Párduc vs. Piruló

A párducgalóca Amanita pantherina és a piruló galóca Amanita rubescens gyakori gombák hazánkban. A párducgalóca általában a savanyú talajt kedveli, de bármelyik lomb- és fenyőerdőben rálelhetünk, ugyanígy a piruló galócára is, ami talajban nem válogatós. Gyakoriságuk és összetéveszthetőségük miatt érdemes megismerkedni velük.
A párducgalóca az igazi bolondgomba, részegséghez hasonlító, őrjöngéses mámort okoz, ami picit sem kellemes. Fő méreganyaga az iboténsav. Termőtestének jellegzetes vonásai: kalapja halványszürkés, sötétbarna, felületén letörölhető burokmaradványok, fehér pettyek vannak. A kalapszél bordázott(!). Nincs bocskora.
A piruló galóca nevében benne van, hogy puha, fehér húsa különösen a tönk bocskortalan tövében és a rágásnyomokban vörösödik. A fehér lemezei is vörösen foltosodnak. Kalapja általában vöröses árnyalatú. A pettyei színesek, sárgásak, és idővel rózsásbarnásak lesznek. Kalapszéle sima. A fehér gallérja viszont bordás(!). Puha, fehér húsa szagtalan, fiatalon édeskés ízű. Elkészítése előtt a kalapbőrét húzzuk le. Alapos főzés, legalább 20 perces hőhatás után biztonsággal fogyasztható. Nyersen semmiképpen ne együk meg! Legjobban önmagában érvényesül íze, aromája. Töltelékekhez, pástétomokhoz, serpenyős ételekhez, pizza feltétekhez, levesekhez érdemes felhasználni.
Röviden összefoglalva a két galóca közti különbséget:
Párducgalóca: bordázott kalapszél, sima gallér, nem színeződő hús.
Piruló galóca: sima kalapszél, bordázott gallér, vörösödő hús.
A galócák gyűjtése kezdők számára kerülendő. Ugyan a legtöbb fajuk méreganyaga hőre lebomlik, de például a gyilkos galóca méreganyaga, az amatoxin hőálló, vagyis mindenképpen megmérgez minket, ha megesszük a gyilkos galócát Amanita phalloides vagy a rokonát, a fehér galócát Amanita verna.

Megjegyzés: A párducgalóca és a piruló galóca fotóinak eredetijét a nevükre kattintva nézheted meg.