Legutóbb szeptember 9-én jártam a Csabaparkban. Ma a kolbászfesztivál kapcsán az erőnléti sétám helyszínének választottam. Délután háromkor indultam el itthonról és hatra hazaértem. Kicsivel több mint tíz kilométert tettem meg. Az alkonyi fény nagyon tetszetős volt nekem. Őszi délutánokon sétálni mélyebb érzés. Amint beértem a parkba egyből kitértem oldalra és a szélénél sétáltam el. Itt több tucat cinege jött-ment és még egy zöld küllő is elröppent. Sajnos madárfotózáshoz több szerencse, jobb reflexek, nagyobb obi szükséges. Kész csoda, hogy az egyik izgő-mozgó kékcinegéről sikerült egy éles fotót lőnöm. Jobban kedvelem a nyugisabb témákat, ahol van idő szöszmötölni a fotózással. Itt oldalt a kései időpont miatt csak én voltam. Percekig figyelhettem a madarak sietős táplálkozását. A hideg éjszaka előtt enniük kellett. És gyönyörködhettem az őszben. Aztán átmentem a fesztivál helyszínéhez, kicsit hallgattam a régi slágereket. Majd hazaindultam. A képek többet mondanak a szavaknál.
Ősz a városban
A rozsdasárga tőkegomba Pholiota cerifera jellegzetes színével tökéletes őszi gomba, ráadásnak szeptembertől novemberig terem. Felbukkanása a legyengült fűzfán időszerű. Az első gomba volt, amivel az erőnléti sétám során találkoztam. Kóstolgat a depresszió (mint mindig) és próbálom elejét venni a testmozgással. Szeptemberben 137 kilométert sétáltam össze, októberre 150-et akarok, ami meg is lesz. A gyaloglás a legegyszerűbb testedzés és a legolcsóbb is. Szeretek öt kilométernél többet menni, és egy héten egyszer több mint tízet. A séta során felmérem a lakcímeket és más fotózni valókat keresek. Nem kellett sokat mennem, és az Élővíz-csatorna mentén másik korhadékbontónak örülhettem.
A déli tőkegomba Cyclocybe cylindracea magyar nevében a tőkegomba az élőhelyre utal, akárcsak a fenti fajnál. Mindketten faanyagot korhasztanak. A déli tőkegomba a nyárfát kedveli, pusztoló jegenyenyáron fotóztam városlakó példányát. Nagyon szép a termőtesteinek és a korhadt fának eltérő textúrái. Sajnos a kalapok a száraz időben kirepedeztek. Lehet, hogy a lefotózott termőtestecskék nem tudnak megnőni. Ha időben kapnak esőt, talán van esélyük. Egyik kedvenc gombám, amit tiszta helyről szívesen gyűjtök. Kalapját az évek során raktam vegyes pörköltbe, tejszínes raguba, gombalevesbe, kirántottam és készítettem belőle pástétomot is. Jó, egyedi aromás, gyógyhatású gomba. Csak nagyon szeretik a gombalegyek lárvái is. Szerencsére az őszi hűvösebb időben már kevésbé aktívak.
A képválogatásban lesz még gomba, csiperke és fenyőtinóru, de a két tőkegomba volt a mai séta sztárja. Más témával folytatom. Az ősz semminek sem a vége, mert itt és most megfigyelhetők a következő tavasz jelei. A liliomfa bimbói ott ülnek az ágakon. Át fognak telelni és márciusban kibomlanak belőlük a fehér szirmok. Idén március 14-én fotóztam liliomfát. Az egyik kedvenc idegenhonos díszfám. Kár, hogy rövid ideig tart a virágzása, mert fantasztikus látvány. A tél a mérsékelt égövön csak egy kényszerű szünet, nyugalmi állapot. Az élőlények alkalmazkodtak hozzá. Azonban az új vegetációs ciklus már ott mocorog az előző végénél. A természet nagy kereke fordul, és éves mozgása mindig lenyűgöz. A vegetációs ciklust október 31-én zárom le, és az újat március elsején köszöntöm. A közbenső hónapok a nagy szünet ideje. Ekkor sem unatkozom. Bár tény idegölő a várakozás a városba zártan, ahol az emberek mindent megtesznek, hogy kinyírják egymást a piszkos fűtéssel. Gazdag és szegény egyaránt spórol, vagyis égnek a házfelújítás, lomtalanítás során megmaradt, előkerült dolgok. Hétköznapi horror. Azonban maradjunk a szépségnél. Lásd a képválogatást.
