"Ott állnak ők nyolcan a süvölvény akácok sűrűjében, a múlt élő emlékei, emberi hajlék romjának őrzői, csendes óriások, amik a nyughatatlan modern ember fölé magasodnak és tanítják az idő tanulságaira."
Az év fája verseny döntős fáira július egytől október elsejéig lehet szavazni. Tehát bőven van idő, hogy az idei kiszemeltem mellett kampányoljak. Elolvastam mind a tíz fa történetét és engem a Micsky Hársaké fogott meg. Annyira megtetszettek, hogy eszembe vettem, amint lehet felkeresem a fákat. Zavart, hogy a történetükben téli képek vannak és feltétlenül akartam nyári fotókat róluk. Írhattam volna a fákat a versenybe benevező kedves hölgynek, de a saját szememmel is látni szerettem volna a hársakat. Szerencsém volt, hogy Ati a Mátrában akart túrázni a hétvégén, így nem esett nehezemre rávenni a kis kitérőre. Legalább érintettük utunk során a Gödöllői-dombságot és a Cserhátot is. Utóbbiról lesz külön bejegyzés, ahogy a Mátrában töltött fél napról. Azonban a mostani írás témája a Micsky Hársak.
Mi fogott meg bennük? Összefoglaltam a bejegyzés nyitó soraiban. Mindezt éreztem, amikor a történetüket olvastam, és tudtam, hogy ez igaz és van benne erő. Természetesen egyből szavaztam rájuk. És nem kellett sok idő, hogy élőben láthassam a hársakat. Egy órát töltöttem el náluk. Közben igyekeztem értékelhető fotókat készíteni róluk. A hidegcsepp felhőzetének szürkesége jól kiemelte eleven zöldjüket. A nyitóképen látható, hogy mennyire magasak. Sokkal idősebbek mint az ültetvények, amik körbeveszik a kis tisztásukat. Sajnos félreeső helyzetük miatt szabad prédái lettek olyan embereknek, akik kurta idejű véglényekként fel sem fogják az öreg fák értékét. A legnagyobb egyik koronaágát téli tüzelőnek levágták.
A fotóm nem adja vissza a legnagyobb törzsének a méretét. Életemben eddig még ilyen nagy hársfát nem láttam. A 200 éves tölgyeinkhez mérhető óriás. Egyértelmű volt nekem a magas eszmei értéke. Ezért sem fér a fejembe, hogy ki lehetett olyan isten barma, hogy fűrészt emelt rá. Az ilyen öreg fákat, amik két évszázadot már megéltek, védeni kéne országszerte. A klímaváltozás nagyon nehézzé fogja tenni a most telepített fák számára a magas kor elérését. A meglévő öregek védelme szinte kötelező feladatunk. Nem legyinthetünk a sorsukra, mert valójában közös a történetünk. Oh, de még mennyire. Amikor erre rájöttök, sokatok számára késő lesz. De én legalább szóltam időben.
A Micsky Hársak másik tanulsága nekem, hogy Trianon kapcsán emlegetik, hogy összefogtak ellenünk a nemzetek. Nem ez volt a tragédia oka, hanem hogy mi képtelenek voltunk az összefogásra és ez az átokverte hülyeségünk a mai napig sújt minket. Annyira erős az egoizmus és a harácsolás vágya sokakban, hogy csak az számít, ami az övék, amit megszerezhetnek, amivel az egójukat fényezhetik. Az vagy, amit ma megehetsz. Csak ez számít. Nincs jövő. A múlt le van kakantva. Nagy-nagy szavak pufogtatása, mert az ingyen van, és mint fing oly könnyen száll a nemzeti szót elkoptató percemberekből. Kicsit ideges vagyok. Mély levegő. Nyugalom.
Nem akarom, hogy a hársak a Micsky kúria sorsára jussanak, és korhadó tuskóikat benője az invazív növényzet: alkörmös, selyemkóró, akác. Gyomok az értékeken. Pont ilyenné lett a magyarok többsége. Érdeklődve és némi cinizmussal fogom figyelni, hogy képesek rácáfolni a megfigyeléseimre és összefogni egy igaz célért, vagy elkorcsosult természetük ingereit követik inkább. Ideje lenne észrevenni a 25. órába érve, hogy élő környezetünk minden értékét óvni kell. Különben nagyon ronda vége lesz a történetünknek.
Ui: Elfáradtam. Tíz év során sok mindent láttam és nincs okom a derűre. A keserűségem miatt használtam erősebb kifejezéseket. Tudom, hogy vannak zöld szívű emberek, tudom, hogy lehetőségeikhez mérten sok mindent tesznek az élő környezetünkért, de sajnos a többség egyszerűen létezni akar, és ehhez nem rest felélni a világot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése