Pósteleken gyűjtötte Ati a gombákat, amíg én futottam a szúnyogok elől és fotóztam a természeti értékeinket. A vegyes, tarka gombatálból időközben pörkölt lett. Érdekes, hogy a legnagyobb gomba tönkjének nagyobb részét levágtam, de míg így is éreztem főzés közben a fenol szagot. Ez a szép, kukacmentes gomba az okkerszínű tinóru volt. Kíváncsi leszek az ízére. (Estére nem eszek gombát.) Egyik gombászmesterem sorai alapján írtam felül ódzkodásomat az okkerszínűtől. Holnap minden kiderül.
Az élénk narancsos kalapszínű termőtestek csövecskés termőréteggel a szemcsésnyelű fenyőtinórué. A kalapbőrt lehúztam, kukacmentes példányokat felszeleteltem. Muszáj megpucolni, mert nyálkássága csúszóssá tenné az ételt. Míg az okkerszínű a csertölgyekkel társult, addig a szemcsésnyelű a fekete fenyőkkel.
A harmadik nagyobb mennyiségű tinóru a molyhos volt. A fiatal példányai egészen kemények és ruganyosak voltak, tökéletes állapotúak. Öröm volt a felszeletelésük.
A tálban rejtőzött még két kicsike hamis céklatinóru. Erről is írtam a molyhos kapcsán linkelt írásomban.
A mezei szegfűgomba jól ismert csemegegomba. Ati rutinosan rövid tönkkel gyűjtötte. Természetesen nem a fák alatt találtuk, hanem füves részen.
A lilás színű galambgomba színesítő elemként került a többiek közé. Nem használtam fel.
Körülbelül harminc gombafaj termőtestét szoktam az év során ételnek elkészíteni. Profi és óvatos gombászként kedvemre válogathatok a jó gombák között, amikkel változatosabbá teszem az ételeimet. Ez bizony jó dolog.
Vacakul aludtam, mert a szúnyogok a házba is bejutottak és néhányuk egész este kerülgetett, miközben aludni próbáltam. Aztán győzött a kimerültség, de ugyanolyan mosott rongyként keltem, ahogy feküdtem. Viszont az önkéntes feladat szólított, nem maradhattam ágyban. A felmérő útvonal heti bejárásának meg kell történnie, még véráldozat árán is. Tavaly nem mentem el a nőszőfüvekhez virágzásuk idején, mert háromszor annyi szúnyog volt mint idén. Azért most is az aljnövényzetből százával röppentek fel, hogy igyanak belőlem. A sűrű részeken átrobogtam, és nem néztem se jobbra, se balra. Atit küldtem be a fenyők alá, hogy ellenőrizze az ottani gombákat. Én futottam tovább a menedékhez. Szúnyogokkal szembeni türelmemet a nőszőfüveknél akartam elhasználni. Mert tudtam, hogy kedvenc kosborjaimnál el fogok időzni. A gombákról kevés képet lőttem, szerencsétlenkedtem a szúnyogokat hessegetve. Aztán az orchideáknál mély levegőt vettem, és fotóztam. A képválogatás első képével igazán elégedett vagyok. Ati közben szedett egy kis gombát, amiből pörköltet/paprikást főzök. Jó volt a kedvenceimet látni.
Nyári nap virradt fel a kánikula ígéretével, így reggel indultam el a felmérő sétámra. A fő cél a rózsás tejelőpöfeteg Lactarius stephensii volt, kíváncsi voltam nőttek-e újabb termőtestei. 19-én találtam meg az elsőt, amibe időközben beleevett valami jószág, ezért romlásnak indult. Kettévágtam, hogy le tudjam fotózni a tejelését. A metszet alsó részén ott a fehér tejnedv, ami később besárgul. Ez a bizonyíték rá, hogy zárt termőteste ellenére igazi tejelőgomba, vagyis Lactarius. Sajnos a fő termőfoltjára valamelyik kerttulajdonos zöld hulladékot hordott. Szomorúan, bosszankodva néztem a kupacot. Ez illegális. Ugyan a csabai kiserdő jóléti ültetvény, de ez nem jelenti azt, hogy telehordható kerti nyesedékkel. Sokan teljesen reménytelenek, hiába is magyaráznék nekik. Nincs mire hatni. Fontos emberi tulajdonságok hiányoznak belőlük. Nagy ívben kerülöm a "butákat". A gombák jobb társaság. Most is jó barátokként köszöntöttem a lakcímeiken felkeresve őket. Megkapó látvány a 100 mm eső hatására előtörő termőtesteik sokasága. A három város zöld folyosójának partján, ahol tölgyek, gyertyánok, hársak vannak, ott meglepő fajok is élnek. Lásd tegnapi bejegyzésem, amikor piruló galócát Amanita rubescens és rózsáskalapú tinórut Rubroboletus legaliae találtam. Sajnos ezekből újabb termőtestekre nem akadtam rá. Azonban a gomba "érzékeli" ha nem tudott spórázni és újat növeszt. Ebben reménykedek. A képválogatásom ismét egyértelművé teszi számodra, hogy miért fontosak a zöld terek. Nem kell mindent felszántani és beépíteni.
Most csak ilyen kutyafuttában készült bénácska terülj-terülj asztalkám fotóm van a városban élő fantasztikus gombákról. Erőnléti sétára mentem, nyolc kilométert tettem meg, és közben azon kaptam magamat, hogy kapdosom fel a gombákat. Fotózni az alacsony napállás miatt, későn indultam el, nem tudtam. Csak ügyetlenkedtem volna a gép beállításával. Amiért mégis megosztom a képet és rakok ki bejegyzést, az a kép majdnem közepén lévő gomba miatt van, ami a piruló galóca Amanita rubescens. Van még egy extra gomba a válogatásban, a rózsáskalapú tinóru Rubroboletus legaliae. Ez a két faj teljesen új nekem Békéscsabán. A medárdi esők igazi erdei nagyágyúkat is előcsaltak. Holnap direkt gombászni megyek és alaposan körülnézek. Csak megjött a vágyott termőhullám. Nem kell hegyre mennem, helyben vannak a gombacsodák.
Legutóbb 11-én jártam kint a gombász birodalmam központjában. Két hét alatt az esőknek köszönhetően több gomba lett, de még mindig csak felfutóban van a hullám a telített talaj miatt. A gombák is lélegeznek mint mi, nem könnyű nekik az iszapos földben. Ha marad a magas páratartalom a levegőben, akkor a jövő héten is bőven gyönyörködhetek a kedvenceimben. Érdekes, hogy a telített talaj ellenére a naposabb, nyitottabb részeken már porszáraz a felszín és az avar. Ez persze csalóka, mert belépve a fák közé megcsap a tömény páratömeg. Gőzfürdőztünk Atival. Ezért rövidebbre is vettem a felmérő sétát, mert nem bírtam túl sokáig a párolódást. Azért a rövidebb fák közötti idő ellenére bőven sikerült a kint lévő fajok dokumentálása. Abszolút eredményes volt. Másik érdekesség, hogy az igazi formáját még nem mutatta meg szanazugi indikátor ültetvényem. 2018. szeptember 15-én például púposra pakoltam a kosaram bemutató termőtestekkel, olyan sok faj termett. Vagy a tavalyi esős nyárnak köszönhetően július 23-án is több gombát láttam mint most. Félre ne érts, nem panaszkodom, jól éreztem magam a gombák között, csak fura, hogy a nagy esők ellenére ilyen szórványos a termőtestek megjelenése. Ennél azért nagyobb bummra számítok. Figyelem a termőhullámot. Aztán kiderül, hogy mi a csuda van.