A déli tőkegomba Cyclocybe cylindracea magyar nevében a tőkegomba az élőhelyre utal, akárcsak a fenti fajnál. Mindketten faanyagot korhasztanak. A déli tőkegomba a nyárfát kedveli, pusztoló jegenyenyáron fotóztam városlakó példányát. Nagyon szép a termőtesteinek és a korhadt fának eltérő textúrái. Sajnos a kalapok a száraz időben kirepedeztek. Lehet, hogy a lefotózott termőtestecskék nem tudnak megnőni. Ha időben kapnak esőt, talán van esélyük. Egyik kedvenc gombám, amit tiszta helyről szívesen gyűjtök. Kalapját az évek során raktam vegyes pörköltbe, tejszínes raguba, gombalevesbe, kirántottam és készítettem belőle pástétomot is. Jó, egyedi aromás, gyógyhatású gomba. Csak nagyon szeretik a gombalegyek lárvái is. Szerencsére az őszi hűvösebb időben már kevésbé aktívak.
A képválogatásban lesz még gomba, csiperke és fenyőtinóru, de a két tőkegomba volt a mai séta sztárja. Más témával folytatom. Az ősz semminek sem a vége, mert itt és most megfigyelhetők a következő tavasz jelei. A liliomfa bimbói ott ülnek az ágakon. Át fognak telelni és márciusban kibomlanak belőlük a fehér szirmok. Idén március 14-én fotóztam liliomfát. Az egyik kedvenc idegenhonos díszfám. Kár, hogy rövid ideig tart a virágzása, mert fantasztikus látvány. A tél a mérsékelt égövön csak egy kényszerű szünet, nyugalmi állapot. Az élőlények alkalmazkodtak hozzá. Azonban az új vegetációs ciklus már ott mocorog az előző végénél. A természet nagy kereke fordul, és éves mozgása mindig lenyűgöz. A vegetációs ciklust október 31-én zárom le, és az újat március elsején köszöntöm. A közbenső hónapok a nagy szünet ideje. Ekkor sem unatkozom. Bár tény idegölő a várakozás a városba zártan, ahol az emberek mindent megtesznek, hogy kinyírják egymást a piszkos fűtéssel. Gazdag és szegény egyaránt spórol, vagyis égnek a házfelújítás, lomtalanítás során megmaradt, előkerült dolgok. Hétköznapi horror. Azonban maradjunk a szépségnél. Lásd a képválogatást.
Anna-ligetben
Gombásztársakkal körülnéztünk a tájban gombaügyben, de a hidegfront szele döbbenetes hatékonysággal eltüntette a nedvességet és a talált termőtestek fonnyadtak voltak. Ahol négy napja telepakoltuk bemutató gombákkal az asztalt, csak nyomokban akadt pár darab. Nagyon száraz az idei év, a vízhiány egy méteren Kétkörösközben ismét 150mm felett van és az éves csapadékösszeg a minimum értéket sem fogja elérni. Természetesen mindig is voltak aszályos évek, azonban érezhetően egyre forróbbak és hosszabbak a nyarak, valamint a téli nagy havazások elmaradása is jelzi, hogy ezek az időjárási anomáliák nemcsak kilengések, hanem egy nagyobb folyamat részei, a klímaváltozásé. Aggódva figyelem az őshonos növényzet maradékát, hogyan viseli az extrém terhelést. Durva, hogy a vízfolyások uralta táj, amiben jól érezte magát a mocsár tölgynek is nevezett kocsányos tölgy, hogyan alakult át a folyószabályozás hatására. A klímaváltozás negatív csapadékanomáliája a folyóink vízgyűjtőjére is kiterjed. Döbbenetes szárazsággal szembesültem az évek során magashegységi erdőkben. Ha nem lesz elég víz a Körösökben, nem lehet öntözni a földeket és ellehetetlenül a mezőgazdasági termelés, ami miatt átalakítottuk a Körös-Maros közét. Tanulságos átélni világformáló folyamatokat. Az ember hatékonyan megváltoztatja a jelenlegi bioszférát, milliószámra söpörve el fajokat.
