Erősen elfogódottnak tűnhet a bejegyzés címe, mert a 12 hónap mindegyikének megvan a maga értéke és március, június, október szintén magával ragadó időszakai az éves ciklusnak, de a május oly annyira erőteljes, annyira összesűrűsödnek benne az élet erőfeszítései a kibontakozásra, annyira felemelő, hogy az ember életkortól függetlenül érzi és reagál az elsöprő érzésre, ami árad a természetből. Középkorú emberként is fiatalosan csillogó szemmel figyelem az élet bőséges túlcsordulását és örömmel átadom magamat az érzésnek. Egyetlen egy perc is jól érzékelteti a vérpezsdítő hangulatát májusnak, lásd vagyis inkább hallgasd Békéscsaba madarainak reggeli énekét. A telkünkön sok fa és bokor van, és az egyik orgonabokorban fekete rigó pár fészkel és a kis család életének megfigyelése mindennapi élmény. A bokrok közt van jó néhány bodza is, amik virágoznak. Imádom az illatát és persze a virágokból készült limonádét és szörpöt is.
Május a gombaszezon második felfutása, amikor a tavaszi kezdethez mérten sokan indulnak el a füves élőhelyekre az Alföldön, hogy a mezei szegfűgombát és csiperkéket gyűjtsenek. 2000 előtt valóban fantasztikus élmény volt akár a reptéri mezőn is gombászni. Jól emlékszem, amikor 1997 májusában először láttam tejpereszkét és pont a reptéren.
A nyitóképen az egyik gomba a szegfűgomba, a másik kettő két rókagomba: halvány és szürke. A szegfűt a reptéri mezőn, a rókákat a Belényesi-medence egyik erdejében gyűjtöttem. A második kép szintén 2014-ben készült az ötödik hónapban a csabai piacon. A sárga gévagomba helyi gyűjtés volt, míg a rókagomba és nyári vargánya a Béli-hegységből érkezett. 2014-ben már feltűnő volt a füves élőhelyek kiszáradása, amit a tavaszi vízhiány okoz. A 2000 előtti szegfűgomba és csiperke dömping régóta a múlt emléke.
2014-ben egy májusi napon láttam először élőhelyén rókagombát, ami örök emlék számomra. Nagyon szépek voltak a kicsike mohapárnában a famagonccal együtt a rókagomba termőtestei. Az áhítat pillanata volt. Most milyen állapotban lehet az az erdőrész, ahol életem első rókagombáit gyűjtöttem? Tanulságos lenne látnom a jelenben. A forró, száraz időszakok a hegyvidéki erdőket is sújtják és negatívan hatnak rájuk. 2023 júniusában például azok a kiváló erdők üresek voltak, mert hiába jöttek zivatarok, a tavasz száraz volt, télen sem hullott elég csapadék, így esély sem volt rá, hogy teremjenek a gombák. 2023-ban a hegyvidéki szezon is katasztrofális volt. Sajnos a gombakedvelők szembesülni fognak vele, hogy én nem fogok gombát hordani a piacra, mert őrülten nehéz lett begyűjteni a termőtesteket. Én eleve az ismeretterjesztést választottam feladatomnak, más típusú gombaszakellenőr vagyok mint az elődöm. Szóval mély levegőt veszek, feltöltöm magamat a virágillatú májusi és várlak a vizsgálóban, ha találtál gombát vagy csak szeretnél beszélgetni a gombákról és a természetről.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése