Ez egy 2014-es őszi fotóm, de klasszikus problémát örökítettem meg, ami mindig aktuális a gombaszezonban. Első és második ránézésre is nagyon hasonló a két termőtest, ha gyakorlatlan gombász nézi. Ami mégis gyanússá teheti a duót, az eltérő kalapforma, a bal oldalinak kissé szögletes. Azonban a pontos határozáshoz elengedhetetlen lenne kézbe venni a termőtesteket és vakargatva megszaglászni azokat. A bal oldalinak kellemetlen vegyszeres szaga van, a jobb oldalinak kellemes ánizsos. Egyik mérgező, rondán meghajt, a másik remek csemegegomba. Gyakran egy élőhelyen nőnek, sőt köreik érinthetik egymást. Nagyon könnyű felkapkodni pár mérgező csiperkét is. Szerencsére a szakellenőr képes kimazsolázni a kosárból a rosszakat. Azonban fontos, hogy a kezdő gombász is gyanúsnak lássa a füstös kalapközepű, kissé szögletes kalap formájú, vegyszeres szagú, tönkben biztosan krómsárgára színeződő húsú csiperkéket, amilyen a bal oldali karbolszagú. A jobb oldali az erdőszéli, ami szintén sárgulhat fogdosás hatására, de a sárgulás később jelenik meg és megmarad, míg a karbolszagú sérülésre azonnal sárgul, majd a szín elhalványul. A karbolszagú csiperke szaga főzés során felerősödik, taszítóvá válik. Ilyenkor landol a szemétben az egész pörkölt. Ha mégis valaki legyűri, általában több órás gyomorrontás kapja el, aminek mellékhatása a tartós gombaundor lehet. Ritkán előfordul, hogy valaki nem érzékeny a karbolszagúra, de azért a többséget átkozottul meghajtja. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a csiperkék közt nincs halálosan mérgező faj, de azért a gyomorrontást okozó fajokat jobb elkerülni. Óvatosan a vadon termő gombákkal, hogy a gombászat örömteli kikapcsolódás és ne bánat forrása legyen.
A száraz-hideg levegőt szállító észak-keleti áramlás végre leállt és helyette a nedves-enyhe dél-nyugati indult be. Ennek köszönhetően hazánk egén megjelentek a zivatarfelhők. Kellemes meglepetés volt, amikor meghallottam a záporeső hangját. Amint kisütött a Nap, rohantam a kameráért, mert tudtam, hogy szép látványban lesz részem. Sikerült lekapnom a távozó felhő hátoldalán még mindig ömlő csapadékot és a szivárványt együtt. Ünnepnap volt a mai. Remélem, még több és még több eső fog esni. Nagy szükség van az égi áldásra.
A tatár juhar több példánya megtalálható a Széchenyi ligetben, ahol a fotóm is készült. Kis méretű fácska, nem is tűnik juharnak, mert levelei nem oly díszesen karéjosak mint Kanada nemzeti jelképének. Ettől még az Acer nemzetségbe tartozik. Előnyös tulajdonsága, akár csak a mezei juharnak, a szárazságtűrése. A változó klímában nagy szükség van a fákra, de a vízigényes fajok lassan, de biztosan szomjan halnak. Ezért kerülnek az előtérbe a szárazságtűrők.
Pár napig még biztosan felismerheted szerény virágzatáról a tatár juhart.
Az erdészet huszonötezren gazdálkodik a megye kb. félmillió hektárnyi területéből. A mezőgazdasági nagyüzemben pusztán csak színesítő elem a fás vegetáció. Olyan kicsik az erdőterületek, hogy a legnagyobbat, Mályvádot hat óra alatt körbe lehet járni. Ennyire pici, töredezett fás vegetáció képtelen ellátni helyi klímaszabályzó szerepét. A megye folyamatosan vizet veszít. Kiszáradunk. Ami nagyon aggaszt, hogy a vízgyűjtőkre sem érkezik elegendő csapadék. Mostanra ismét üzemelnek a duzzasztók, magas a vízállás, azonban áll a víz és megindult az alga burjánzás. Hitetlenkedve néztem a Fekete-Körös partján állva a zöld biomasszát.
Ha lesz árvíz, annak senki se fog örülni. Mivel a csapadék eloszlása extrém mód aránytalanná vált, hosszú száraz időszakokra jön dupla havi csapadék mennyiség, ennek a víztömegnek kell majd levonulnia. Nagyon gyorsan fog jönni, mert a vízgyűjtőkön eltűnik az erdő (esztelen, szervezetlen fakitermelés van), ami lassítaná a víz elfolyását. Atinak keserűen poénkodtam, hogy egyszer a Köröseink román falvakat fognak hozni...
Az erdőnek víz kell, hogy létezni tudjon. De nem kap elég vizet. A száradás folyamata a fák évgyűrűin is látható. A rosszabb években kevesebbet tud gyarapodni a fa, így keskenyek az évgyűrűi. Értelemszerűen jó években szélesek. Ezt megmutattam Atinak az egyik kivágott fa tuskóján a 40/A ültetvényben, ami az egyik utolsó idősebb tölgy-kőris állomány volt. A Google térképen még látható (nyitókép), de amint frissül a műhold felvétel, helyén barna tábla lesz. Ha rákattintasz a képre, akkor nagyobb méretre vált és láthatod, hogy a fák lombkoronája mennyivel nagyobb volt a környező ültetvényekben lévőknél a magasabb koruk miatt. Az előző erdész generáció telepítette a 40/A-t. Helye nem marad sokáig üres. Két éven belül bevetik makkal. Indul az újabb termelési ciklus, de erősen kérdéses, hogy a víz hiányában lesz-e olyan állomány itt mint az előző. A hagyásfákon jól látszik, hogy szerencsésebb időszakban fejlődhettek.
Az odvas keltikét a tarvágás közepén fotóztam le. Kétkörösköz idős tölgyültetvényeinek jellemzője a gazdag aljnövényzet, amiben a keltikén kívül van: salátaboglárka, orvosi tüdőfű, bogláros szellőrózsa, kontyvirág, salamonpecsét, tyúktaréj és itt-ott ligeti csillagvirág. Az utóbbin kívül mindenkit megtaláltam a 40/A-ban. A felsoroltak a keményfás ligeterdő flóraelemei. Jelenlétükkel bizonyítják, hogy valóban az eredeti erdők területén gazdálkodik az erdészet. Sajnos a szocializmusban brutális módszerekkel folyt a faanyagtermelés, aminek eredményei a sivár tölgytelepítések, lásd április ötödikei bejegyzésem nyitóképén a mályvádi 39/A kis részletét. Szerintem a gyomirtózástól sem rettentek vissza annak idején, ami végzetes csapást mért az őshonos növényekre. Az aljnövényzet gazdagsága alapján meg lehet mondani, hogy melyik erdészeti korszakból származik az adott ültetvény. Szomorú, hogy elérték vágási korukat a 40/A és a többi hasonló korú állomány.
Mit látsz a képen? Szemmagasságból csak a cserje és gyepszintjét örökítettem meg a szanazugi 37/F ültetvénynek. Direkt megnéztem, mert a térkép alapján a lombkorona szintjét alkotó fáknak nagy koronája van, vagyis idős állomány. A saját szememmel akartam látni, hogy hogyan néz ki. Nem csalódtam. Ami már három szintes, erdő kezdeménynek tekinthető. A lombkorona szintjét a kocsányos és csertölgy, valamint magas és magyar kőris alkotja. A cserjeszintjében mezei juhar, galagonya, kecskerágó, veresgyűrű som, fagyal, bodza és kökény van. (Itt találhatók a vénic-szil csemeték is, amik a gombabetegségük miatt rövid életre vannak kárhoztatva. Ezért nem tudnak felnőni a lombkorona szintbe.) A gyepszintjén elnyílt odvas keltikéket, salátaboglárkát és most nyíló indás ínfűvet, kontyvirágot láttam, illetve a nitrogénkedvelő hagymaszagú kányazsombort, amit a képen te is észrevehetsz. Még több növényfaj van benne, de én ezeket ismertem fel. De ennyiből is egyértelmű, hogy egy szálalt tölgyeshez mérten, amilyen a mályvádi 39/A jelentősen fajgazdagabb. Ami még külön csodás volt, hogy számos madár énekelt és zsongtak a rovarok, vagyis élettel teli. Ez bizony itt már-már természetközeli.
A galagonya virágainak illata koronázta meg az idilli tapasztalatot, és majdnem ellágyultam, de a kemény bánat nem engedett fel a szívemben. A marói 40/A sorsára jut az összes többi maradék idős állomány. A mi érdekünkben, a mi faanyagigényünket kielégítendő az erdészet kitermeli mindet, és helyüket szorgalmasan újraveti. Folytatja tovább a termelést fáradhatatlanul. Közben elveszítjük a maradék kapcsolatot az eredeti növénytársulással, a régi erdővel. Elszegényedik a táj. Erre rátesz több lapátnyi gondot a kiszáradás, a tartós aszályok, a posványos állóvízzé változó folyóink. Minden mi értünk van. Minden a mi felelősségünk. Az is, hogy milyen lesz a közel jövőnk. Ideje felébredni a fogyasztói kábulatból, hogy mindig mindent meg tudsz venni. Nincs így. Az ökológiai katasztrófa küszöbén észnél kell lenni és felállítani az új fontossági sorrendet. Fogd fel végre, hogy az élő környezet az életed alapja. Ezt éppen kiirtjuk, tönkretesszük. Hogyan hiheted, hogy élő környezet nélkül életben maradhatsz?! Mert nem fogsz. Amit te sötétzöld nyavalygásként érzékelsz, az életet féltő jajongás. Bizony, még a te életed is benne van. Ne a koronavírustól félj, annál rosszabb van alakulóban a bénultságod miatt. A 25. órába értünk. Fogd fel, hogy mi a fontos, az élő környezet és tegyél érte. Legyél felelős gazdája a világodnak.
A fajunk a 20. században átlépett a természet erőivel vívott harcból az önmaga ellen folytatott háborúba. Jelenleg is zajlik a háttérben a világháború, egyelőre puhának nevezhető módszerekkel. Számítottam rá, de így is elképesztő látni, hogy hogyan épül fel a populációnkon belül a "tápláléklánc". Ez nem teljesen pontos kifejezés és egész könyv kellene a gondolatom kifejtésére, de a lényeg röviden, hogy a földi erőforrások elfogyásával, mivel azokat feléltük, a másik ember lesz a "nyersanyag". Egyelőre az adatainkkal kereskednek, amik egyébként a mi tulajdonaink, de világcégek adják-veszik azokat. Miközben fogyasztók vagyunk, termelőkké lettünk. Önként hajtottuk fura rabigába a fejünket. Ez lenne a fejlődés következő foka? Érdekes. Ahogy teret veszít a természet, és esély sem marad annak megismerésére, úgy szorul a virtuális világ határtalannak tűnő keretei közé az egyén. Csapdába esik. Tévedéseink listája hosszú. Magamat sem tartom tévedhetetlennek. Sőt. Azonban nem adtam fel egy fontos tulajdonságát az elmének, a kételkedést. Ezért elvárom tőled, hogy szállj vitába velem gondolatban. Nézd meg több oldalról az állításaimat. Használd az eszedet, hogy végre észlelni tud a valóságot, mert a valóság kerülése megfoszt annak lehetőségétől, hogy hatékonyan tudj cselekedni. Kb. csukott szemmel ködben tájékozódni robogó autóban ülve a volánt elengedve... Kész a katasztrófa. Pech, hogy az információ bőség inkább zajként hat és nehezíti a tájékozódást. Én sem látom át az egészet. Nyomaszt, hogy korlátozva vagyok. Azonban a meglévő tudásom alapján nagy bajban vagyunk. Először is hamis szabadság illúziójában tévelygünk. A második, hogy a technika megment minket. A harmadik, hogy léteznek erős emberek, akik tudják a tutit. Nem és nem. A vakságunkra, önbecsapásunk mértékére szomorú példát találtam a napokban. Mostanában népszerű fotótéma lett a virágzó repcetábla, hogy mennyire szép a természet. Akkor itt is elmondom, hogy egyetlen növényfaj mesterségesen életben tartott, vagyis műtrágyával és növényvédő szerekkel kezelt állománya egyszerűen természetellenes. Semmi köze a természethez. Bármennyire hihetetlen nem a bejegyzéshez mellékelt kép a pusztaság, sívó sivatag, hanem a repcetábla. A kígyósi pusztában még nyüzsög az élet. Nem hittem el, pedig ez a valóság, hogy Nyugat-Európa milyen szinten fajszegény. Ott már olyan mértéket ért el a tájfelélés, hogy pl. védett a mezei hörcsög.
Amikor teljesen felszámoljuk a természetet és ebben nagyon előrehaladtunk, végzetesen előre, akkor a másik ember lesz a nyersanyag. Ebben a korban élsz, ebbe szülsz gyereket. Jó, ha tudod.
