"Egy a természettel"

A tavaly áprilisi fotómon két őz sétál Nagyréten a város közelében. Egyértelműen kultúrtájban készült a fotó. Ez már kapásból bajossá teszi számomra a vadászati kiállítás szlogenjét. Miféle természettel lenne egy, aki vadászik? De tényleg. A Kárpát-medence évezredek óta lakott, milliók éltek itt és alakították át a tájat. A 19. századi folyószabályozás, a földek nagyarányú feltörése és megművelése, az erdők többszöri tarvágása, majd az idegenhonos fajok telepítése gyakorlatilag felszámolta az eredeti növényzetet. Rég eltűnt a vad természet, legalább két évszázada nagyon erős emberi hatás alatt van a teljes medence. Tehát mégis miféle természettel lenne egy, aki járja a terepet és ott vadászik, horgászik, gombászik? Nincs természet, csak kultúrtáj, amit az ember alakít a szükségletei szerint. Ebben járunk, amikor a jelenben ősi tevékenységeket folytatunk vagy imitáljuk azokat. A vadászat, horgászat, szarvasgomba gyűjtése engedély köteles. Kész csoda, hogy gombászni szabadon lehet, de csak azért mert abban nagyon kicsi pénz van és mindig is a szegények időtöltése volt, semmi megbecsültsége. A horgászok a nagy számuk miatt tudtak elérni lobbi erőt, míg a vadászat főúri szórakozásból lett jelenkori hobbi. Elég nagy különbség van a hivatásos és vendégvadász között. Előbbi rosszul fizetett szakember, utóbbi hobbiból lő ezt-azt és fizet érte nem is keveset.
A tájban nem természeti erők irányítják a vadászható állatok életét, hanem tudatos vadgazdálkodás. Az apróvad például nem is tud már megélni a hatalmas, csupasz szántók közt, muszáj mesterségesen nevelni és aztán szabadon engedni vadászati célból. A nagyvadak, őz, vaddisznó, dámvad (utóbbi nem őshonos) a kis erdőterületekre nézve kész sorscsapások. Doboz-Szanazug erdőtömbjében nagy vadaskert van, de nemcsak ott találkozol az állatokkal. El se tudnak bújni előled. Biztos lehetsz benne, hogy bárhol is menj be Kétkörösköz pici erdőfoltjaiba, a közeledben lesz pár tucat jószág. Azonban a sok vad ellenére a vadhús mégsem népszerű alapanyag a magyar konyhában. Én például évekkel korábban ettem utoljára dámvadat. Nem is kívánom. Csak extra különlegesség, amit igen ritkán fogyasztok. Ez a sokadik ok, amiért értetlenül figyelem a vadászati kiállításra elköltött irdatlan pénzeket. Minek, kinek? Elég drága hobbija valakinek a kiállítás megtartása, amire a magyar emberek adóját költik. Azonban ez a pár tíz milliárd pusztán aprópénz az "uraknak", akik ezer milliárdos tételben fosztották ki az államkasszát és fosztogatták az EU-s fejlesztési pénzeket az eltelt tíz évben. Rongyrázás teljesen értelmetlenül a vadászati kiállítás. De minek van itt értelme? Magyarország régóta illúziókba temetkezett furcsa hely.