A bizalmatlanság növeli a stresszt, ami állandósulva krónikus testi panaszokat okoz, és megrövidíti az életünket. Egy atomizált, bizalmatlan, rejtetten agresszív ember tömegben kiteljesedett emberré válni kvázi lehetetlen, mert a negatív hatások megnyomorítanak mindenkit. Februárban lehet a leginkább látni, hogy mennyire meggyötört az "őshonos" lakosság. Ijesztő látvány, ami minden évben rám hozza a frászt, pedig született magyar vagyok, azonban megőriztem az érző szívemet, és bizony fáj, amit látok. Ennek nem így kéne lennie, mert igen is lehet másként élni az életet. A nyomorúságunk egyik oka a fel nem dolgozott traumáink. A másik az érdekérvényesítés totális hiánya. Annyiszor leírtam, de leírom újra, a saját érdekeidet neked kell megvédened, mert mindannyian egyszer élő önző lények vagyunk és nincs időnk a másik bajára. És jogodban áll érvényesíteni a "jó" élethez, az emberi bánásmódhoz, a jogegyenlőséghez való jogodat. Ezek alapvető igényeink, mert ezek teszik lehetővé, hogy embernek nevezhessük magunkat, és ne "beszélő állatként" kelljen valaki hasznára végigkínlódnunk a létezést.
Kétféle ember van. Az egyik társadalmi lénnyé válva képessé vált az együttműködésre. Lelkiismerettel rendelkezik, a másik számára káros viselkedése esetén bűntudatot érez, és képes bocsánatot kérni. Egy kis neurózis teljesen természetes, jelzi, hogy szociálisan érzékeny ember vagy. Vagyis a "jó" oldalon állsz.
A másik teljesen önmaga körött pörög, személyes hasznát nézi, és a másikat eszköznek tekinti céljai elérése érdekében, vagy olyasminek, ami céljai útjában áll. Harcolhat nyíltan vagy rejtetten. Mindannyian tudunk agresszívek lenni, és az agresszió normális, de használatának módja sokat elmond az adott emberről vagy arról a rendszerről, amiben létezel. Az első ember típus együttműködéssel éri el nagyobb céljait, de a másik típus agresszióval. A nyíltan agresszívekből lesznek a börtöntöltelékek, a rejtett agresszívek pedig képesek eljutni a legmagasabb tisztségekig is. Oh, nem pszichopaták ők, a megküzdési stratégiájuk teszi őket fenyegetővé számodra is. (Egyébként a valódi pszichopaták kevesen vannak mindannyiunk szerencséjére.)
Együttműködő vs. harcias. A társadalom számára az előbbiek jelentik a főnyereményt és az utóbbiak a kockázatot, főleg ha kezdenek egyre többen lenni! A nyílt agressziót könnyű felismerni, de a rejtett agressziót nehezebb, és ezért jelent nagyobb kockázatot rád nézve. A rejtett agresszív személy nem akar együttműködni veled, ő győzni akar, tehát le fog nyomni, az áldozata leszel és átgázol rajtad. A saját érdeked, hogy felismerd és védekezz ellene, akár úgy, hogy nagy ívben kikerülöd és minden kapcsolatot megszakítasz vele. Bármennyire hihetetlen, de vannak emberek, akiknek nincs lelkiismeret furdalásuk, amikor valakit felhasználtak a személyes céljaikra. Miért is lenne?! Gondolkozz egy kicsit az ő fejével, elérte a célját, neki főnyeremény az élet, örvendezik, és megy tovább. Te csak egy eszköz voltál számára, semmi több. Az empátia erőforrás igényes adottságunk. Nem mindenkinek éri meg kifejlesztenie. Szóval igen, meglepően sok embernek, akik egyébként normálisak, semmiféle lelkiismeretfurdalást nem okoz más emberek eszközként való használata. Ha benned viszont van bűntudat, akármennyire kellemetlen, de ez egy jó jele annak, hogy te egy szociális lény vagy, aki nélkülözhetetlen a társadalom egészséges működéséhez.
A rejtett agresszív ember profi manipulátor, aki szemérmetlenül visszaél a bizalommal, hogy a szociálisan érzékeny ember jóhiszeműen fordul feléje. Emberi tragédiák mindenfelé. Pedig a testünk jelez, ha rejtett agresszív személy jelenlétében vagyunk. Valami rossz érzés, bizonytalanság lesz úrrá rajtunk, miközben a felszínen minden rendezett, de mégis szívünk szerint nyomban lelépnénk. Hallgass a megérzésedre, és futás! A rejtett agresszív személy a személyes haszna érdekében téged is eszköznek vagy akadálynak lát és szemérmetlenül használja manipulációs trükkjeit, amiket tökélyre fejlesztett és ismeri a szociálisan érzékeny ember gyenge pontjait is, amikre nagyon nagy pontossággal céloz. Pontosan tudja, hogy ha te empatikus vagy, elsőként nem feltételezed róla, hogy szemétláda lenne, hiszen olyan rendes ember... Hogy mennyien esnek bele a látszat csapdájába! Pedig igen, nagyon sokan utolsó rohadékok és gond nélkül használnak másokat lábtörlőiknek. Mert ez a működési módjuk, így élnek túl, így gyarapodnak, hogy kvázi "ragadozók" és a többieket, a szelídeket dézsmálják. Tudsz követni?