A kocsányos tölgy szülőföldem legfontosabb és legértékesebb valamint leghosszabb életű fája. A nyitóképen a bal oldali példány közelében látható gombásztársam, így tudtam érzékeltetni a fa tekintélyes méretét, cirka 25 méter magas és öt méter feletti a törzskörmérete. A második kép kissé csalóka, mert jobboldali társa ugyanolyan magas, de szélesebb a törzse. Ez a megye legöregebb és legnagyobb tölgye. Nagy öröm volt négy év elteltével ismét lombsátra alatt állnom és percekig gyönyörködni benne. Nehezen hagytam magára. Ha lenne mellette kis pad, ott ültem volna legalább félórát. Megnyugtató a társasága. Legalább háromszáz éves, vagyis a 18. században kelt ki a makkból. Három évszázad elég volt az emberiségnek, hogy drasztikusan átalakítsa a bioszférát. Az erdők iszonyatos veszteségeket szenvedtek el. A keményfás ligeterdőből, ami valamikor sokkal nagyobb kiterjedésű növénytársulás volt, 2% maradt. Nem igazán tudod elképzelni, hogy ez mit jelent. Mondjuk Budapest lakossága 1,8 millió és valami kataklizma során 98% meghalna, maradna 2%, ami 36 ezer ember. Ennyire döbbenetes veszteséget szenvedett el a keményfás ligeterdő. Ennek a csodás erdőnek az utolsó hírmondói az Anna-liget tölgyei. Az egykori kastélypark az itt élt ligeterdő foltból lett kialakítva. Nekem királyi élmény végigsétálni a holtág ívét követő ösvényen vagy bemenni a facsoportokba. Ujjong a szívem a tölgyek és magas kőrisek láttán.
Itt pont látható a két fafaj lombozata. A keményfás ligeterdő másik neve tölgy-kőris-szil ligeterdő. A szarvasi arborétumban él egy majd öt méter törzskörméretű vénic-szil egy gyönyörű idős magyar kőris és persze ott is számos csodás kocsányos tölgy van, vagyis szintén ligeterdő maradvány. Nagyon szerencsés város Szarvas, hogy az egykori arisztokratáinak hála a legfontosabb növénytársulásunkból maradt valami. Az egyenesági leszármazott, amit nem parkosítottak, az Orosi-puszta fél hektáros tölgyese Okány és Zsadány között félúton. Elképesztő hely. Ugyanolyan értékes mint a Pusztaföldvár határában található picurka ősgyep maradvány. Sajnos nem a nemzeti park része, magánkézben van az egykori majorság majd téesz. Azonban az Anna-liget nagyon is a nemzeti park része, mert itt található a valamikori Bolza-kastélyban az igazgatósága. Nem kell féltenem az öreg tölgyeket, biztonságban vannak, csak természeti erők tehetnek kárt bennük. A nagy öreg ágcsonkját gomba szállta meg és a szárazabb időjárás negatív hatását jelzi, hogy több korhadt ágdarab hever alatta. Ezek ellenére is még mindig életerős és az én generációmat bőven túléli.
