November dicsérete

Az év tizenegyedik hónapja, avagy őszutó a vegetációs időszak elcsendesülésének ideje. Lehullanak a fák levelei, ugyanakkor a kora tavaszi hagymások kicsiny zöld hajtáscsúcsai megjelennek, de a vastag avar eltakarja a következő tavasz jeleit. A tájban a dél felé tartó madarak időznek, és az égen is lehet látni csapataikat. Hamarosan megjönnek északról a nálunk telelő vetési varjak, amik számára a mi telünk enyhének számít. Károgásuk biztos jele lesz a tél idejének. Sajnos a fagyos évszak a klímaváltozás hatására jelentősen megváltozott, olyan enyhe lett, hogy a talaj nem fagy át, és a havazás ritka tüneménnyé lett. Ironikus, hogy a fagyos napok akkor törnek ránk, amikor tavasszal virágoznak a gyümölcsfák. Az ember viszont még régi megszokásai alapján tekint az évszakokra, és november az elcsendesülés ideje, miközben a vándormadarak miatt mégsem olyan csendes, és a házainkhoz is közelebb húzódnak az őshonos madaraink és emlőseink, kétéltűink. Nálam a telken zöld varangy, keleti sün telelnek át, és a kertben mezei és házi verebek, fekete rigók, énekes rigók, széncinegék és ökörszem, vörösbegy keresi élelmét. Enyhe teleken nem kell etetni őket, hiszen a rovarok sem dermednek meg, a madarak találnak táplálékot. A természetes hatású kert, amiben bőven van fa, cserje, avar meglepően fajgazdag élőhely. Nem a természet van a városainkban, hanem a városaink vannak a természetben. Az ember nagyon is az élővilág része, és ha felemészti az élővilágot azzal bizony faj szintű öngyilkosságot követ el. Ezt jobb észben tartani: a bioszféra az életfenntartó rendszerünk.

Az élet egy különleges jelenség, ami aktívan dacol az entrópiával. Az ember, te és én is, pusztán röpke ideig létező alakváltozatai vagyunk az életnek. Az ember kivételes tulajdonsága, hogy elméjével képes felfogni az időt és a halált. A középkor kedvenc mondása volt, emlékezz a halálra. A halálfélelem áthatja lényünket, szorongásaink alapja. A halállal szemben a saját megoldásom, hogy középkorú emberként a hagyatékomra koncentrálok, hogy értéket hagyjak hátra, ami gyarapítja a többiek életét. Ez ad nekem erőt és vigaszt. Igen, egy napon meghalok, de a test leállásának, ha természetesen történik meg a folyamat, megvannak a lépcsőfokai, és szerető közegben az élet utolsó értékes tapasztalata, ami lehet tanulság forrása. Igen, félek a haláltól, mert élőlény vagyok, és a megsemmisülés ténye megrémít, de az értékőrző élet egy jó enyhítője a félelemnek. Nem hiszek a túlvilágban és semmiféle hitem sincs, mert pontosan tudom, hogy egyszeri létező vagyok és semmiféle misztikus tartalom sincs bennem, ami majd valahová tovaszáll. Ez semmi több mint önvigasztaló kegyes hazugság. Igen, haltak meg szeretteim és tudom, hogy csonttá és porrá lettek. Nem képzelem el, hogy valami éteri formában léteznek még. Állok a temetőben a sírhelyüknél és a csontot, a hamut látom, semmi többet. A halottaim emléke bennem él tovább. Valójában értelmetlennek is tartom a síremlékeket. Pusztán foglalják az élőhelyet. Az emberi önzés emlékművei. Az embert addig kell becsülni és támogatni, amíg él. A halála után melldöngetve búsulni miatta ócska színjáték, amit az élő ad elő saját maga miatt. A gyász viszont fontos lelki folyamat, jól megélése a mentális egészséghez sokat hozzáad.

Ide-oda kacskaringóznak a gondolataim, hiszen a november elmélkedésre alkalmas hónap. Az embernek időnként rendszereznie szükséges dolgait, hogy átlássa útját, honnan hová tart és még mit szeretne megvalósítani. A nyugalmas elmélkedés és pihenés hozzátartozik az egészséges élethez. Persze ha ehhez helyszínnek a temetőd választod, mert az élet végességéről kívánsz elmélkedni, tedd ezt. Hasznos gyakorlat. Részemről természetjáróként tanulmányoztam a haldoklást is, és a lebontó szervezetek, a gombák rajongójaként nagyon is tisztában vagyok az enyészettel. A termőtestek az enyészet gyümölcsei. Öt éves korom óta tudatában vagyok a halálnak, volt időm gondolkodni rajta és rájönnöm, hogy oly jelentéktelen vagyok, miért bánkódom az elmúlás miatt? Hiszen rácsodálkozhattam valami hatalmasra, aminek kicsiny részét meg is tapasztalhattam. Ettől picit sem lettem vallásos, nem tömködöm be tudásbeli hiányosságaimat képzelettel. Ócska megoldás lenne, méltatlan hozzám. Tőlem kegyes hazugságot ne várj, mert egyetlen vigasz van, az értékek védelme és értékes örökség hátrahagyása. Aki az életet támogatta, nem élt hiába. Ha nem így tettél, pusztán egy fogyasztó voltál, neked kell elszámolnod a lelkiismereted felé. 

Kora este mécsest gyújtok és magamban merengek a múlton. A halott szeretteim elevenek az emlékeimben. Az életem részei voltak és én az ő életük részei, és az én életem által még jelen vannak. Az egyedi ember meghalhat, de tettei és szavai visszhangoznak a még élőkben. Ezért oly fontos emberi értékeidet ápolni és gyarapítani, valamint a közösség számára is hasznossá válnod. Nem a sírnál kell jóemberkedni, hanem életünkben jónak lenni egymáshoz és önmagunkhoz is. Megdöbbentően kegyetlen népség vagyunk, amiben ugyan megtalálható az irgalom szikrája, de oly durván elbánunk egymással, hogy inkább kerülöm az ezt leplező színjátékainkat, amilyen a halottak napja is. Érthetetlen brutalitás, amikor a fennmaradásunkat a közös munka teszi lehetővé. A magyar nemzet elsorvadásának oka a mérhetetlen önzés és agresszió. De ezen a gondolati ösvényen most nem megyek tovább. November első napja a csendes elmélkedésé, mert évtizedek óta ez nálam az újév kezdete. Október 31-vel búcsúztatom az előző vegetációs szezont, és most köszöntöm az újat, mert tudom, hogy ott a talajban a tavaszi hagymásokban megindult az élet. A kertben nyílik az illatos ibolya, mert a rövid nappalokra reagál és ezért ősszel is van egy kisebb virágzása. A kerti díszárvácskák pedig ősszel elültetve áttelelnek és tavasszal hosszan virágoznak. Semmi sem ér véget, pusztán erőit összpontosítva telelésre készül a természet. Ha igazán figyelmes vagy, és valóban becsülőd az életet, télen az emberek felé fordulsz és közösségi célnak szenteled életidődet. Adj, hogy legyen mire emlékezniük az embereknek, miután elmentél. Az örökséged tesz téged halhatatlanná.