A gombák mellett ránéztem a folyóinkra, ahol a Fekete- és Fehér-Körös találkozik és Kettős-Körösként mennek tovább. Ez Kétkörösköz közepe. Itt érzem a legjobban magamat. Kedvelem mindhárom egykori és mai megyeszékhelyet: Békést, Gyulát, Békéscsabát, de tudom, hogy az igazi központ Doboz, az egyetlen településünk, aminek lakossága helyben vészelte át a török dúlást, mert el tudtak bújni a nádas és az erdő rengetegében. A Fekete-Körös mentén elhelyezkedő "erdők" a növényzetük alapján természeti szempontból is értékesnek tekinthetők. Ezért a faanyag áránál jóval többet érnek. Valamint itt található a nyaralótelep, aminek kihasználtsága közel sem százszázalékos, holott az egyik legértékesebb megyei terület. Itt szó szerint az erdőben lettek kialakítva a nyaralótelkek. Nem utólag ültették a fákat. Ez a szinte teljesen fátlan alföldi pusztában abszolút különleges. Fogalmam sincs, hogyan lehetne nagyobb figyelmet fordítani Doboz-Szanazugra. Miként lehetne fellendíteni, a régi pörgést visszahozni.
Atival besétáltunk az egyik utcába, mert van itt egy borvörös susulyka lakcímem, de nem voltak kint a termőtestek, és elmentünk a végéig, ahol az erdő zöld fala állított meg minket. Néztem kicsit a magas kőriseket, mutattam Atinak, hogy milyen magasak, megvannak harminc méteresek is. Ennyire magas fákat ritkán lehet látni Kétkörösközben. Meglepőek. Képet nem lőttem róluk, mert fotó nem adja vissza a méretüket. A csendes kis utcában elkapott minket a nyaralótelep hangulata, összenéztünk Atival, mert ugyanazt éreztük, mintha nyaralnánk mi is. Ami vicces, mert mindketten önfoglalkoztatók vagyunk, akkor dolgozunk, amikor megbízás van, vagyis a kötetlen időbeosztásunk miatt nekünk kis túlzással mondva folyton nyaralóidő van. Nincs napi mókuskerék. Nem kell időt szakítanunk a pihenésre. Ennek ellenére értékeltük Doboz-Szanazug szezoneleji hangulatát. Az egyik motelbe diákcsoport érkezett. Zsibongott a hely. Atinak mondtam, hogy jók az ilyen sulis kirándulások, mert nekem is életre szóló emlék a 92-es mecseki vándortábor. Akkor láttam először a szentjánosbogarak röptét az orfűi diákszálló mögött.
A Fekete-Körös gátjáról megpillantottam a hegyeket. Mennyire ostoba az ember, ahogy mondvacsinált harmadlagos jellemzők alapján felosztja populációját törzsekre és azok acsarkodnak egymásra, miközben közös károkozásunk miatt a saját létünket veszélyezteti a természeti környezet pusztulása. Hülyék vagyunk. Ez a valóság. Néztem a hegyeket, a Körösök vízgyűjtőit, a bölcsőjét a folyóinknak. Vajon a folyót érdekli, hogy melyik törzs földjén folyik át? A madarat, hogy hol fészkel és hová repül át táplálkozni? Csak az ember olyan hülye, hogy határt szab és haláláig ragaszkodik hozzá. Pedig az ég is határtalan és ugyanaz a Nap süt ránk, ugyanazokat a csillagokat látjuk, és a folyók is közösek. Összekötnek minket. Undorodok a nacionalizmustól, mert az elme egyik mételye. Téveszmék sokasága kezdi ki az értelmet. Oda-vissza homályos mítoszok alapján próbálnak valami nemzeti tartást összetákolni maguknak az emberségüket elvesztők. Mert aki harmadlagos tulajdonságok alapján osztja fel az emberiséget, képes minden rútságra. Nem az életet tekinti mértéknek és értéknek. De elkanyarodtam a természeti értékektől, amik elsődlegesek számomra. Jöjjön a képválogatás. Most is gyönyörűek voltak a kedvenceim.
