Civilizációnk pusztán egy álom

A kocsányos tölgy számomra a nagy betűs fa a szülőföldemen. Mindig meghat, amikor valamelyik 100-150 éves vagy idősebb egyed mellé állva felnézek a koronájára és megpillantom az eget. A hatalmasnak tűnő fa valóban az élet tartóoszlopa. Az ágakat szemlélve megérint az időtlenség érzése és a bizonyosság. hogy civilizációnk tűnő káprázat, butuska álom, sosem volt őrület. Tudjuk, hogy ártalmas, amit csinálunk, az élővilág felélése mostanra a saját fajunk túlélését veszélyezteti, mégis zajlik tovább az esztelen pusztítás, az eredeti erdők tarvágása. Képtelenek vagyunk uralni állati oldalunkat, ellenállni az alapvető ösztönerőknek. Pont úgy végezzük be mint a lemmingek, éhen halunk. Civilizációnk a természet idejéhez mérten semmiség. Nyomai viszont évmilliókig jelen lesznek a bolygón. Azonban a földi élet már több kataklizmát átvészelt, rajtunk is túlteszi magát. Ezeket súgják nekem a tölgyek. Megtisztelő lenne egynek a tövében örök álmomat aludni.