Városlakó gombák: tíz faj, amik fákkal társulnak

2021 rettenetesen száraz év, minden eddigi "pokoli" évnél rosszabb és ez nem túlzás. Soha ekkora talajrepedéseket nem láttam. Eddig a tenyérnyi mélyektől akadtam ki, de idén az alkaromat is simán elnyelték volna. Elképesztően száraz volt a nyár, és a szeptember csak 19mm esőt adott. Ezért továbbra sincs termőhulláma a kedvenceinknek. Itt-ott néhány tenyésztest küzd a termőtest növesztéssel, amikre ha rátalál a szerencsés gombász, örülhet. Azonban az egész nyári szezon és az őszkezdet kész katasztrófa. Az emlékeimből élek. A nyitóképen látható fotó a blog főoldalán is megtalálható. Tavaly november ötödikén fotóztam a gyilkos galóca Amanita phalloides fiatal termőtesteit a gomba városi lakcímén, ahol gyertyánokkal társult. Legmérgezőbb, és fenemód guszta gombánk gyakori faj hazánkban. Amikor a fotót készítettem, bosszankodtam magamban, hogy tényleg tetszetősek és ha nem tudnám, hogy halálosan mérgező termőtesteket látok, simán kosárba pakolnám mindet. Azonban sose szedd le a fehér lemezes, galléros, bocskoros gombát! Mert ez bizony halálosan mérgező galóca! Ugyan több ehető gombánk fehér lemezes, de azoknak más határozóbélyegei vannak. Aki teljesen kezdő gombász, inkább maradjon a csöves termőrétegű tinóruk gyűjtésénél. Azok közt "csak" gyomorrontást okozó fajok vannak és a mérgezők egészen karakteres megjelenésűek, hamar meg lehet tanulni a felismerésüket.

A kesernyés tinóru Caloboletus radicans az egyik városlakó, gyomorrontást okozó, de könnyedén felismerhető mérgező tinórunk. Külterületi tölgyültetvényeink karakterfaja, egész Kétkörösközben elterjedt. Könnyű felismerni szürke kalapjáról, sárga csövecskéiről és sárga tönkjéről. Húsa közepesen erősen kékül sérülés nyomán. Magyar nevében benne van, hogy élvezhetetlenül keserű. Rossz íze miatt sem fogja senki megenni. Leszedni sem érdemes, vagy felkaszabolni termőtesteit. Hagyni kell azokat, hogy betöltsék feladatukat és spórázásukkal terjesszék a fajt. A kesernyés tinóru fákkal társuló gombaként nagyon hasznos része az erdei-fás ökoszisztémáknak!

A változékony tinóru Suillellus luridus nyersen mérgező, de alapos főzéssel ehetővé tehető. A "20 perces" gombák közé tartozik. Ezek olyan fajok, amikben a panaszokat okozó vegyületek hőérzékenyek, így hosszabb főzéssel semlegesíthetők. Ugyanolyan feltűnő, nagy termőtesteket növeszt mint a kesernyés. Szembetűnő határozóbélyege a tönkjén megfigyelhető vörös színű hálószem mintázat. Csövecskéinek nyílása narancsvörös színű. Húsa erősebben kékül mint a kesernyésé, de ez semmiben sem befolyásolja étkezési értékét. Egyes gombásztársaim szerint kimondottan jó, de nem vargánya jellegű, tinóru gomba. Sajnos városban a szennyezések miatt nem javasolt gombát gyűjteni. Én is csak ritkán és magasról szedek korhadékbontókat. A tinóruk mind fákkal társulnak.

Az útszéli tinóru Hortiboletus engelii a régebben nemezestinóruknak (valamikori Xerocomus) nevezett kicsi tinóruk közé tartozik, amik közös jellemzője a száraz kalapfelszín, aminek tapintása a szarvasbőrhöz hasonlatos. Legalább nyolc fajuk él Kétkörösközben és többük jól érzi magát a városban is. Az útszéli tinóru felismerését segíti a képen megörökített tulajdonsága, a tönkbázis húsában lévő répaszínű pontozottság. A kicsi tinóruk ehetők, de arra nagyon figyelni kell, hogy a penész parazitájuk még ne legyen rajtuk, mert a penész által csócsált termőtest már bomlik, így ételmérgezést okoz. Ez nem gombamérgezés, hanem a bomló fehérjék okozta mérgezés.

A rózsástövű fenyőtinóru Suillus collinitus egy fontos nemzetség egyik városlakó faja. A fenyőtinóruk nevében benne van, hogy kizárólag fenyő fajokkal társulnak, leginkább a hosszútűsekkel Pinus spp. Mivel ezek népszerű díszfák (sajnos a klímaváltozás vesztesei közé tartoznak, erősen pusztulnak, így gombapartnereik visszaszorulása elkerülhetetlen), kertekben, városi parkokban gyakori gomba a rózsástövű fenyőtinóru. Névadó tulajdonsága pont nem látható a fotón, de a tönkbázisa valóban halvány rózsaszínű. Kalapbőre nyálkás, de könnyedén lehúzható. A képen látható korában a termőtestei jók, ehetők.

