Négy nap Dunántúlon IV.

A hosszú hétvége negyedik napján hajnali négykor ébredtünk a taszári szállásunkon. Az utolsó napra Ati egy könnyű túrát választott, a kallósdi Erdőkerülő 22 km-es távját. Ezért ötkor elindultunk Somogyból Zalába, hogy a Zselic után a Zalai-dombságban túrázzunk. Azonban előbb tettünk egy kitérőt a 67-es úton a zenélő szakasz miatt. Tehát elmentünk Kaposvártól a Balaton felé, majd visszafordultunk. Totál megérte. Feel good poén a zenélő út. Szeretem a dalt, valahogy megragadt a memóriámban és ha olyan kedvem van, akkor eléneklem magamnak. Kár, hogy a környék falvainak lakosait picit meggyötri a gyakran hallható dallam. Biztos valaki gondolt rá, hogy ki az az ökör, aki miatt már hat előtt dalol az út... Üzenem neki, hogy mi voltunk. Pontosan 5:50-kor mentünk végig rajta. A kedves kis poén megadta az alaphangulatot, egyáltalán nem voltam már bepöccenve. A kedvemen sokat javított, hogy a hidegfront lehűtötte a levegőt és felhőket vont az égre, megszűrve a napfényt. A frissebb levegő sok terhet levett rólam. Sima utunk volt Kallósdra, ahová fél kilencre megérkeztünk.
Atival együtt indultam el, de ő nagyon hamar maga mögött hagyott, én pedig kicsit bóklásztam a fák között. Végre itt tudtam egy-két normálisabb gombafotót lőni. Bár éppen vastagabb felhőzet vonult át, amitől még sötétebb lett a fák között. Ezért a lisztgomba után felhagytam a fotózással és továbbmentem. A 4 km-es távot választottam. Bár a nyitóképen látható útjelzőnél elgondolkodtam, hogy a 10-esre menjek, de három nap párolódás és mászkálás után inkább a könnyű sétánál maradtam. A rövidke táv pont jól esett a felhős, enyhébb időben. Sajnos a második képen látható, hogy a Zalai-dombságban sem úsztam meg a szembesülést a tájrombolással: halott fák, invazív kanadai aranyvessző Solidago canadensis, munkagép által feldúlt dűlőút, aztán kukoricaföld... Picit forgattam a szemem, aztán megvontam a vállam: az ember képtelen együtt élni a természettel, muszáj felszámolnia azt, mert többé nem otthona. Ha felszámoljuk az élővilágot, a saját létfeltételeinket is megszüntetjük. Érdekes taktika. Evolúciós zsákutca a fajunk a látszólagos tündöklése ellenére. Inkább nem folytatom a gondolatmenetet. 

Fél tizenegyre visszaértem az autóhoz és beültem megvárni Atit, aki fél egykor megérkezett. Huszonkét kilométert megtett négy óra alatt. Ez jó idő. Kicsit szusszant, evett, aztán megbeszéltük a hazautat és a kitérőt Iharosberény felé, amiről korábban már írtam. A gesztenyés volt a négy nap végén az extra jutalom.
Így visszatekintve nagy pech volt pont kifogni a melegebb nyári időt, a harminc Celsius fok körüli meleg három napon át szívta az erőmet. Jelentősen jobb volt a közérzetem vasárnap a hidegfrontnak köszönhetően. Jó lett volna többet gombászni. Szerettem volna több gombafotót készíteni. Csak néhány sikerült. Pedig az egyik legtökéletesebb élmény elmerülni a termőtestek csodálatában, és ott szöszmötölni az avarszinten a gombák között. Annyira békés és csendes mikrovilág. Na majd legközelebb a háztáji megadja, amire vágyom. Nem vonz a messzeség. Egy időre elcsendesült a kalandvágyam. Agyonverték a rontott erdők... És most itt az utolsó képválogatásom a dunántúli utazásról.