Ismerd fel!

A gyilkos galóca Amanita phalloides évente legalább egy ember halálát okozza és többeket küld intenzív kezelésre a kórházba. Sajnos a galócák felületesen hasonlítanak a csiperkékre. Mindketten kalapos, és lemezes termőrétegű gombák. A két család összetévesztése életveszélybe sodorhatja a tudatlan, hobbi gombagyűjtőt.
A fotót 2007 októberében készítettem egy az átlagosnál kisebb méretű gyilkos galócáról, amin jól megfigyelhető a három legfontosabb tulajdonsága: fehér lemezek, fehér gallér, fehér bocskor. Egy kicsi rész látható a kalapjából is, ami világos zöld színű volt.
Szerencsére könnyedén felismerhető a gyilkos galóca. A hiba mindig ott van, hogy sokan mégsem ismerik, vagy kapkodva gyűjtik a gombát és nem figyelnek oda az árulkodó tulajdonságokra. Tehát ezek még egyszer: fehér lemezek, gallér és bocskor.
A gombafelismerő vetélkedő fajlistáján számos olyan faj van, amelyekkel összetéveszthető, de a tévedés kizárva, ha a legfontosabb három tulajdonságát szem előtt tartjuk.
Ha erdőben bóklászva rálelünk, szintén ezek alapján tudjuk azonosítani. Bár a fehér galóca Amanita verna is galléros, bocskoros, de ezt sem fogjuk leszedni és megenni, mert szintén halálosan mérgező!
A csiperkéknek színes lemezeik vannak, rózsaszínből váltanak barnára. A nagyon fiatal, még zárt kalapú termőtestek lemezei egyes fajoknál piszkosfehér színűek. Ilyen például az erdőszéli csiperke Agaricus arvensis. A gyilkos galóca lemezei mindig fehérek. A csiperkék is gallérosak, de a gyilkos galócának van még egy szembetűnő tulajdonsága, a nagyméretű bocskora. Ezért kell tövestül felvenni a gombát, hogy minden része látható legyen. Az avarban mélyen ülő galócánál rejtve maradhat a bocskor, ha csak levágjuk a termőtestet.
A gyilkos galóca másik "rossz" tulajdonsága, hogy változatos színű a kalapja: fehér, halvány sárga, világoszöld, sötét zöldesbarna egyaránt lehet. A zöld kalapú termőtestek leginkább a galambgombákkal téveszthetők össze, hiszen ezeknek a lemezei és tönkje gyakran fehérek, azonban sosincs gallérjuk és bocskoruk. Ráadásnak a húsuk legtöbbször kemény és pattanva törik. A galócáké puha és vizenyős.
Időnként előfordul, hogy a galóca gallérja hiányzik, mert leette egy csiga, a bocskora pedig leszakad, amikor kihúzzuk, de azért a kalapszíne, a sűrű és szabadon álló lemezei, a finoman márványmintás tönkje, az enyhe szaga, ami engemet krumplira emlékeztet, továbbra is felismerhetővé teszi.
A még tojás alakú galócát pöfetegnek vélhetjük, de kettévágva(kép) jól látható a kalap, a lemezek és a tönk is.
A többi Amanita fajtól, amik szerepelnek a listán, könnyedén megkülönböztethetjük.
A citromgalócának A. citrina, a párducgalócának A. pantherina, és a piruló galócának A. rubescens pettyes, vagyis szakadozott burokmaradványokkal díszített a kalapja és nincs bocskora.
A szürke selyemgombának A. vaginata nincs gallérja és bordás a kalapszéle.
Sajnos a gyilkos galóca mindig örökzöld témája lesz a blognak, hiszen sokan megfeledkeznek az óvatosságról, és gyakran bevizsgáltatni sem viszik el a maguk szedte gombát. Pedig jobb körültekintőnek lenni mint intenzív osztályon kikötni. Ne feledjük, a gyilkos galóca nem véletlenül viseli a nevében a gyilkos jelzőt!