2018. június 25-én itthon fotóztam le a háztájiban gyűjtött termőtesteket. Ez egy szép fajkínálata volt a helyi fás élőhelyek gombáinak, amik melegkedvelők. A tálcán jelentős számban a fákkal élők termőtestei voltak! Régi megfigyelésem, hogy az "erdők" jobban tartják a nedvességet mint a mezők, és kevesebb csapadék esetén is a fák között akad ez-az. Erre cáfolt rá 2022 nyara, amikor még a hőségtűrő sárgafoltos céklatinóru sem tudott teremni. 2017. augusztus 4-én nem igazán volt kedvem fotózni a 117B ültetvényben, mert csorgott rólam a verejték. Pedig érdemes lett volna valahogy egy képbe belekomponálni a céklatinóru termőtesteit. A gomba mit sem törődve a kánikulával, az erdei párásságban a zivatarok záporát hasznosítva vígan termett. Öt évvel később még ez a faj sem tudott termőtestet növeszteni, olyan pokoli volt a nyár. Sajnos a fás élőhelyek is képesek drasztikus mértékben kiszáradni, és ennek oka a mi felelőtlen vízhasználatunk, hogy a belvíztől rettegve esztelenül kizavarjuk a vizet a tájból, és mikor beüt a száraz periódus, a vízhiány fokozódik! A fák is szomjaznak és végül kiszáradnak. Nagyon alacsony a megye erdősültsége, és minden állományban folyik gazdálkodás. Sőt az erdeink igazából faültetvények. Természetes erdőnk évszázadok óta nincs. Pedig keményfás ligeterdő és kis kiterjedésű lösztölgyes a még jelen lévő növényfajok alapján biztosan léteztek a múltban. A jelenben állami faültetvényekben gombászok. Ezek gombáit dokumentálom évek óta. Összeállítottam egy fotóalbumot, amibe 125 fajról tudtam képet berakni. Ezek alapvetően fás élőhelyekhez kötődő gombák.
Az album fajlistája:
Abortiporus biennis – rőt likacsosgomba
Agaricus annulospecialis – körösi csiperke
Agaricus arvensis – erdőszéli csiperke
Agaricus augustus – óriás csiperke
Agaricus bohusii – csoportos csiperke
Agaricus brunneolus – lilásvörös csiperke
Agaricus dulcidulus – apró csiperke
Agaricus xanthodermus – karbolszagú csiperke
Agrocybe praecox – tavaszi rétgomba
Amanita echinocephala – tüskés galóca
Amanita franchetii – érdes galóca
Amanita phalloides – gyilkos galóca
Amanita rubescens – piruló galóca
Armillaria lutea – gumós tuskógomba
Armillaria mellea – gyűrűs tuskógomba
Artomyces pyxidatus – csészés álkorallgomba
Auricularia auricula-judae - júdásfülgomba
Auricularia mesenterica – szalagos fülgomba
Bolbitius titubans – sárga kérészgomba
Caloboletus radicans – kesernyés tinóru
Calocybe gambosa – májusi pereszke
Calocybe ionides – ibolyás pereszke
Calvatia gigantea – óriás pöfeteg
Cantharellus ferruginascens – rozsdásodó rókagomba
Cerioporus squamosus - pisztricgomba
Chalciporus rubinus – málnavörös tinóru
Chlorociboria aeruginascens – rézrozsdaszínű csészegomba
Chlorophyllum brunneum – kerti őzlábgomba
Chlorophyllum rhacodes – piruló őzlábgomba
Chondrostereum purpureum – lilás réteggomba
Clitocybe odora – zöld ánizsgomba
Clitocybula platyphylla – széleslemezű fülőke
Coprinellus disseminatus – sereges tintagomba
Coprinellus micaceus – kerti tintagomba
Coprinopsis melanthina – ligeti tintagomba
Coprinopsis picacea - harkálytintagomba
Coprinus comatus – gyapjas tintagomba
Crucibulum crucibuliforme – sárga tégelygomba
Cyanoboletus pulverolentus – ligeti tinóru
Cyathus striatus – csíkos pohárgomba
Cyclocybe cylindracea – déli tőkegomba
Entoloma clypeatum – tövisaljagomba
Exidia glandulosa – fekete mirigygomba
Exidia nigricans – kormos mirigygomba
