Gombásznapot tartottam gyerekeknek

Szerencsém volt az időjárással és a tábor időzítésével, mert a júniusi csapadék és a keddi kis áztató eső együttesen lehetővé tette, hogy július első felében a gyerekekkel együtt friss gombákat gyűjthessek. A gombásznap akkor teljes, ha lehetőségem van élőben bemutatni a gombászat lényegét, a gombagyűjtést. Természetesen volt elmélet is, húsz gyakori 10 mérgező és 10 ehető gombánkról tartottam rövid előadást. Élőben az ehetőek közül a molyhos, útszéli és piros tinórut, valamint a déli tőkegombát tudtam bemutatni. A nyári melegben a gyökérkapcsolt fajok uralták az élőhelyet: galambgombák és tinóruk. Akadt egy galócafaj is, a rőt selyemgomba, amin a gyerekek megfigyelhették a bocskort, amiről a gyilkos galócánál beszéltem. A déli tőkegombán a gallért nézhették meg. Nagyon tetszett nekik a galambgombák törékenysége és egyes tinóru termőtestek kék színeződése. A lányok jobban figyeltek mint a fiúk. A fiúknak inkább valami "indiános" tábort kéne csinálni, mert majd szétvetette őket az energia. Ami teljesen normális, csak lehetetlenné teszi a nyugis ismeret átadást. Azért köztük is volt, akit érdekelt a gombák csodálatos világa.
 A nagy létszám miatt a gyerekek két csoportra voltak osztva. Amíg én az egyiknek gombászatot oktattam, a másik a vesszőfonást tanulhatta. Aztán fordítva. Remélem, tudják a mai gyerekek, hogy mennyire szerencsések, hogy a tudás korában élhetnek. A természetismereti tábor öt napja alatt a környék specialistái foglalkoztak velük, akiktől széles rálátást kaphattak a helyi élővilágra. Aki ezt a lehetőséget kihasználta, tényleg életre szóló élményt kapott, aminek én annak idején nagyon örültem volna. Amire felfigyeltem, hogy nagyon odavannak az okostelefonokért és a szenvedélybetegség korai jeleit mutatta néhányuk. Az ő korukban a valóság megtapasztalása lenne a legfontosabb és a valódi tapasztalatok beépülése az idegrendszerükbe. A virtuális, ügyesen megkonstruált álvilág nem nekik való. Amíg nem tudnak különbséget tenni igaz és hamis közt, és nem tudnak nemet mondani a számukra ártalmas dolgokra, addig nem kéne okostelefonokkal szaladgálniuk. Ők legyenek okosak, ne az eszközeik. Vajon megértik ennek fontosságát?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése