Négy nap Dunántúlon III.

A dunántúli utazás harmadik napja pocsék emlék. Semmi kedvem a megírásához, de a tanulsága miatt erőt veszek magamon. Basszus, hogy negyvenen túl is beleesek a pozitív elképzelés csapdájába! Pedig számtalanszor megtapasztaltam, hogy jobb semmit sem várni, mert akkor nincs csalódás. Én bolond, teljesen ráizgultam a Zselicre. Régóta nem jártam igazi erdőben, nagyon vágytam rá, és az ígéret: "Simonfa fő látványossága a természeti környezet." felpörgetett. Aztán akkora maflást adott a valóság, hogy csillagokat láttam, de nem a Zselici csillagparkban, ahová nem mentünk el. Olyan szinten felképelt a rontott erdők látványa, hogy délutánra bucira dagadt fejjel egyetlen egy dologra vágytam, begubózni a szálláson és kialudni a mérgemet. Amikor háromszáz kilométert utazok a természeti környezetért pontos elképzeléssel arról, hogy ez mit jelent, AKKOR NEM FEHÉR AKÁC ÜLTETVÉNYEKRE SZÁMÍTOK A TÚRÁM ELSŐ KILOMÉTERÉN EGYBŐL. Igen, most ordítottam, mert pokolian dühös vagyok. Van egy kép a válogatásban, amin egy bükkfa áll akácültetvény szélén. Szinte éreztem, hogy egymásra nézünk a fával, és a fa sem értette a dolgot, mi ez az egész, amiben él. Nem tudtam semmi jóval biztatni.

Itt egy "gyönyörű példa a természeti környezetre", jellegtelen tölgyes, vagyis kezelt ültetvény. Itt kizárólagos cél a faanyagtermelés. De láttam haldokló (fiatal) fenyőültetvényt, utolsó évüket élő hagyás bükkfákat, elvadult újulatot, és egy egész irtást tele parlagfűvel! (A képválogatásban láthatsz hagyásfát kiemelkedni az újulatból, de az egy tölgyfa. A bükkök elkeserítően néztek ki, nem lőttem fotót róluk.) Valamint sok-sok fehér akácot, a Zselicben. Pedig csak tíz kilométert sétáltam, de egy életre elegem lett a tájegységből. Biztos vannak "érintetlen" részei, szép erdői is, és csak nekem nem volt szerencsém, de a látottak alapján komoly bajban vannak az erdők odaát is. Pedig nem úgy indultam neki a napnak, hogy délután kettőre felforr az agyvizem. Ati a Zselici négy fa túra nagy távjára nevezett elő. Amíg ő harminc kilométert tett meg, én a tízesen mentem végig. Nem neveztem a túrára, nem érdekelnek a teljesítménytúrák, mert nem szeretek átrohanni a tájon. Én szemlélődök, dokumentálok, befogadok, és remélem, hogy pozitív lesz az összkép. Hát, 22-én szombaton a totális negatív tartományba lökött az élményanyag. Egyáltalán nem azt kaptam, amit reméltem. Pedig sokáig reménykedtem, hogy mégis minden oké lesz és pazar anyagot gyűjtök a Zselicben. Nem jött össze. Nincs is kedvem többet írni. Kiszórom a képeket és kész.