7,7 milliárdon túl jár az egyedszámunk. Aki
érti a biológiát, pontosan tudja, hogy a földi élővilág képtelen ellátni
minket. Más élőlények kárára terjeszkedtünk túl a lehetőségeinken, és esztelen
hódításunkkal önön jövőnket is felemésztjük. A környezeti terheléssel, amit a
természetbe szórt mesterséges anyagainkkal okozunk csak tetézzük a bajt.
Egyelőre senki sem tudja, hogy mit fog okozni a mikroműanyag bekerülve a
táplálékláncba. Pedig már benne van. A 70-es években a DDT kapcsán kiderült,
hogy a csodaszereknek tartott vegyi anyagainknak micsoda kártétele van. Azért
kellenek a vegyszerek, hogy megnövekedett egyedszámunkat lehetővé tevő
mezőgazdaság "biztonságosan" termelni tudjon. Ezért sivatagot
csinálunk az élő tájból. Irracionális logika alapján cselekszünk.
Megsemmisítjük saját létfeltételeinket, miközben invazív fajként a maximumig
növeljük az egyedszámunkat. Ez abszolút állati viselkedés, nyoma sincs benne a
gondolkodó lényre jellemző önmérséklet. Annyira büszkék vagyunk az agyunkra és
annak képességeire, hogy fajunk tudományos nevében is szerepel: Homo sapiens,
vagyis bölcs ember. Aha. Látom, hogy mennyire vagyunk értelmesek...
Minden túlszaporodott élőlény előbb-utóbb szembenéz a populáció összeomlásával.
Mivel állatként cselekszünk, egyértelmű, hogy állatok vagyunk, vagyis a
természeti törvények alól nem mentesülünk. Tehát minket is utolér az
összeomlás, és annak minden következménye.
A gyermektelen nők felismerték, hogy utódaiknak nincs jövője. Élet-halál harc
várna rájuk. Az új egyensúlyi állapotig emberek százmilliói fognak elpusztulni.
Természetesen a hatalmas egyedszám elegendő genetikai állományt jelent a
túléléshez. A fajunk nem hal ki, csak nagy szenvedések árán visszakerül a start
pontra.
Nekem sincs gyermekem. Felismertem az ember tragédiáját, hogy állatként próbál
istenné válni, de célja lehetetlen. Most a technikában véljük meglelni a
megoldást, hogy gépi tudatként magasabb szintre emelkedhetünk. Hülyeség.
Lehetnék egyszerű állat is, hallgathatnék az ősi ösztönre, sokasodj, de minek
tetézem a bajt? Én is egy kudarc vagyok, a gyermekem sem lenne több nálam. A
tragédia köréből egyetlen mód van kiszállni, nem szülök. Negyvenen túl eleve
kifutottam az időből, és jól van így. Ez az egy értelmes döntésem volt, vagyis
sikerült egy lehetetlent megugranom, tényleg értelmes emberré váltam.
Kiegészítés: Ezen bejegyzésnek nem célja elrettenteni senkit sem a
gyermekvállalástól. Csak szeretném, ha tudnád, hogy mi vár rád és a családodra.
Kiválasztottam öt-öt korhadékbontó és gyökérkapcsolt gomba fotóját a képtáramból. Ezek elég karakteresek, hogy kép alapján felismerhetők legyenek. Nem kell azonnal megírni a megoldást. Hétvégén nyugodtan lehet gondolkozni. Hétfőtől várom a megfejtéseket a bejegyzés hozzászólásaiban. Ha látom, hogy valamelyik gomba nem megy, adok segítséget, vagyis képen nem érzékelhető tulajdonságait írom le.
Régóta terveztem, ma megcsináltuk. Atival körbejártuk a kígyósi kis-nagy erdőt. Ati használ több túraalkalmazást, tőle kértem el a bejárt útvonalat. A sötétebb zöld szín jelzi a fás területet. A puszta több ezer hektár, az erdő százötven. Kicsi, de alföldi viszonylatban nagynak számít. Kész felüdülés a napos pusztáról behúzódni a fák közé. Akkor szerettem meg igazán a zöldet, amikor egy forró, nyári napon betértem a Veszelynél a bicikliútra. A jóval kellemesebb árnyas-enyhe környezet megértette velem, miért igazán értékes a fás élőhely. Ugyanez volt most a kis-nagy erdőnél is. Bár ma időben mentünk ki, három után alacsonyabb napállásnál, így nyílt terepen nem a fejünket ütögette a Nap. Viszont a fák között itt-ott jó nedvesség illat szállt felénk. Még a legnagyobb aszályban is őriz valamennyi vizet. Sőt a kis itatótava sem száradt ki. Ahol a tavacska van, azon a részen a fák nagyobbak. Élveztem a sétát közöttük. Atinak is tetszett. A tanösvény kijáratán mentünk be, mert direkt a szebbik felét akartam látni az erdőnek. Itt még nem jártam. Nyílegyenesen átvágtunk rajta. Tudtam, hogy az Apáti útra fogunk kiérni, ahol múltkor jártunk a héricseket megcsodálni. A képválogatás első képén láthatod a kijáratot, ami most nekünk a bejárat volt, és az utolsón a tényleges eleje van a tanösvénynek.
Ez egy nagyon szép, tökéletes gyalogtúra volt.
Fontos, ha kimész a pusztába, az autód tedd le a sportpályánál és gyalog menj körbe! Sok védett élőlény otthona a puszta és az erdő. Ne zavard vagy taposd le őket gépjárművel!
Az agárkosbor Anacamptis morio az ötödik orchidea, amit a szülőföldemen megörökítettem, a korábbiak: kétlevelű sarkvirág, kardos madársisak, fehér madársisak, széleslevelű nőszőfű. Gyerekként egyik álmom volt a helyi kosborokat megtalálni. Akkor panelban laktam és a zöld elérhetetlennek tűnt. A családom sosem kirándult, csak az iskolai eseményeken volt alkalmam a szabadban lenni. Mindig vártam a tanév végét, az osztálykirándulásokat, amikor lehetőségem adódott eljutnom az ország más tájegységeibe. Életem egyik legmeghatározóbb élménye a 92-es kéthetes vándortábor volt a Mecsekben. Azóta is szívesen járok vissza dél-nyugatra. Jól tudom, hogy Dunántúl jelentősen gazdagabb természeti értékekben, de helyben is akad szépség. Az évek során rengeteg képet lőttem róluk. Nagy öröm rájuk találni. Autóból, vonatból nem látod meg a kicsiny csodákat. Útról, sínről a táj egyhangúnak tűnik, végtelen unalomnak. Ha viszont gyalog nekieredsz a dűlőúton, előbb-utóbb biztosan észreveszed valamelyik kedvencemet.
Az agárkosbor Geszt mellett, a Csillaglaposi-legelőn található meg. Sajnos a szárazság miatt keservesen nehéz az idei virágzása. Összesen három virágos tövet láthattam a több százból. Ezeknek is örültem. Sőt. Ha egy lett volna már teljesül a mai cél, hogy meglegyen az ötödik helyi kosbor.
Most olyan sok képet nem lőttem, mert az idő elment a virág keresgélésével. Érdekesség, hogy a szárazság ellenére az egyik szikes tavacska nem száradt ki. A harmadik képen láthatod, hogy a puszta nem lapos, tele időszakos erekkel. Normális esős tavaszon itt tutira gumicsizmában tudtunk volna csak mozogni. Az utolsó képen egy közönséges gyomnövény, a szennyes bükköny szerepel, mégis szép. A virágos legelő közelében megy az Alföldi Kéktúra. Remek hely túrázni.
Több mint húsz éve nyaranként sok időt töltöttem a Veszely csárda mögött. Itt találkozik a Kígyósi-főcsatorna és az Élővíz-csatorna a Gerlai-holtággal. Előbbi a földekről hozza a belvizet, utóbbi friss vizet szállít a Fehér-Körösből, majd kanyarog tovább Békéscsaba irányába. A képen az Élővíz-csatorna leágazásán lévő zsilip emelője látható a hajtókar nélkül. Szinte sosincs zárva, mindig zubog át rajta az éltető víz. Ideális horgászhely. Gyerekkoromban még számos halfaj élt itt, köztük a védett szivárványos ökle, réti csík. Jó kérdés, hogy most mennyire lakott a víz. Sajnos túl sok szennyvíz kerül bele. Azonban szemre most is kellemes hely. Lásd a képválogatásban a második fotót. Fura, hogy milyen kicsire zsugorodott össze az egykori vízi világ a folyószabályozásnak és a lecsapolásnak "köszönhetően".