Az Anna-ligeti tanösvény egyik állomásán megtorpantam, mert az aszályban késztetést éreztem, hogy legalább a fokgazdálkodást bemutató terepasztal segítségével vizet adjak a tájnak. Lelkesen nyomtam a kút karját és hallgattam a víz csordogálását, amit lefotóztam. A fokgazdálkodás természetközeli módja volt a megélhetésnek. Nagyon érdekes, ahogy az ember igenis képes alkalmazkodni a természethez és előnyére fordítani annak jelenségeit, például az árvizet. Most nagyon komor és nehéz gondolatok ütötték fel a fejüket bennem, így későbbre halasztom a fokgazdálkodásról az elmélkedést és a tanulságok levonását. Egy biztos, ilyen mértékben nem szabadott volna megregulázni a folyóinkat és ennyire hatékonnyá tenni a vízelvezetést, mert folyamatosan vizet veszítünk. A kocsányos tölgyek pusztulása is jelzi a baj mértékét. Pont azért kezdett az erdészet csertölgyet telepíteni pár évtizede, mert kicsit jobban bírja a szárazabb klímát. Oh, nemcsak a keményfás ligeterdő szenvedett el jelentős területi veszteséget, hanem legalább tucatnyi élőhely, amik közül több végleg eltűnt. Megérte ilyen mértékben átalakítani a tájat és felduzzasztani az egyedszámunkat, és kockáztatni az éhínség visszatértét?!? Mert ne higgyük, hogy a modern korunk képes ellenállni a klímaváltozás durvább szakaszának! Vagy mi magunk, hiszen olyan nagyon elkényelmesedtünk és elhülyültünk, hogy az valami félelmetes.
Tanszünet lévén sok kisgyermekes család volt a ligetben és fél füllel elcsíptem beszélgetés foszlányokat. Jaj. Tragédiánk része, hogy a csodálatos tudásbőség korában a média agymosásának hatására egyre hülyébb a többség. És igénye sincs elejét venni a saját és gyermekei elhülyülésének. A szellemi képességeim nekem is hanyatlanak, de még mindig jelentősen fürgébb a gondolkozásom és több összefüggést átlátok mint az átlag. Irracionális tapasztalat volt. Kiráz a hideg. A másik nyomasztó élmény a mini állatkert. Fel kéne számolni vagy jelentősen átalakítani más helyre átvíve, vagy más módon bemutatni az ország faunáját. Az állatok zöme lehangoltnak tűnt nekem. Ahogy kutyát nagyon helyesen tilos láncon tartani, úgy egy nagy mozgásigényű állatot sem szabadna kis helyre bezárni. Az állatkert részen inkább átszaladtam, a fáknál töltöttem el több időt. A fák feltöltöttek energiával. Volt még egy érdekes élmény, gyerekek mászkáltak rég kidőlt, korhadt tölgyfán. Majdnem odaszóltam, hogy tudjátok-e a fa csontvázán játszotok? Inkább hagytam a francba és mentem tovább. Viszont amikor a szarvast ismét leőzikézték, akkor kibukott belőlem, hogy az őzike balra van, arra szembe a gímszarvas bika bőg. Szívesen máskor is. A gyilkos galócára sem mondom, hogy csiperke, hiába kalapos gomba mindkettő. Sóhaj. Komoly bajok vannak és a neheze még csak most jön. Lásd képválogatást.
A kocsányos tölgy szülőföldem legfontosabb és legértékesebb valamint leghosszabb életű fája. A nyitóképen a bal oldali példány közelében látható gombásztársam, így tudtam érzékeltetni a fa tekintélyes méretét, cirka 25 méter magas és öt méter feletti a törzskörmérete. A második kép kissé csalóka, mert jobboldali társa ugyanolyan magas, de szélesebb a törzse. Ez a megye legöregebb és legnagyobb tölgye. Nagy öröm volt négy év elteltével ismét lombsátra alatt állnom és percekig gyönyörködni benne. Nehezen hagytam magára. Ha lenne mellette kis pad, ott ültem volna legalább félórát. Megnyugtató a társasága. Legalább háromszáz éves, vagyis a 18. században kelt ki a makkból. Három évszázad elég volt az emberiségnek, hogy drasztikusan átalakítsa a bioszférát. Az erdők iszonyatos veszteségeket szenvedtek el. A keményfás ligeterdőből, ami valamikor sokkal nagyobb kiterjedésű növénytársulás volt, 2% maradt. Nem igazán tudod elképzelni, hogy ez mit jelent. Mondjuk Budapest lakossága 1,8 millió és valami kataklizma során 98% meghalna, maradna 2%, ami 36 ezer ember. Ennyire döbbenetes veszteséget szenvedett el a keményfás ligeterdő. Ennek a csodás erdőnek az utolsó hírmondói az Anna-liget tölgyei. Az egykori kastélypark az itt élt ligeterdő foltból lett kialakítva. Nekem királyi élmény végigsétálni a holtág ívét követő ösvényen vagy bemenni a facsoportokba. Ujjong a szívem a tölgyek és magas kőrisek láttán.
Itt pont látható a két fafaj lombozata. A keményfás ligeterdő másik neve tölgy-kőris-szil ligeterdő. A szarvasi arborétumban él egy majd öt méter törzskörméretű vénic-szil egy gyönyörű idős magyar kőris és persze ott is számos csodás kocsányos tölgy van, vagyis szintén ligeterdő maradvány. Nagyon szerencsés város Szarvas, hogy az egykori arisztokratáinak hála a legfontosabb növénytársulásunkból maradt valami. Az egyenesági leszármazott, amit nem parkosítottak, az Orosi-puszta fél hektáros tölgyese Okány és Zsadány között félúton. Elképesztő hely. Ugyanolyan értékes mint a Pusztaföldvár határában található picurka ősgyep maradvány. Sajnos nem a nemzeti park része, magánkézben van az egykori majorság majd téesz. Azonban az Anna-liget nagyon is a nemzeti park része, mert itt található a valamikori Bolza-kastélyban az igazgatósága. Nem kell féltenem az öreg tölgyeket, biztonságban vannak, csak természeti erők tehetnek kárt bennük. A nagy öreg ágcsonkját gomba szállta meg és a szárazabb időjárás negatív hatását jelzi, hogy több korhadt ágdarab hever alatta. Ezek ellenére is még mindig életerős és az én generációmat bőven túléli.
Az Anna-ligeti tanösvény egyik állomásán megtorpantam, mert az aszályban késztetést éreztem, hogy legalább a fokgazdálkodást bemutató terepasztal segítségével vizet adjak a tájnak. Lelkesen nyomtam a kút karját és hallgattam a víz csordogálását, amit lefotóztam. A fokgazdálkodás természetközeli módja volt a megélhetésnek. Nagyon érdekes, ahogy az ember igenis képes alkalmazkodni a természethez és előnyére fordítani annak jelenségeit, például az árvizet. Most nagyon komor és nehéz gondolatok ütötték fel a fejüket bennem, így későbbre halasztom a fokgazdálkodásról az elmélkedést és a tanulságok levonását. Egy biztos, ilyen mértékben nem szabadott volna megregulázni a folyóinkat és ennyire hatékonnyá tenni a vízelvezetést, mert folyamatosan vizet veszítünk. A kocsányos tölgyek pusztulása is jelzi a baj mértékét. Pont azért kezdett az erdészet csertölgyet telepíteni pár évtizede, mert kicsit jobban bírja a szárazabb klímát. Oh, nemcsak a keményfás ligeterdő szenvedett el jelentős területi veszteséget, hanem legalább tucatnyi élőhely, amik közül több végleg eltűnt. Megérte ilyen mértékben átalakítani a tájat és felduzzasztani az egyedszámunkat, és kockáztatni az éhínség visszatértét?!? Mert ne higgyük, hogy a modern korunk képes ellenállni a klímaváltozás durvább szakaszának! Vagy mi magunk, hiszen olyan nagyon elkényelmesedtünk és elhülyültünk, hogy az valami félelmetes.
Tanszünet lévén sok kisgyermekes család volt a ligetben és fél füllel elcsíptem beszélgetés foszlányokat. Jaj. Tragédiánk része, hogy a csodálatos tudásbőség korában a média agymosásának hatására egyre hülyébb a többség. És igénye sincs elejét venni a saját és gyermekei elhülyülésének. A szellemi képességeim nekem is hanyatlanak, de még mindig jelentősen fürgébb a gondolkozásom és több összefüggést átlátok mint az átlag. Irracionális tapasztalat volt. Kiráz a hideg. A másik nyomasztó élmény a mini állatkert. Fel kéne számolni vagy jelentősen átalakítani más helyre átvíve, vagy más módon bemutatni az ország faunáját. Az állatok zöme lehangoltnak tűnt nekem. Ahogy kutyát nagyon helyesen tilos láncon tartani, úgy egy nagy mozgásigényű állatot sem szabadna kis helyre bezárni. Az állatkert részen inkább átszaladtam, a fáknál töltöttem el több időt. A fák feltöltöttek energiával. Volt még egy érdekes élmény, gyerekek mászkáltak rég kidőlt, korhadt tölgyfán. Majdnem odaszóltam, hogy tudjátok-e a fa csontvázán játszotok? Inkább hagytam a francba és mentem tovább. Viszont amikor a szarvast ismét leőzikézték, akkor kibukott belőlem, hogy az őzike balra van, arra szembe a gímszarvas bika bőg. Szívesen máskor is. A gyilkos galócára sem mondom, hogy csiperke, hiába kalapos gomba mindkettő. Sóhaj. Komoly bajok vannak és a neheze még csak most jön. Lásd képválogatást.
