Az év 29. hetének hétvégéje aktív pihenéssel telt el. Követtem Atit északra, aki nagyon rákattant a teljesítménytúrázásra. Sajnos az idei tervei egy részét felrúgta a koronavírus, de igyekszik pótolni, amit csak tud. Ezért a hidegcsepp felhőzetével mit sem törődve (péntek este zuhogott az eső Békéscsabán) szombaton reggel fél hatkor beültünk "tojásba" és elindultunk észak felé. Ahogyan Atinak mondtam, teszünk egy nagy kanyart az országban. A Micsky Hársak miatt eleve eltértünk az eredeti útvonaltól, és ha már így alakult, akkor nemcsak a Mátrát, hanem a Cserhátot is bevettük a hétvégi tervbe. Azért kissé durva, hogy negyvenen túl sikerült eljutnunk az országos kéktúra több helyszínére. Nem egyszerű önfoglalkoztatóként elég pénzt félretenni a "szórakozásra", ami Atinak kikapcsolódás, nekem anyaggyűjtés, vagyis én nem igazán pihentem a hétvégén. Ráadásnak az idő rövidsége miatt csak éppen egy kicsi részét tudtam felfogni az egésznek, amiben részünk volt. Próbáltam fotókkal megragadni az élményeket, kattintgattam a Canonnal és esősebb időben a mobillal is. (Az elázástól nagyon féltem hálás kamerámat.) Az autózástól eleve nyúzottan igyekeztem dokumentálni a hétvégét. Hiszen ritkán van lehetőségem eljutni az országos kéktúra útvonalára. Pedig a sorozatot többször láttam. (Most el is indítottam a Cserháti tájakon részt. Az szól a cikk írása közben.)
A nyitóképen pont kéktúrázók láthatók Terény határában. A távolban a kép bal oldalán ott van a Szanda vára. Amit itthon, képszerkesztés közben vettem észre.
A kéktúra jelzéseivel sokfelé találkoztunk. Ati végül öt pecsétet gyűjtött össze. Terényből elsétált Becskére a várat érintve, majd ott busszal ment át Cserhátsurányba és onnan gyalogolt vissza Terénybe. Amíg ő kéktúrázott, én Terényben néztem körül. Minden látnivalónál ki volt téve az adott kiállítás önkéntes kalauzának elérhetősége, de én inkább egyiküket sem zavartam a nyugodt hétvégén. Megdöbbentő volt a csend mélysége. Csabai lakhelyünk sem zajos, csekély az autóforgalom az utcában, mégis éreztem a különbséget csend és csend között. Amikor elfáradva beültem az autóba, majdnem elaludtam, olyan jól esett a nyugalom.
Szombaton nem volt eső, de a péntek este a Cserhátban is esett, így sárban csúszkáltam, amikor kimentem a falu határába megörökíteni a véletlenül elcsípett kéktúrázókat. Remélem, eljut hozzájuk a fotóm, és kiderül, hogy kik voltak. Nekem nem volt megfelelő lábbelim a hosszabb gyalogláshoz. Könnyű városi cipőmben tényleg csak a faluban mozogtam. Az első ház, amit felkerestem, a Gombamúzeum volt.
A múzeum kalauza a faluban működő táborhelyen dolgozik, és mivel az idei nyáron szó szerint egymásnak adják a kilincset a különböző csoportok, nincs ideje a kiállításra. Az utcából lőttem egy képet a házikóról és mentem tovább. Őszre elcsendesül a település, akkor talán, ha vissza tudok térni a Cserhátba, ismét felkeresem Terényt és megnézem a Gombamúzeum kiállítási anyagát. Ha jól tudom, az országban az egyetlen hely, ahol direkt gombák ihlette használati tárgyakat lehet megtekinteni, csupa gombamintás holmi. Most libabőrös lettem, mert közben a mátrai epizódból megszólalt az egyik népdalunk. Meglepő, hogy tényleg vannak dolgok, amik zsigerileg hatnak rám, például a gombák és a kéktúra. Teljes lényemet megragadják és finoman rázzák. Furcsa és jó érzés. Érzem, hogy élek. Remélem, hogy rád is így hatnak.
Sajnos a tájház is előzetes egyeztetéssel tekinthető meg, így spontán beesve Terénybe nem hívtam fel a gondnokát, hanem másik palócházról lőttem kívülről képet. (A Gombamúzeum is palócház.) A Kossuth utcában a Szentgyörgyi emlékhelytől felfelé végig régi házak tekinthetők meg. Sajnos némelyik már lakatlan. Pedig tökéletes és különleges helyek nyári lakhatásra. Garantált a jó pihenés. Nagyon szép a kilátás az utcából a Cserhátra. Sajnos a Canon nem alkalmas hatásos tájképek készítésére, így nem adta vissza a látványt. Ezért nem is teszem be a béna képecskét. El kell menni és meg kell nézni élőben. Erre biztatlak. Én se gondoltam volna, amikor évekkel korábban a Gombamúzeum kapcsán hallottam Terényről, hogy valaha látni fogom. Reméltem, hogy megtörténik, de nem adtam neki túl sok esélyt. Szerencsére megtörtént.
Hogy mennyire irigylem azokat, akik konkrétan a kéktúra mentén laknak. Hozzám legközelebb az Alföldi Kék vésztői szakasza van, de az is 35 kilométer. Gyalog több mint hat óra. Bár ott már kétszer jártam, legutóbb március végén. Szerintem menjetek túrázni. Nagyon jó érzés gyalog bejárni a szülőföldet. Fárasztó, de megéri. Életre szóló élmény.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése