Rutin kör a háztájiban

Egy hét után ismét körülnéztem két indikátor helyemen. A nyitóképen a szanazugiban megörökített molyhos tinóru látható, amiről közelebbi képet is lőttem. Ez az élőhelyi fotó egy picike részlet a tölgyültetvényből, ami keményfás ligeterdő származéknak nevezhető. Sajnos elérte vágáskorát, pár éven belül végig kell néznem tarvágását. Ezek a nyolcvan éves tölgyültetvények vannak a legközelebb ahhoz, amit erdőnek lehet nevezni. Ironikus, hogy a faanyagigényünk miatt kivágásra kerülnek. Ha belegondolsz, az erdős-sztyepp övezetből lassan kikerülő dél-keleti országrész a mi életünkben a maradék erdejét is elveszíti. Pedig az erdő az élet eredője, még a mérsékelt övi erdő is jelentősen fajgazdagabb mint bármelyik más élőhely a pusztában. Tehát a gazdasági célú tölgyültetvény is, ami létezése során erdei elemekben gazdagodott, különleges értéknek tekintendő, aminek kitermelése és egyszerű faanyagként való kezelése egyszerűen őrültség a hatodik fajkihalási hullám idején. Szomorúság fojtogat, amikor végigmegyek a felmérő útvonalamon. Amióta tudom, hogy az aktuális kitermelési tervben benne vannak a nyolcvan évesek, azóta nehéz szívvel végzem az életük dokumentálását. Tisztában vagyok az erdészet szorongatott helyzetével, hogy mennyi szabálynak kell megfelelnie a faanyagtermelés során, de azt is észre kéne venni, hogy egy alig 4%-os erdőborítottságú megyében a faanyagtermelést újra kéne gondolni és a meglévő természetesebb állományokat a fajkihalást lassítandó megőrizni. Én tudom, hogy mitől tart az erdész, miért vágja ki a nyolcvan éves kocsányos tölgyeket. Mégis újraveti a tölgyet. Bár abszolút károsnak tartom, hogy vörös tölgyet is vet, aminek semmi keresnivalója a hazai flórában. Sajnos vonzó nagy makkját terjesztik az állatok, vagyis terjed. Kiöli maga alól az őshonos erdei fajokat, vagyis hozzájárul a táj kiüresedéséhez. Ilyenkor elgondolkozok, hogy mennyire is természetvédő az erdészeti tevékenység? Jaj, de tényleg nem akarom az erdészeket bántani, mert több oldalról szorongatott szakma az övék. Inkább te hozzád fordulok, blogom olvasója. Mert a te vásárlási döntéseid és tudatlanságod befolyásolja a világ sorsát és a gyermekeid jövőjét. Bizony. Mindannyiunk felelőssége az élet fenntartása a Földön.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése