Tűnő káprázat a civilizációnk

Mivel én nem iszom sört és eleve ritkán fogyasztok alkoholt, biztos lehetsz benne, hogy nem én dobtam el az üres dobozt. Egyértelmű nekem, hogy nem szemetelem össze a helyet, ahonnan az élelmemet szedem össze. Ez az alapvető felismerés sokak tudatában sosem villan fel. Most nem kell mutogatni, hogy azok az xy nemzethez tartozók, mert bőven van szemét a magyar erdőkben is. Ha kimennék az egyik dűlőútra Gyula és Csaba közt, annak mentén számolhatnám össze a sittkupacokat. Azokat "jó" magyar emberek hagyták ott. Az igénytelenség univerzális, a civilizáltság ritka kincs. Dolgozni kell érte. De egyszerűbb hülye baromnak lenni. Amit az utak mentén az erdők szélén látsz... Ne nézz oda! Autó van a segge alatt, természetellenes gépszörny, de az erdő szélébe szarik mint valami állat. Csak éppen az állat nem használ műanyagszálas popsi törlőkendőt.  És az úti pihenőhelyek mentén töménytelen hulladék. De az erdő belsejében is szemétkupacok! Behajt az isten barma autóval és ott pakolja ki a kommunális szemetét. A mai rutin túra során elforrt az agyvizem. Régebben az erős gombavágy felülírta az undoromat. Mostanra untig elegem van a mérhetetlen ostobaságból. És az ilyen isten barmok fognak a leghangosabban visítani, amikor beütnek a klímaváltozás durvább hatásai. Írtam már párszor, aki az életet nem becsüli, az életet nem érdemli. A szemetelésre nincs mentség. Aki szemetel, képes más galádságra is. Nem működnek benne a civilizációs normák. Barbár. Hiába is vezet autót. Használja a világot, de NEM ÉRTI. És ez veszélyes mindannyiunk számára.

Ma sok minden átfutott az elmémen a Belényesi-medence tölgyeseiben sétálva. A szemét pusztán a gondolati jéghegyem csúcsa volt. Régóta súlyos problémák forrásának látom téves gondolkozásunkat a természetről. A legtöbb ember csak felületes ismeretekkel rendelkezik az élővilágról és valójában fél a természettől. Az ember zsigeri emlékezete alapján a zabolátlan vadon életveszélyes. Azonban a fajunk régóta kiemelte magát a táplálékláncból. Háziasított kutyánk több emberrel végez egy évben mint az összes vadállat. Az állatok nem tekintik élelemforrásnak az embert. Ellenben mi mindent magunknak akarunk. Elképesztő mértékű a terjeszkedésünk az életünk alapját jelentő élővilág kárára és végső soron saját kárunkra is. Nyomasztó volt látni, hogy a forró-száraz periódusok hatására öt év alatt az erdeifenyők pusztulni kezdtek. 2015-ben az erdőszéli kicsiny fenyőcsoport sötétzöld volt. Egyből felkeltette a figyelmemet. Idén alig van a fákon tűlevél, megdöbbentően erőtlenek. A gyertyános-tölgyes sem olyan árnyas mint pár éve. A gyertyánok kisebb leveleket hajtottak, így több fény jut le a lombozatukon át a talajra, aminek jele a rengeteg gyertyán magonc. Soha ennyit azelőtt nem láttam.

 A forró erdőszélről lőttem egy szokásos képet a kilátásról. A déli verőfényben a kamerám lencséje is káprázott. Az erős UV-sugárzásra gondolva rám tört a felismerés, hogy oké, hogy én elbújok a fák árnyékába, de a fák hová rejtőzzenek előle? Bírniuk kell a tűző napot. Bírják? Meddig tartanak ki, miközben ártalmukra van a tartós aszály, a nyári hőhullám is. Ezektől legyengülve képtelenné válnak hatékonyan védekezni a kártevőik ellen. Beindul a pusztulás köre. Most még csak a fenyőknél feltűnő a baj, de tartok tőle, hogy a lombhullatók több faja is veszélybe kerül a mi hibánkból. Az isten barma pedig fával fűt és telehordja szeméttel az erdő maradékát... miközben autóval megy gombászni a hegyvidékre. Ez rám is vonatkozik, mert autó vitt ki a hegylábi tölgyesekbe. Kognitív disszonancia gyötör a természetellenes életvitelem miatt. Hiába mozgok természetes könnyedséggel a fák között, nem vagyok a természet része. Lidérc vagyok a valóságban. Az ember azaz állat, amely istent játszott és belebukott. Ökológiai katasztrófát idézünk elő, ami ránk is hatással van. Nagyon furcsa és veszélyes évek jönnek. Az elkerülhetetlen összeomlásig dokumentálom a gombákat. Lásd a mai fotókat.