Az osztott pöfeteg Pisolithus arhizus fura megjelenése ellenére a tinórualkatú-gombák rendjébe tartozik és a mérgező áltriflák Scleroderma spp. "unokatestvére". Nevét az éretlen gomba belsejében lévő, borsó méretű, spóratermelő kamrákról kapta, amik idővel tele lesznek az érett spórákkal. Ilyenkor barnán szétporlik a termőtest csúcsi része felől. Ez a folyamat megfigyelhető a késsel megbontott termőtesten, amit korábban valaki félrerúgott. Ezért állt ferdén. Békéscsabán két lakcíme is van, egyik helyen vannak hársfák és feketefenyők, a másikon csak gyertyánok. Simán társul lombhullatókkal és hosszútűs fenyőkkel is. Bár fiatalon ehető, de sose tudtam elég korán rálelni. Mindig érésnek indult termőtesteire bukkanok rá. Kíméld meg! Abszolút különleges városlakónk.

A leopárd-áltrifla Scleroderma aleuratum az egyik lakcímén együtt nő az osztott pöfeteggel, ahol a közös termőtest fotót készítettem. Jobb oldalt látható az áltrifla, aminek egyik jó határozóbélyege, ami egyből megkülönböztetővé teszi a pöfetegektől, hogy az érésnek indult spóráktól a belső termőrétege olyan lesz mintha darált mákkal lenne megtöltve. Az áltriflák mind mérgezők. A városban él még fakó és nyeles áltrifla is. Ezek megkülönböztetése nem mindig egyértelmű, de összetévesztésüknek nincs jelentősége, mindet a helyén kell hagyni. A magyar nevüket arról kapták, hogy valamikor szarvasgomba helyett adták el a hiszékenyeknek.

A begöngyöltszélű tejelőgomba Lactarius zonarius nemcsak külterületen társul szívesen a tölgyekkel, hanem a városon belül is. Első alkalommal a fajjal pont a csabai kiserdőben találkoztam. A körkörösen zónázott kalapja a rizikéket idézte elém, de gyorsan leesett, hogy nem lehet az, hiába is van kellemes gyümölcsös illata. Eleve a rizikék fenyőkkel társulnak és a tejnedvük nem fehér. Sajnos a begöngyöltszélű égetően csípős ízű, így ehetetlen. Szerencsére előfordul, hogy jobb mikroklímájú városi fás területeken, ahol van fenyő, felbukkan valamelyik rizike. Például Bélmegyeren lucfenyvesi rizike Lactarius deterrimus él. A tejelőgombák galambgomba-alkatúak, csak látszólag lemezes-kalapos gombák. Azonban nem mindegyikük gomba formájú.

A rózsás tejelőpöfeteg Lactarius stephensii tudományos nemzetségneve jelzi, hogy tejelőgomba. Tejnedve a kettévágott termőtestén is megfigyelhető. Ez a fehér tejnedv kis idő múlva megsárgult. Különleges gomba, ami a jól ismert tejelőgombákon belül zárt termőtestet növeszt, ami nem is olyan ritka mint vélnéd. Nagyon sok gyökérkapcsolt nemzetségnek vannak zárt termőtestű fajai. Lásd az előbb a tinórualkatúak közé tartozó két fajt. A rózsás tejelőpöfetegnek egyetlen egy lakcíme Csaba belterületén található. Nagyon meglepett, amikor 2013-ban először rátaláltam. A városi fás élőhelyek érdekes gombákat rejthetnek.

A téglavörös susulyka Inocybe erubescens, akárcsak a gyilkos galóca a kalaposgomba-alkatúak közé tartozik. Karakteres megjelenésű, szép gomba, de súlyosan mérgező a muszkarin tartalma miatt. Szerencsére névadó tulajdonsága hamar megjelenik a termőtestein mint a fotómon lévő, taposás miatt csálén nőtt példányon. Kezdetben fehéres-szalmasárga, kalapja susulykásan púpos és kalapszéle behasadozhat; fehéres lemezei színeződnek a barna spóráktól; édeskés illata kellemetlenné válik. Szerencsére rég nem hallottam mérgezéses esetet a fajjal, ami köszönhető a szakellenőri hálózatnak. A susulykák közt több mérgező faj van, és egyetlen egy sem ehető. Azonban a fák partnereiként mind hasznos része az élővilágnak. Ismerd fel termőtesteiket és hagyd azokat a helyükön. Persze tanulmányozási céllal párat felvehetsz, mert mikroszkóppal még több tulajdonságukat figyelheted meg. Erről majd egy másik bejegyzésben.