A Gerlai-holtágtól keletre találhatók a Gerlai és Marói erdők helyén ültetett tölgyesek és a Pósteleki kastélypark. Ez a fő indikátor helyem. Atival körbejártuk a felmérő útvonalat a tavaszi illatokat élvezve. Mostanra elnyílóban vannak a geofiton szépségek, hiszen lombosodnak a fák. A kora tavasz növényei pontosan tudják, hogy szezonjuk a végéhez közeledik. A fehér odvas keltikét a nagy öreg tölgynél fotóztam le. A tölgy kérge a háttér. Az öreg fán szintén duzzadnak a rügyek, de a vénség nem sietős, kicsit később lombosodik ki. A belvárosban már leveles tölgyeket látok. Egyre több a zöld mindenfelé. Pedig csapadék alig van, mégis tobzódik a növényzet. A téli esők feltöltötték a talajt, a mélyből még tudnak vizet venni. Azonban ideje lenne, hogy változzon a légköri helyzet, mert az aszály nemcsak a gombásznak kedvezőtlen. A fákat az egyre csökkenő és kiszámíthatatlan csapadék tartós szomjúságra ítéli. Ennek tünete a koronából ágak ledobása. Azonban a fa a fotoszintézist végző levéltömeg folyamatos csökkenése nyomán nem tud elég tápanyagot készíteni, vagyis az éhség is gyötörni kezdi. Egyre csak gyengül, és nem tud ellenállni a kártevőknek. Az öreg tölgy alatt is ott hevernek ledobott ágai.
Naplemente idején még belefért egy gyors kitérő a Bandika-fához. Sajnos a város egyik emblematikus fájának fiatalabb fele kidőlt. Az öreg fehér nyár tövét sárga gévagomba szállta meg és alaposan kikorhasztotta. Ezért a korhadt faanyag nem tudta többé megtartani a fiatalabb rész súlyát. Mivel természetvédelmi területen van a fa, nem lesz bolygatva, így végignézhetjük a korhadását, ahogy egymás után dolgoznak rajta a különféle gombák, míg teljesen lebomlik és anyagai visszakerülnek a körforgásba. A nyárfák nem olyan hosszú életűek mint a tölgyek. A Bandika-fa benne van abban a korban, amikor normális az enyészete. Több mint száz éves élete során létrehozott utódai kis ligetet alkotnak körülötte. Sajnos lehetne rendezettebb a környezete és az ide kirándulók gondolhatnának rá, hogy nem kell szemetelniük. Furcsa nekem az igénytelenség ezen megnyilvánulása. Sosem szemetelek, és eszembe sem jutna kommunális hulladékot erdőszélre kipakolni. Kis gondolati kanyar. Jól emlékszem, hogy pici gyerekként, a korai életkorban abszolút tekintélynek ható apám, anyám szólt rám, ha eldobtam valamit. Akkor egy életre megtanultam, hogy nem szemetelek. A szülők felelőssége megtanítani az utódaikat a társadalmi együttélés alapjaira. Ennek elhanyagolása végzetes hiba.
A másik nagyobb hiba, amit elkövettünk, a kései felismerése az élővilág hasznosságának. Túl sokáig viselkedtünk hódítóként, és kizsákmányoltuk az élő környezetünket. Irdatlan területeket vettünk el az erdőtől, és késve ismertük fel, hogy mennyire fontos az összefüggő rengeteg a víz körforgásában. Elképedve veszem tudomásul az újabb száraz tavaszt, és idén sehogy se akar bekövetkezni, ami tavaly összejött, az esős május. Hiába nézem a GFS futást, nem látom rajta, hogy jönnének a ciklonok. A szárazság miatt vonzott az Élővíz-csatorna. Az egyetlen biztos vizes élőhely a poros tájban. De meddig? A hidrológiai adatok alapján nem várható árvíz a Körösökön. Sokkal kevesebb hó esett a Szigethegység magas csúcsaira. Ugyan a duzzasztók tartják a folyóinkat, de friss víz nélkül hamar megposhad a vizük. Érezted már a halott víz bűzét? Riasztó. Nem kell sok, hogy az elvékonyodott zöld függöny félrelebbenjen a szélben és meglásd, hogy mit tettünk, és mik a tetteink következményei. Hamarosan mindennél nagyobb változást kell majd kezelnünk. A mostani járványhelyzet pusztán a vihar előtti csend. Használd ki az időt a felkészülésre.