Fistulina hepatica - májgomba
Flammulina velutipes – téli fülőke
Ganoderma applanatum – deres tapló
Ganoderma resinaceum – óriás lakkostapló
Geastrum striatum – galléros csillaggomba
Grifola frondosa – ágas tapló és óriás bokrosgomba összehasonlító kép
Gymnopilus junonius – aranysárga lánggomba
Gymnopus dryophilus – rozsdásszárú fülőke
Gymnopus peronatus – gyapjaslábú fülőke
Gyromitra gigas – óriás papsapkagomba
Helvella elastica – karcsú papsapkagomba
Hemileccinum impolitum – okkerszínű tinóru
Hemipholiota populnea – nyárfa-tőkegomba
Hericium coralloides – közönséges petrezselyemgomba
Hericium erinaceus - süngomba
Hortiboletus engelii – útszéli tinóru
Hortiboletus rubellus – piros tinóru
Humaria hemisphaerica – fehér sörtéscsészegomba
Hygrophorus persoonii – olajszínű csigagomba
Hymenopellis radicata – nyálkás gyökeresfülőke
Hypholoma fasciculare – sárga kénvirággomba
Infundibulicybe geotropa – óriás tölcsérgomba
Inocybe erubescens – téglavörös susulyka
Inocybe geophylla – lila susulyka
Inosperma adaequatus – borvörös susulyka
Laccaria laccata – húsbarna pénzecskegomba
Lacrymaria lacrymabunda – könnyező szálkásgomba
Lactarius azonites – füstszínű tejelőgomba
Lactarius stephensii – rózsás tejelőpöfeteg
Lactarius zonarius – begöngyöltszélű tejelőgomba
Laetiporus sulphureus – sárga gévagomba
Leccinum duriusculum – nyárfa-érdestinóru
Leccinum pseudoscabrum – sötét érdestinóru
Lentinus tigrinus – nyár-fagomba
Lepiota cristata – büdös őzlábgomba
Lepista sordida – szürkéslila pereszke
Leucoagaricus americanus – rézvörös őzlábgomba
Leucoagaricus barssii – gyökeres tarlógomba
Lycoperdon perlatum – bimbós pöfeteg
Macrolepiota excoriata – csipkés őzlábgomba
Macrolepiota mastoidea – karcsú őzlábgomba
Macrolepiota procera – nagy őzlábgomba
Marasmius rotula – nyakörves szegfűgomba
Meripilus giganteus – óriás bokrosgomba
Morchella esculenta – ízletes kucsmagomba
Morchella semilibera – fattyú kucsmagomba
Morchella vulgaris – sötét kucsmagomba
Mycena pura – retekszagú kígyógomba
Mycena rosea – rózsás kígyógomba
Neoboletus xanthopus - céklatinóru
Neofavolus alveolaris – sugaras likacsosgomba
Neolentinus cyathiformis – rőt fagomba
Panus rudis – sörtés dücskőgomba
Parasola plicatilis – gyenge áltintagomba
Phallus impudicus – erdei szömörcsög
Pholiota cerifera – rozsdasárga tőkegomba
Pleurotus ostreatus – kései laskagomba
Pluteus aurantiorugosus – tűzpiros csengettyűgomba
Pluteus cervinus – barna csengettyűgomba
Pluteus leoninus – sárga csengettyűgomba
Pluteus petasatus – selymes csengettyűgomba
Pluteus romellii – sárgalábú csengettyűgomba
Psathyrella candolleana – fehér porhanyósgomba
Pseudosperma rimosum – kerti susulyka
Resupinatus trichotis – pihés terülőlaskagomba
Rickenella fibula – narancsvörös mohakígyógomba
Rubroboletus legaliae – rózsáskalapú tinóru
Rubroboletus satanas - sátántinóru
Russula medullata – acélszürke galambgomba
Sarcoscypha austriaca – osztrák csészegomba
Schizophyllum commune – hasadtlemezű gomba
Suillellus luridus – változékony tinóru
Suillellus mendax – csalóka tinóru
Suillellus queletii – vörös tinóru
Tremella mesenterica – aranyos rezgőgomba
Tricholoma scalpturatum – sárguló pereszke
Tricholoma sejunctum – cirmoskalapú pereszke
Verpa bohemica – cseh kucsmagomba
Verpa conica – simasüvegű kucsmagomba
Volvariella bombycina – óriás bocskorosgomba
Xylaria polymorpha – bunkós agancsgomba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése