta a csomagtartót. Sikerült a bélmegyeri fás pusztán ördögszekér-laskagombát is fotózni, amit ritkán találok. Ez a legfinomabb a laskagombák között. Sajnos most sem tudtam gyűjteni belőle, mert trágyás részen nőttek termőtestei, és így nem voltak túl vonzóak. Azonban az egyikről lőtt kép hangulatos lett, jó élőhelyi fotó. Bélmegyerről átmentünk Tarhosra, majd Póstelekre, végül a csabai reptér mezején zártuk a napot lilatönkű "kaszálással". Tíz pontos gombatúra volt.
Négy nappal később, 16-án kicsit kalandoztunk. Hárman átautóztunk az új M44-esen a Kiskunságba és Lakitelek környékén gombásztunk. Itt nem lett tele a csomagtartó, azonban élményekben gazdag túra volt. Különösen örültem a pelyhestönkű csiperkének, ami nagyon hasonlít a mezei csiperkére, de annak nincs ánizs illata. Szerencsére az összetévesztésük nem kockázatos, mivel mindkettő finom és ehető. A hónap során igazán sokat egy másik csiperkéből láttam, a tintaszagúból, aminek a neve is jelzi, hogy a vegyszerszagú, sárgulóhúsú, mérgező csiperkék egyike. Ezt nem éri meg felvenni. Alapvetően ez már nem a csiperkék ideje, hanem inkább a pereszkéké. Lásd a lilatönkű termőhullámát.
Azonban nem minden pereszke rokona a másiknak. A magyar név kissé megtévesztő lehet. A sárgászöld pereszkét kerestem az október 23. hegyvidéki túrán is, de akkor még nyoma sem volt. A Tricholoma nemzetségbe tartozik és gyökérkapcsolt, míg a lilatönkű Lepista és korhadékbontó. Mindkettő őszi gomba. A sárgászöldért az északi gombászok, főleg a lengyelek vannak oda-vissza, imádják. Számukra csemegegomba. A hazai szakirodalom alapján nem javasolt gyűjteni, mert ritkán furcsa tüneteket produkáló mérgezést okozhat. Lásd a linkelt cikkemben. Nagyon későn jött elő a hegyvidéki lakcímén. Mostanra kapott éppen csak elég esőt a termőhullámához. Kapva-kapott az alkalmon, mert nagyon sokat láttam. Végre sikerült róla jobb fotót lőni. Lakcímén erdeifenyőkkel él együtt.
Másnap, hogy teljes legyen a hétvégém, a háztájiba mentem ki Atival. Van egy nagyon jó lakcímem ott, ahol többféle fenyő díszíti a nyaraló telkét. A fenyők sokféle gombával társulnak, és ősszel partnereik termőtestei megjelennek alattuk. Ezt a lakcímet muszáj volt megnéznem. Itt van egy duglászfenyő is, ami Amerikából érkezett dísz- és haszonfa, és jött vele a fenyőtinóru társa is. A Suillus nemzetség legtöbb faja júniustól már teremhet, de ha kedvezőtlen az időjárás nekik is az őszig kell várniuk a jobb időre. A duglász-fenyőtinórut könnyű felismerni a fapartneréről. Pont olyan mint a fotómon látható. Bár minden fenyőtinóru ehető, a nyálkás kalapbőrt le kell húzni, de a duglászfenyős még nem olyan gyakori. Jobb megkímélni. Én sem szedtem fel. Örültem neki, hogy látom.
A hónap utolsó gombászata nekem 26-án volt. Nem bírtam magammal és még egyszer kimentem Póstelekre Atival. Sajnos a sárgászöld pereszke rokona a zöldessárga nem jött elő idén. Hiába kerestem. Viszont bővült a pósteleki fajlistám a csodálatos cinóbertaplóval, aminek az élénk színű termőrétege van a fotómon megörökítve. A kép színhelyes, pont ilyen. Ez a kis rövid séta a fő indikátor helyemen a novemberi fakó fények ellenére meglepően kellemes volt. A hónapnak megfelelő időjárás, a korhadékbontók pazar tobzódása melengette a szívemet. Egészen más volt a hangulata az egésznek mint annak a pocsék októberi félresikerült felmérő sétának, amikor majd beájultam az aljnövényzetbe. Egyszerűen túl sok volt a nyárias időjárás és az aszály együtt nekem. Látni a szomjazó fákat, ahogy fonnyadnak a leveleik... Kikészültem. Viszont a november gyógytapaszt ragasztott rám. Tényleg mindent megadott, amiről a gombász álmodik. Remélem, sikerült telepakolnod a fagyasztót!