Nincs eső, nincs gomba és más
A piac után hazafelé megálltam félúton a Veszely csárdánál és besétáltam Póstelekre felmérni a fő indikátor helyemet, mert a negatív adat is adat. A hidegfront szele totálisan kiszárította a megyét, ismét porszáraz minden, és hiába van több mint száz gombalakcímem Pósteleken, sehol se találtam termőtesteket, még múmiákat sem. Ezért hangulatfotókkal szórakoztattam magam, valamint a kullancslegyeket tépdestem le magamról, amelyek mindenáron engem óhajtottak melegvérű szállásuknak. Hogy mennyire undi kis lények a makacs vérszomjukkal... Rondán begyullad a csípésük helye. Muszáj azonnal megszabadulni tőlük. Idén a száraz időjárás kedvez nekik. Sokan vannak. Tehát előlük futva fotóztam az elém kerülő témákat. Majd beültem a kutatóházba beszélgetni Judittal. Kevés ember van, akivel érdemben tudok beszélni a helyi erdőkről, amik már rég nem is erdők, hanem faültetvények. A szántókat sem nevezzük rétnek, pedig korábban gyakran azok voltak. Keserves a fás vegetáció helyzete Kétkörösközben, ami pár száz éve még a víz uralta táj volt. A sok kiszáradt meder, holtág, másodlagos szikes a múltra utal. A folyószabályozás egyszerre adott és elvett, végső soron a természeti értékek eltűnéséhez vezet. Ezért szoktam mondogatni, hogy a megye nyomokban természetet tartalmaz. Makacs kitartással dokumentálom az elillanó értékeinket. A mai képválogatás különösen jól sikerült. Dühömben ihletett állapotba kerültem, és csak azért is megmutattam, hogy miben élek.
Nem a mi dolgunk
Hogyan fogalmazzam meg a gondolataimat anélkül, hogy gutaütést kapnék? Sok minden kavarog a fejemben. Gombász természetbúvárként szívem csücske az erdő és annak a helyi változata, a keményfás ligeterdő. A valamikori zárótársulásunknak külön magazinszámot szenteltem. Kérlek, olvasd el! Azonban tudomásul kellett vennem, hogy civilként semmi közöm az erdészet üzletéhez. Eleve ott az erdőtörvény, ami köti az erdészeket. Nem random módon cselekszenek. Kétkörösköz "erdői" faanyagtermelő állományok. Pont. Mit nem lehet ezen megérteni?!? És miért kell engem fotókkal zaklatni? Szerinted mi a tökömet tudok tenni? Amikor az egyik erdész szaktekintély megmondta nekem, hogy vérlázító dolgokat vágtam a fejükhöz. Elismerem, tudálékos kisökörként rohantam nekik. Szóval nincs itt semmi látnivaló. Az erdészet gazdálkodik a rábízott természeti vagyonnal. A fotót gombásztárs készítette a végfelhasználatra került mályvádi 9B-ről.
Az év gombája 2022-ben
Az ízletes rizike Lactarius deliciosus nyerte a közönségszavazást, így 2022-ben az év gombája lesz. Sajnos korábban nem volt róla normális élőhelyi képem, de ma sikerült ráakadnom és lefotóznom. Mindkét géppel lőttem róla képet. A cikkben szereplő az öreg kompakttal készült és vakut használtam, hogy ellensúlyozzam az erős napfényt és élénk legyen a gomba csodás színe. Ahol megsértettem igazgatás közben a termőtestet, ott még a répaszínű tejnedve is jól látszik. A tejnedv színe és színváltozása fontos határozóbélyeg a tejelőgombáknál. Az ízletes rizike hosszútűs fenyőkkel társul. Erdeifenyő ültetvényben örökítettem meg. Szép képviselője lesz a természet különceinek. Jövőre sokan fogják keresni a kezdő gombászok közül.
