Őrség

Nagy Benedek fotója: őrségi tájrészlet

Ahol összeér az ég és a föld, úgy érzem, hogy két puha tenyér fogott közre, hogy óvjon, melengessen. Az otthon érzetét kelti bennem az őrségi táj.
Az őszi gombásztalálkozón olyan  markánsan jelent meg egy régi emlék az emlékezetemben, hogy gyors menekülésre késztetett. Ami elmúlt, elmúlt, a múlt megismételhetetlen, és a déjà vu emlékeztetett erre engemet. Azonban a sajgó és váratlan tapasztalat ellenére jó szívvel ajánlom az Őrséget túrázásra, mert jelenünkben az Őrség nem a határt, hanem a természeti értékeink kincstárát őrzi. Szerencsére csak pár ezren lakják a vidéket, így nem kell túlzott emberi hatástól szenvednie a természetnek.
Egészen más a hangulata az Őrségnek mint a Viharsaroknak. Ahol én élek, az egyértelműen kultúrsivatag. Faültetvények, másodlagos gyepek, szántók vesznek körül. Persze minden nap rádöbbenek, hogy a természet jelen van, és nem adta fel, hogy visszavegye az élőhelyeket tőlünk. Az Őrség a természetes erdők, a lankás táj, a párásabb levegő miatt "szebb". Egy másik minőséget jelenít meg. Természetesen látom az Alföld szépségét is, de az Őrség vonzóbb.
Mindenkinek van egy álma, az enyém kissé elszállt, mert én a saját életemben nem fogom tudni megvalósítani, de látom, hogy itt-ott mások dolgoznak érte. Szerintem össze lehet egyeztetni a régi és az új tudást, és együtt lehet élni a természettel, nem kizsákmányolva, hanem együttműködve vele. Azonban az "új édenbe" csak kevesek juthatnak be, nincs mindenkinek hely benne. Sokan ismerik, hogy mekkora terület kell egyetlen egy oroszlán eltartásához. Az ember a jelen világ "csúcsragadozója", és az ökológiailag kíméletes életmódhoz nagy terület kell. Sajnos az ipari termelés hamis biztonságba ringatta az emberiség jelentős részét. Fájdalmas lesz az ébredés. Amiben most élünk, az egy álom, aki már felébredt belőle, a cselekvés útjára lépett. Nem az számít, hogy az elkerülhetetlen rendszer összeomlás során mennyien fognak meghalni (köztük én is), hanem azok, akik életben maradnak mennyi mindent őriznek meg a régi és az új tudásból, és milyen értékeket adnak tovább a gyermekeiknek. Igen, az emberséget és a "szeretetet" meg kell őrizni. Nem lett volna olyan szörnyen rossz a fajunk a bolygó számára, ha nem felejtettük volna el igen korán, hogy a kertészei vagyunk, nem a parazitái.
Szerencsére sokan vannak, akik már rájöttek, hogy a Földanya jelenti a gyermekeik jövőjét, és nem a globalizált világ. Őrizzétek meg a kincseket: a termőföldet, az édesvizet, az erdőt; alkalmazzátok a környezetbarát technikákat, hogy a gyermekeitek is leélhessék az életüket, miközben szintén apává és anyává lettek. Ez az egyetlen olyan feladat van a jelenkori életünkben, amiért érdemes élnünk. Minden más lényegtelen, pótcselekvés.
Tudom, hogy kellemetlen és letagadni való az elképzelésem az emberiség jövőjéről, az elkerülhetetlen összeomlásról, de már most látni lehet, hogy fenntarthatatlan az életmódunk, a civilizációnk. Pazarló, mohó, agresszívan terjeszkedő, és már most ember embernek ütközik a fennmaradásért folyó küzdelemben; nemzetállamok viaskodnak kőolajért, vízért, ritkaföldfémekért. Közben elképesztően nagy a civilizációnk hulladéktermelése. Agyonnyomja a szemetünk az élőhelyeket.
Sajnos a globalizált világ egyik terméke vagyok, része ennek a halálra ítélt rendszernek, ami életképtelen a természetben. Sebaj! Az ember találékony. Bízok a "felébredt" emberekben, hogy ők és gyermekeik életben maradnak a tudásuk és a természet segítségével. Sosincs késő. Vissza fog találni az emberiség a helyes útra, miután megfizette az önhittsége árát emberéletekkel.