Hétkor kiszaladtam a piacra, mert látni akartam a gombász bácsi pultját. Biztos voltam benne, hogy átment az öreg a napokban a hegyekbe. Volt is nála kis ládányi rókagomba. Mondta, hogy ma szintén megy, mert akar hozni vargányát. Szerda az egyik piacos napunk, akkor nagyobb a forgalom, megéri több gombával készülni. Valószínűleg holnap reggel ismét kinézek a csabai piacra. A mai látogatás után nyakamba vettem a várost és eliramodtam az Árpád-sor felé át a Jókai úton, a Bartok Bélán és letértem a Dózsa György utcára majd a strandnál fordultam rá az indikátor útvonalamra. Igyekeztem a szemlével, mert ebéd időre haza akartam érni. Pár nappal korábban jártam itt és kerestem a változékony tinórut, de nem volt kint. Most viszont több helyen előtörtek termőtestei. A nyitóképen az egyik termőfoltja látható. De készítettem még egy képet, a válogatás első fotója, amin jól megfigyelhető a tönk vörös színű hálószem mintázata. A húsa sérülésre kékül. Alapos főzéssel ehetővé tehető, de nem vargánya ízű. Viszont nagy, kiadós, húsos gomba. Nincs, akinek ne keltené fel a figyelmét. A többi képen sorrendben: útszéli tinóru, galambgomba faj, kis őzlábgomba faj Lepiota sp. (ezek közt vannak halálosan mérgező apróságok), sziki csiperke és vadszeder látható. Ezt azért fotóztam le, mert a Jókai úton dísznek ültetett madárbirs közt nőtt. Kis erdei flóraelem a városban.
Az év első nagyobb gombafutamja indult el. Azt se tudom, hogy merre fussak. Mindenhol gomba nő. Ami jó.
A tikkasztó aszályt követő özönvíz felpörgette a gombászokat. Izzanak a fórumok, nem győzöm követni a sok bejegyzést. Úgy tűnik, hogy a fele ország az erdőkbe tódul gombászni. A pezsgésből én sem maradhatok ki és a pontos előérzetem ellenére a hetet gombászattal zártam. Ati tegnap a Zemplénben túrázott, de megkértem, hogy gyorsan ugorjunk ki Póstelekre. Ő beül a kutatóházba beszélgetni Judittal, én addig gyorsan körbemegyek a felmérő útvonalon. Ez így is történt. A kutatóházat övező génbankban egyből gombákra leltem, kicsit gyönyörködtem bennünk. Aztán indultam el a kastélyparkba, amin túl menve elértem a "menedéket", majd onnan visszasétáltam a kutatóházhoz. Ez oda-vissza 2,5 km, tehát abszolút könnyű séta, ami bonyolultabbá teszi, a gombák dokumentálása, mert most van mit fotókkal megörökíteni. A nagy termőhullám első fodrozódásai megjelentek. De tényleg az év 26. hetén lesz az igazi áradat, ami kitart július első feléig. Természetesen csökkenő faj- és termőtest számmal. A hűvösebb időben kicsit lassabb a növények fejlődése, csak most nyílt ki a kétlevelű sarkvirág (első kép), és a széleslevelű nőszőfüvek közül is csak egyen láttam néhány virágot (utolsó kép). A képválogatás harmadik növénye az édeslevelű csüdfű, ami sokfelé megtalálható száraz jellegű, kissé meszes talajú tölgyültetvényeinkben. A nyitóképen a vörös tinóru van. A többi gomba sorrendben: kerti tintagomba, szemcsésnyelű fenyőtinóru, vörös tinóru, füstszínű tejelőgomba gyenge áltintagomba, erdei szömörcsög, keserű galambgomba. Jogos a kérdésed, hogy ezek közül mégis melyik az ehető. Azonban húsz év gombászat után engem kevésbé érdekel a termőtestek étkezési értéke, sokkal jobban vonz a szépségük. Ha érdekel, hogy melyik ehető és melyik nem, illetve miért nem, keress meg és rendelj tőlem gomba- és természetismereti előadást.