Egy terepgyakorlat képei
Október 16-án terepgyakorlatra vittem a 2020-21-es csabai szakellenőr csoportot. A tanfolyam ideje alatt többfelé jártak, legutóbb plusz terepenként a Zemplénbe mentek és többször voltak a Szigethegység erdőiben is, de én úgy döntöttem, hogy az utolsó előtti terep a háztájiban, vagyis a megyében legyen. Nagyon jól sikerült helyszínt választanom. Az októberi kis esők hatására a gombák is előjöttek. Csodás gombatúra jött össze. Olyan egzotikus fajok kerültek elő mint az ízletes vargánya, az arany tinóru, a céklatinóru (nem a rokona, a "hamis", ami gyakori a tölgyültetvényeinkben), és a büdös pereszke. Ezek termőtestei láthatók a nyitóképen. Volt nagy pislogás majd örömtánc a vargánya kapcsán. Nyári vargányában reménykedtem, sose gondoltam rá, hogy egyszer pont az ízletes kerül meg. Még most is fülig szalad a mosolyom. Totál hihetetlen, pedig itt a bizonyító fotó. Az apró gombákkal együtt mintegy ötven fajt találtunk, köztük harmincat, amik a tananyag részei. Másik meglepetés a gyűrűs pereszke volt, aminek baba termőtestei az utolsó képen vannak. Eredményes háztáji terepgyakorlat volt. Végre egy maximális jó élmény a szülőföldön. Lásd képválogatást.
Civilizációnk pusztán egy álom
A kocsányos tölgy számomra a nagy betűs fa a szülőföldemen. Mindig meghat, amikor valamelyik 100-150 éves vagy idősebb egyed mellé állva felnézek a koronájára és megpillantom az eget. A hatalmasnak tűnő fa valóban az élet tartóoszlopa. Az ágakat szemlélve megérint az időtlenség érzése és a bizonyosság. hogy civilizációnk tűnő káprázat, butuska álom, sosem volt őrület. Tudjuk, hogy ártalmas, amit csinálunk, az élővilág felélése mostanra a saját fajunk túlélését veszélyezteti, mégis zajlik tovább az esztelen pusztítás, az eredeti erdők tarvágása. Képtelenek vagyunk uralni állati oldalunkat, ellenállni az alapvető ösztönerőknek. Pont úgy végezzük be mint a lemmingek, éhen halunk. Civilizációnk a természet idejéhez mérten semmiség. Nyomai viszont évmilliókig jelen lesznek a bolygón. Azonban a földi élet már több kataklizmát átvészelt, rajtunk is túlteszi magát. Ezeket súgják nekem a tölgyek. Megtisztelő lenne egynek a tövében örök álmomat aludni.
Az ember tragédiája
Munka után elsétáltam a Csigakertbe, majd onnan a buszállomásra. A visszaúton díszfának ültetett erdeifenyő alatt megtaláltam gombapartnere, a rózsástövű fenyőtinóru termőtesteit. Egyet felemeltem, hogy a haldokló fenyő állapotát jelző tűleveivel lehessen egy képen. A fenyőfa nem idős, cirka 15 éves lehet, mégis a végét járva. Döbbenten szembesültem a két élőlény tragédiájával. A fenyőtinóru a fenyővel együtt fog elpusztulni. A gyökérkapcsolt gombák erősen rá vannak utalva a fára, amivel társultak. Nincs másik fenyő a gomba környezetében. A termőtestet puhán visszatettem a fa tövéhez és szomorúan távoztam. Tragédiájukban osztozunk. A fajunk generálta változások visszaütnek ránk is. Amikor hömpölygő tömegeinket látom, sosem egy sikertörténet jut az eszembe, hanem az entrópia győzelme. Ez nem fejlődés, hogy a technikára hagyatkozva, felemésztve az élővilágot populáció robbanást élünk meg. Pont úgy járunk mint a lemmingek. És tévedés, hogy szívósabbak lennénk mint az erdeifenyő és a rózsástövű fenyőtinóru, még náluk is gyengébbek vagyunk. Hamarosan mindannyian a bőrünkön érezzük hibás döntéseink visszacsatolását. Vége a gondtalan dőzsölésnek. Mindennek ára van, és az élővilág felemésztésének is. Ez az ember tragédiája, hogy a faj szintjén semmivel sem volt értelmesebb a kicsike lemmingnél. Nagy tömegben mi is csak állatok vagyunk.
