Kizsigerelt táj

Békés megyében cirka 340 000 ember él 75 településen. A megapoliszok korában, ahol egy-egy óriási városnak több milliós lakossága van, megyényi területen pár százezer ember meglepően kevés. Azonban fontos tudni, hogy a megyének régóta nem célja a lakosság megtartása, a mezőgazdasági nagyüzem gigászi táblái gépekkel könnyedén művelhetők. Az más kérdés, hogy a vízhiány miatt, a tartósan aszályos időszakokban tönkremegy a vetés vagy ki se kel... Ha nincs víz, öntözőberendezés, ellehetetlenül a nagyüzemi gazdálkodás. Ugyanígy, ha nincs elég víz, elpusztul az erdő. Az erdei ökoszisztéma végóráit a szülőföldemen végignézhetem. Szívderítő éveknek nézek elébe... Azonban hiába vagyok tisztában a helyzettel, az éles kontraszt dél-nyugat és dél-kelet között ismét oldalba rúgott. Amint elhagytuk Kecskemétet, az utolsó csárda után, elhalkult az élet. A kultúrtáj után a kultúrsivatagba értünk. Hihetetlen, hogy mekkora különbség van az ország déli felének két oldala között. Pedig a Dunántúl sem gazdagabb! Sőt Tolna megyében még kevesebben élnek mint Békésben. 

Azonban nagyon látszik, hogy dél-keletet tényleg tönkretette a törökdúlás. Valamikor ugyanolyan sűrű faluhálózatunk volt mint Dunántúlnak. Az elpusztult Árpád-kori templomok jelzik a falvak helyét. 150 év kiesett a történelmünkből. A 18. század második felében idegen ajkú urak gyarmatosították a megyét és hoztak telepeseket a benépesítésére. Mivel nagyon kevesen maradtak a tájat valóban magukénak érző emberek, akik becsülték annak adományait, tudatos és szívtelen gazdálkodás indult meg. Lelkileg is senki földje lett dél-kelet. Ez a gyökértelenség, arculatnélküliség most tűnik fel nekem saját magamban. Sosem éreztem igazán mély érzéseket a szülőföldem iránt. Mit lehet szeretni a pusztában és a kemény mezőgazdasági munkában? Itt nincs öröm, csak disznóvágáskor a duhaj pálinkás mámor, ami inkább keserű őrjöngés mint felszabadító boldogság. A nehézségek, a kiszolgáltatottság, az idegen akarat mind ellehetetlenítik az emberi élet kiteljesítését. Érthető, hogy miért keseredik meg a lélek idő előtt és halunk meg korán. Vagy miért mennek el, akikben még buzog a tettvágy. Illúzió, hogy itt a kizsigerelt tájban boldog lehetsz.

Nagyon mély és komoly szemléletváltásra lenne szükség a tájhasználatban. Egyszerűen tarthatatlan tovább a rettegés a víztől. Túl jól sikerült a folyószabályozás, pangó vizes csatornákká silányodtak a Körösök, a megye érhálózata. Hasonlat jön, ha rossz a keringésed, hamar súlyos testi panaszaid lesznek, pont ugyanígy van a szülőföldem esetében is, a kiegyenesített folyók képtelenek betölteni funkcióikat és elég vizet adni a földnek. Az egykori vízi világból félsivatag alakul ki miattunk. És az erdők teljesen megsemmisülnek. Gombászként az erdő rendkívül fontos számomra. Azonban a mezők gombáira is gondolok, mert a mezei fajoknak még sanyarúbb a sorsa a 2000 óta még inkább felerősödő időjárási anomáliák miatt. A klímaváltozás valós folyamat és javában átalakítja a világunkat. És itt most bejezem a bejegyzést, mert kezd nyomasztóvá válni. Később folytatom és újragondolom.