A rejtett agresszív személyek kedvelt manipulációs trükkjei, jól figyelj: banalizálás, amikor romboló viselkedését kicsinyíti. "Véletlenül löktelek meg. Jaj, hogy elestél és eltört a csuklód. Még szerencse, hogy nem a lábad. Be tudsz menni egyedül is a sürgősségire." Ha valaha is volt hasonlóban részed, és nem menekültél el időben... jaj neked.
Hazudozás: igen, vannak emberek, akik szemrebbenés nélkül hazudnak, mert számukra ez előnyös, és mivel jó nekik, nem érzik magukat ettől kényelmetlenül. Érted az ilyen személy logikáját? Jobban teszed, ha felfogod az észjárását, mert egyből nem fogod mentegetni, mert ő sosem áldozata a viselkedésének, te vagy az ő áldozata. A hazudozás profi mesterei gyakran sorban igazat mondanak, de úgy hogy a lényeges információt elhallgatják a másik előtt!! Ez egy profi ködösítő terelés, és így az egyik legveszélyesebb is.
Tagadás: "Kicsoda? Én? Jaj, dehogy, nem tettem ilyet." A rejtett agresszív személy képes nyíltan tagadni bántó viselkedését. Ezzel összezavar téged, és máris ő van nyerő helyzetben, ami neki jó, neked rossz. Mert te fogsz lelkiismeret furdalást érezni, amiért vádolod őt, vagyis hogy próbáltad szembesíteni a számodra fájó tettével, szavaival stb. De ne feledd, neki nem fáj, ami neked igen. Ő nyerni akar veled szemben. Ez motiválja. Nagy ívben tojik rád, és nem azért mert gonosz vagy "beteg". Egyszerűen neki ez az alap stratégiája az életben maradáshoz.
Szelektív figyelem/figyelmetlenség: Mindkettőt használja ellened. Nagyon is tud figyelni, amikor nyerő helyzetben van, és hirtelen elromlik a memóriája, amikor szembesíteni próbálod a tetteivel, bántó szavaival.
Racionalizálás: "A te érdekedben." A rejtetten agresszív személy kiemelkedő intellektussal társulva még veszélyesebbé válik, mert hihetetlenül ügyesen tudja megmagyarázni, hogy miért a te érdeked az ő érdekérvényesítése.
Figyelemelterelés: Hányszor próbáltál már egyértelmű választ kapni egy rejtett agresszív személytől, és sosem sikerült. Profin tudják a beszélgetést úgy terelni, hogy sose kelljen nyílt választ adniuk. Bár egy igen/nem választ váró kérdéssel sarokba lehet szorítani őket is. Ilyenkor viszont felkészülhetsz a néma csend után a kitörésükre és futás! Legyen egérút. A rejtett agresszív személy bizony nyomban képes nyílt agresszióra váltani, amint manipulációs technikái csődöt mondtak, és ilyenkor meglátod az igazi arcát, vagy az arcodban az öklét, mielőtt elveszítetted volna az eszméletedet.
További manipulációs technikák: burkolt megfélemlítés, bűntudatkeltés, megszégyenítés, áldozatszerep, az áldozat hibáztatása, szolgaszerep, hízelgés.
Kötelező olvasmány 14 éves kortól, hogy ne legyél áldozat, illetve hogyan legyél együttműködő ember ezen káros technikák elkerülésével: Dr. George Simon, Báránybőrben.
Illetve a manipulációt is lehet helyesen használni, de ehhez igen erős lelkiismeret, jól meghatározott közjó és közös cél szükséges. Csak nagyon kevesek képesek ellenállni a manipulációval szerzett "gyors javak" csábításának. Sajnos ilyen téren is emberi tragédiák vesznek körül minket, az állítólagos "nagyjaink" szánalmas kicsinysége oly nyilvánvalóvá vált, amint hatalmat kaptak. És egy másik cikkemet is figyelmedbe ajánlom, mert nem vagyok szent, de szeretnék egy normálisabb társadalomban élni.
Jól felfogott érdekemben
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése