Anna-ligetben

Gombásztársakkal körülnéztünk a tájban gombaügyben, de a hidegfront szele döbbenetes hatékonysággal eltüntette a nedvességet és a talált termőtestek fonnyadtak voltak. Ahol négy napja telepakoltuk bemutató gombákkal az asztalt, csak nyomokban akadt pár darab. Nagyon száraz az idei év, a vízhiány egy méteren Kétkörösközben ismét 150mm felett van és az éves csapadékösszeg a minimum értéket sem fogja elérni. Természetesen mindig is voltak aszályos évek, azonban érezhetően egyre forróbbak és hosszabbak a nyarak, valamint a téli nagy havazások elmaradása is jelzi, hogy ezek az időjárási anomáliák nemcsak kilengések, hanem egy nagyobb folyamat részei, a klímaváltozásé. Aggódva figyelem az őshonos növényzet maradékát, hogyan viseli az extrém terhelést. Durva, hogy a vízfolyások uralta táj, amiben jól érezte magát a mocsár tölgynek is nevezett kocsányos tölgy, hogyan alakult át a folyószabályozás hatására. A klímaváltozás negatív csapadékanomáliája a folyóink vízgyűjtőjére is kiterjed. Döbbenetes szárazsággal szembesültem az évek során magashegységi erdőkben. Ha nem lesz elég víz a Körösökben, nem lehet öntözni a földeket és ellehetetlenül a mezőgazdasági termelés, ami miatt átalakítottuk a Körös-Maros közét. Tanulságos átélni világformáló folyamatokat. Az ember hatékonyan megváltoztatja a jelenlegi bioszférát, milliószámra söpörve el fajokat.

A kocsányos tölgy szülőföldem legfontosabb és legértékesebb valamint leghosszabb életű fája. A nyitóképen a bal oldali példány közelében látható gombásztársam, így tudtam érzékeltetni a fa tekintélyes méretét, cirka 25 méter magas és öt méter feletti a törzskörmérete. A második kép kissé csalóka, mert jobboldali társa ugyanolyan magas, de szélesebb a törzse. Ez a megye legöregebb és legnagyobb tölgye. Nagy öröm volt négy év elteltével ismét lombsátra alatt állnom és percekig gyönyörködni benne. Nehezen hagytam magára. Ha lenne mellette kis pad, ott ültem volna legalább félórát. Megnyugtató a társasága. Legalább háromszáz éves, vagyis a 18. században kelt ki a makkból. Három évszázad elég volt az emberiségnek, hogy drasztikusan átalakítsa a bioszférát. Az erdők iszonyatos veszteségeket szenvedtek el. A keményfás ligeterdőből, ami valamikor sokkal nagyobb kiterjedésű növénytársulás volt, 2% maradt. Nem igazán tudod elképzelni, hogy ez mit jelent. Mondjuk Budapest lakossága 1,8 millió és valami kataklizma során 98% meghalna, maradna 2%, ami 36 ezer ember. Ennyire döbbenetes veszteséget szenvedett el a keményfás ligeterdő. Ennek a csodás erdőnek az utolsó hírmondói az Anna-liget tölgyei. Az egykori kastélypark az itt élt ligeterdő foltból lett kialakítva. Nekem királyi élmény végigsétálni a holtág ívét követő ösvényen vagy bemenni a facsoportokba. Ujjong a szívem a tölgyek és magas kőrisek láttán.

Itt pont látható a két fafaj lombozata. A keményfás ligeterdő másik neve tölgy-kőris-szil ligeterdő. A szarvasi arborétumban él egy majd öt méter törzskörméretű vénic-szil egy gyönyörű idős magyar kőris és persze ott is számos csodás kocsányos tölgy van, vagyis szintén ligeterdő maradvány. Nagyon szerencsés város Szarvas, hogy az egykori arisztokratáinak hála a legfontosabb növénytársulásunkból maradt valami. Az egyenesági leszármazott, amit nem parkosítottak, az Orosi-puszta fél hektáros tölgyese Okány és Zsadány között félúton. Elképesztő hely. Ugyanolyan értékes mint a Pusztaföldvár határában található picurka ősgyep maradvány. Sajnos nem a nemzeti park része, magánkézben van az egykori majorság majd téesz. Azonban az Anna-liget nagyon is a nemzeti park része, mert itt található a valamikori Bolza-kastélyban az igazgatósága. Nem kell féltenem az öreg tölgyeket, biztonságban vannak, csak természeti erők tehetnek kárt bennük. A nagy öreg ágcsonkját gomba szállta meg és a szárazabb időjárás negatív hatását jelzi, hogy több korhadt ágdarab hever alatta. Ezek ellenére is még mindig életerős és az én generációmat bőven túléli.

Az Anna-ligeti tanösvény egyik állomásán megtorpantam, mert az aszályban késztetést éreztem, hogy legalább a fokgazdálkodást bemutató terepasztal segítségével vizet adjak a tájnak. Lelkesen nyomtam a kút karját és hallgattam a víz csordogálását, amit lefotóztam. A fokgazdálkodás természetközeli módja volt a megélhetésnek. Nagyon érdekes, ahogy az ember igenis képes alkalmazkodni a természethez és előnyére fordítani annak jelenségeit, például az árvizet. Most nagyon komor és nehéz gondolatok ütötték fel a fejüket bennem, így későbbre halasztom a fokgazdálkodásról az elmélkedést és a tanulságok levonását. Egy biztos, ilyen mértékben nem szabadott volna megregulázni a folyóinkat és ennyire hatékonnyá tenni a vízelvezetést, mert folyamatosan vizet veszítünk. A kocsányos tölgyek pusztulása is jelzi a baj mértékét. Pont azért kezdett az erdészet csertölgyet telepíteni pár évtizede, mert kicsit jobban bírja a szárazabb klímát. Oh, nemcsak a keményfás ligeterdő szenvedett el jelentős területi veszteséget, hanem legalább tucatnyi élőhely, amik közül több végleg eltűnt. Megérte ilyen mértékben átalakítani a tájat és felduzzasztani az egyedszámunkat, és kockáztatni az éhínség visszatértét?!? Mert ne higgyük, hogy a modern korunk képes ellenállni a klímaváltozás durvább szakaszának! Vagy mi magunk, hiszen olyan nagyon elkényelmesedtünk és elhülyültünk, hogy az valami félelmetes.

Tanszünet lévén sok kisgyermekes család volt a ligetben és fél füllel elcsíptem beszélgetés foszlányokat. Jaj. Tragédiánk része, hogy a csodálatos tudásbőség korában a média agymosásának hatására egyre hülyébb a többség. És igénye sincs elejét venni a saját és gyermekei elhülyülésének. A szellemi képességeim nekem is hanyatlanak, de még mindig jelentősen fürgébb a gondolkozásom és több összefüggést átlátok mint az átlag. Irracionális tapasztalat volt. Kiráz a hideg. A másik nyomasztó élmény a mini állatkert. Fel kéne számolni vagy jelentősen átalakítani más helyre átvíve, vagy más módon bemutatni az ország faunáját. Az állatok zöme lehangoltnak tűnt nekem. Ahogy kutyát nagyon helyesen tilos láncon tartani, úgy egy nagy mozgásigényű állatot sem szabadna kis helyre bezárni. Az állatkert részen inkább átszaladtam, a fáknál töltöttem el több időt. A fák feltöltöttek energiával. Volt még egy érdekes élmény, gyerekek mászkáltak rég kidőlt, korhadt tölgyfán. Majdnem odaszóltam, hogy tudjátok-e a fa csontvázán játszotok? Inkább hagytam a francba és mentem tovább. Viszont amikor a szarvast ismét leőzikézték, akkor kibukott belőlem, hogy az őzike balra van, arra szembe a gímszarvas bika bőg. Szívesen máskor is. A gyilkos galócára sem mondom, hogy csiperke, hiába kalapos gomba mindkettő. Sóhaj. Komoly bajok vannak és a neheze még csak most jön. Lásd képválogatást.