Közeli kapcsolat
A gombák és növények százmillió éve vagy régebb óta hatnak egymásra. Kedvenceim elég gyakran roppantul ártalmasak az élővilág szerves anyag alkotóira, lásd a szelídgesztenye kéregrákról szóló cikkemet, de a hosszú idő alatt kölcsönösen segítő viszonyba is kerültek egymással. Ez a gyökérkapcsoltság, amikor egy gomba érintkezik a növény gyökérzetével, vagy csak körbefonja, gombaköpenyt alkot rajta, de vannak olyan gombák, amik be is hatolnak a gyökérsejtekbe. Egyik az ektomikorrhiza, a másik az endomikorrhiza. Az általunk étkezési céllal gyűjtött, úgynevezett nagygombák az előbbi csoportba tartoznak. Ilyen a húsbarna pénzecskegomba is, ami kis méretű termőtestei ellenére egy nagyon erős mikorrhiza képző. Az elsők közt "rohan" a baba fához felajánlani segítségét. A gombásztárs fotóján a magról vetett szelídgesztenye csemetéje tövénél jelentek meg a pénzecskegomba termőtestei. Ennyire korán megtörténik a két élőlény közt a kapcsolódás. Hosszú életet mindkettőnek!
Évfordulós ajándék a blogomnak
2010. októberében indítottam el a blogomat a megszűnt Freeblogon. 2011. novemberében hoztam át a Google blog felületére, ahol azóta is megtalálható és szép nagyra gyarapodott kitartó anyaggyűjtésemnek köszönhetően. Több mint 2000 bejegyzés van benne és talán meg sem állok 3000 cikkig. A blogírás inkább hobbi, nem hoz pénzt nekem. A gombák iránt érzett vonzalom motivál. Kicsi korom óta érdekelnek. És a gombák meghálálták rajongásomat. Az idei blog évfordulóra különleges ajándékot adtak nekem. Lásd az ujjaim közé csippentett termőtestet. Ízletes vargánya. A megyéből. Terepgyakorlatra vittem a háztájiban a szakellenőr tanulókat és csak négy lépéssel maradtam le a termőtestről. Előttem ment az egyik tanuló és ő vette észre. Azonban a helyszínt én választottam ki, és a nagy területen belül én lőttem be jól az irányt, ahol ott volt az egyik gomba "szent grál". Régóta vágytam vargányát találni a háztájiban. Nem az élvezeti értéke miatt, hanem a kuriózum mivolta miatt. Itt nincs számára megfelelő élőhely, csak szigetszerű foltocskák kínálhatnak számára oázisokat. Ezeket megtalálni kapásból kihívás. Nagyon nagy szerencsém volt, hogy jó helyre mentem. Öreg gombász vagyok, de a gombák mindig készek meglepni engem is.
Októberi termőhullám
A gyapjas tintagomba Coprinus comatus hosszú idő után teremni kezdett. Sajnos a féléves aszály számára is lehetetlenné tette a termőtest növesztést. Azonban jó esőt kaptunk a hét elején, ami egyre több gombát fog előcsalni. A gyapjas tintagomba nagyon jó jel, mert több vizet igényel mint a kerti tintagomba Coprinellus micaceus, amiből 50-60 kalapos tömött csokrokat láttam. Maximálisan kihasználja az esős periódust. A két tintagomba csak nevében rokon, a gyapjas a csiperkékhez van közelebb, a kerti pedig a porhanyósgombákhoz. Az előbbi a finom csemege, amíg fehér lemezei végig hófehérek. Számos receptet találhatsz hozzá a neten.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)