Rekviem az erdőért

Megvan a nyomós oka, amiért ritkán járok ki Mályvádra, évente egy-két alkalommal. Pedig szeretem az erdőt. Csak éppen Mályvád régóta nem erdő, hanem faanyagtermelő nagyüzem és vadaskert. Lásd nyitóképet, amin jobb oldalt szálalt tölgyültetvény, a háttérben a télen kitermelt fát pakoló munkások vannak, középen pedig a művelési út, amin a teherautók járnak. Ez neked erdő?! Tudod, mi az erdő? ERDŐ = többféle fafaj eltérő korú egyedeinek az állománya, amit még kiegészítenek cserje- és lágyszárú növények, valamint mohák és zuzmók, a gombák. Akkor most gondolkozz el, hogy a képen látható tölgyültetvényből mi minden hiányzik. Nincs sok köze az eredeti növénytársuláshoz. Ami szomorú, hogy nem is tudna azzá válni, mert nincs elegendő víz és idő az átalakulásához, valamint számos őshonos növényfajt nekünk kellene betelepíteni. A nagyon kevés idősebb ültetvények közül csak néhányban láttam erdei flórát idéző növényt. Rosszabb állapotban van Mályvád mint a két indikátor helyem, Póstelek és Doboz-Szanazug. Ha lehet, inkább nem fájdítom a szívemet. Bár már sikerült némi páncélt növesztenem rá, így megacélozva kevésbé fájt Mályvád hanyatlása.
Egyáltalán nem éreztem a természetet. Amikor élőhelyen járok általában fogom a természet sugallatait. Ez egy nagyon finom és gyöngéd érintés, akárha belesüppednél a kedvenc foteledbe, otthonosság érzéssel tudnám leírni. Jó érzés, aminek hatására szívesen időzök az adott helyen. Mályvádon nyugtalanul kapkodva a lábaim, átrohantam. Akart a fene időzni a meggyalázott szentélyben. Nem vagyok én katasztrófaturista, aki tátott szájjal bámulja a kínt.