Négy nap Dunántúlon II.

Augusztus 21-én reggel nyolckor ébredtem a váraljai ifjúsági táborban. Ati már hatkor felébredt. Elvileg a péntek lett volna a szabadnap, amikor Ati nem túrázott, így én dönthettem el, hogy hová menjünk. Akár gombászhattunk volna is. Azonban a Kelet-Mecsek idén nem kapott elég esőt, aminek több látható jele volt. Nem erőltettem a gombászatot a nyári melegben, a bizonytalan cél helyett konkrétat jelöltem ki. Eleve szerettem volna a déli kéken menni, teljesíteni egy szakaszt. Ezért a Hidasi-völgyet választottam. Ati vett mindhárom kéktúra füzetből, így ő a füzetjébe pecsételt Zobákpusztánál, ahol a kocsit hagytuk. Aztán tizenegy órakor nekivágtunk a völgynek a kék jelzéseket követve. A szakasz népszerűségét jelezte, hogy több túrázóval is találkoztunk. Egy idős pár a forrásokat kereste fel a völgyben. Sajnos a szárazság miatt a Hidas-forrásból is alig csordogált a víz és a patak éppen csak folydogált. Átkelni rajta sehol sem jelentett gondot. A völgy mikroklímájának hála láthattam gombákat, de egyik sem volt szép állapotban. Inkább nem erőltettem a fotózást. Mobillal kattintgattam. 

A völgy legnagyobb látványossága nekem az öreg bükkfa volt. A többi fához viszonyítva is jól érzékelhető a mérete. Elképesztő matuzsálem. Amikor először vettem észre a bükkfákat a Kisújbányára vezető út mellett még 2018-ban, meglepődtem. A bükk hűvösebb-esősebb klímát kedveli, ami miatt 800 métertől felfelé található meg a hegyvidékeken. A Mecsek túl alacsony, ráadásnak szubmediterrán jellegű a klímája, amik miatt nekem egyáltalán nem jutott volna az eszembe itt bükkfákat keresni. A domborzat generálta mikroklíma csodákra képes. A patakvölgyek kis oázisok a bükk számára, így olyan tájegységekben is megél, ahol tényleg egzotikumnak számít. Alapvetően a tölgyekért vagyok oda, de az idősebb bükkfák ugyanúgy lenyűgöznek. A Cigány-hegyre vezető leágazásnál is áll egy idős példány, amit ismét megcsodáltam és lefotóztam. A hatodik képen láthatod. Harmadszorra jártam nála. Idén nem mentem fel a kilátóhoz, mert sokan jöttek-mentek és én már kétszer voltam odafönt. Atit felküldtem, mert ő először járt itt.

Délután kettőre megérkeztünk Kisújbányára, aminek bevezető útján pont szembe jött velünk az egyik csabai turistaegyesület csoportja. Kicsi az ország, mondtam az ismerős túravezetőnek. Teljesen megértem, hogy miért választották úti célnak a Kelet-Mecsek legszebb részét. Én is szívesen jövök ide. Kezdek otthonosan mozogni benne. A hazatérés érzésével rogytam le a vegyesboltnál kifújni magamat. Ati is pihent pár percet, majd visszaindult Zobákpusztára az autóért. Én pedig bementem az Óbányai-völgybe a Ferde-vízeséshez. Aztán délután négykor elindultam az aszfaltozott úton, de nem sikerült elérnem a főutat, mert Ati gyorsabb volt. Pont szembejött velem a szerpentinen. Gyorsan beugrottam az autóba és rükvercben mentünk pár száz métert, mert természetesen egy másik kocsi lefelé igyekezett. Izgalmas volt. Innen már kevés dolog történt velünk. Hat óra körül elhagytuk Baranyát és átmentünk Somogyba. Este hétre már Taszáron voltunk a szállásunkon. Szombaton a Zselicben túráztunk, de erről később írok, ha kihevertem lelkileg az élményt. Bevezetőnek csak annyit, felforrt az agyvizem a rontott erdők látványától.